A szavazatok alig több mint a felével a teljhatalom küszöbére juttatták a Fideszt. Ezzel az ellenzéki, illetve a nemzeti kerekasztal szellemével, a rendszerváltás tárgyalásos módjával kialakult konszenzuális – az ellenérdekű felek véleményének figyelembevételére kényszerítő – demokrácia helyett a többségi demokrácia lehetőségét teremtették meg. Ahol a győztes bármit megtehet – négy évig. Mert – a rendszer szelleme szerint – úgysem tesz olyat, ami jóvátehetetlen volna. Nem véletlen azonban, hogy nálunk a tompított megoldást fogadta el annak idején minden erő – megosztott országban ez ígér valamiféle belső békét. Bár az utóbbi években inkább csak ígért, mint adott.

A negyvenkilenc, csak a parlamenti képviselők kétharmadának egyetértésével megszavazható terület – a hadüzenettől a választási törvényen át az önkormányzatok szabályozásáig –, az ugyanilyen támogatottságot kívánó „őrök” megválasztása – alkotmánybírák, ombudsmanok, legfőbb ügyész, a legfelsőbb bíróság elnöke, az első két szavazási körben az államfő – kormánypártot és ellenzéket egyeztetésre kényszeríti.

A választók ezt a féket lényegében már kivették a rendszerből. Ha listán nem is volt olyan erős a Fidesz, mint jósolták, kettő kivételével minden választókerületben jelentős fölénnyel vezet. Annyira, hogy ha nem veszít legalább nyolc-kilenc helyet, ha akarná, se tudná elhárítani a kétharmados többséget. Nem látszik, hogy veszíthetne ennyit. Hogy ez mit jelent?

Kétharmados többséggel meg lehet szüntetni a kétharmados törvényeket, és így egy következő ciklusban már egyszerű többséggel is teljhatalom teremthető. Kétharmados többséggel meg lehet változtatni az alkotmányt, így ki lehet húzni a szőnyeget az alkotmánybírósági kontroll alól, és persze olyan alkotmánybírákat lehet választani, akikről feltehető, hogy még ezen belül sem támasztanak nagy ellenállást. A sor folytatható: alig marad akadály a kormányzati akarat előtt.

A szocialistákat amilyen erővel fejbe vágta teljes kiszoríthatóságuk veszélye, annyira készületlenül is találta őket. Úgy fest, politikai választ nem is lehet adni a kihívásra, mert nem remélhetnek partnert egy szinte esélytelen alkalmi szövetségre, amely ráadásul nem egyezik az egyetlen lehetséges fél, az LMP épp most formálódó önképével. Ezért amikor tegnap az MSZP bejelentette, hogy a két párt összefogásával még versenyhelyzetbe hozható négy körzetben visszalép az LMP javára, nem ehhez a párthoz, hanem saját választóihoz fordult. Érezzék, hogy baj van. És történjen valami. Ellentételezésre aligha számítanak az LMP-től.

A Kelet-Magyarországon néhány helyen a Fidesszel versenyhelyzetbe hozható Jobbiknak senki sem akar segíteni. Így marad a magányosan hangzó: „segítség!” A talán. De segíteni tán már csak a Fidesz tud. Ha kétharmados erővel sem töri össze a rendszerváltás kőtábláját.