Kövér házelnök, Balog Zoltán romaintegrációs államtitkár lesz

A Fidesznek komoly gondot okoz a Jobbik visszaszorítása, amit Orbán Viktorék két irányból próbálnak meg elérni: egyfelől rendteremtéssel, másrészt pedig a szociális biztonságérzet növelésével. Rendkívül nehéz feladatot kap Balog Zoltán, aki romaintegrációs államtitkár lesz. Egyre bizonyosabbnak tűnik az is, hogy Kövér László a házelnöki poszt várományosa.

Fideszes politikusok – különösen az első fordulós választási siker fényében s a remélt kétharmad kapujában – értesülésünk szerint elképedve fogadták, sőt ahogy egyik forrásunk fogalmazott, nem is nagyon értik, hogy a külföldi elemző intézetek és gazdasági-pénzügyi lapok gyorsértékelése miért nem arról szólt, hogy van egy politikai erő, amely „kellő felhatalmazás” birtokában képes kivezetni Magyarországot a válságból, és végre tudja hajtani a szükséges reformokat. Ehelyett hangsúlyosan azzal foglalkoznak, hogy van egy szélsőjobboldali párt, a Jobbik, amely 17 százalékos eredménnyel bekerül a magyar törvényhozásba. (Hétfőn, Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján két külföldi újságíró is a Jobbik előretöréséről kérdezte a Fidesz elnökét.)

A Financial Times például két cikkben is foglalkozott a „cigányellenes és antiszemita” Jobbik parlamentbe kerülésével. A brit pénzügyi napilap szerint a párt a magyar gazdasági visszaesés által okozott problémákat használja ki, ezért fontos, hogy Orbán Viktor kormányfőként beindítsa a gazdasági fejlődést, és munkahelyeket teremtsen, ahogyan erre ígéretet tett. A lap Magyar démonok címmel szerkesztőségi kommentárt is fűzött a választási eredményekhez. Úgy látják, hogy a Fidesz győzelme utat nyit a reformok megvalósítása előtt. Van ok derűlátásra, de ezt beárnyékolja, hogy a Jobbik ilyen arányú társadalmi támogatást kapott. Orbán Viktor kemény feladata, hogy a szélsőjobboldal előretörését lehetővé tevő problémákat megoldja – írták a szerkesztőségi kommentárban.

A Times ugyanakkor Vona Gábor, a Jobbik elnökének szavait idézte, jelesül azt a kijelentését, hogy „a Jobbik el fogja törölni a cigánybűnözést”. A Times emlékeztet arra is, hogy a pártvezető bejelentette: a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában vesz részt az új parlamenti ülésszak megnyitóján. (Vona Gábor valójában mellényről beszélt – A szerk.) Orbán Viktor erre hétfőn úgy reagált: „a rend és a törvényesség érvényét fenn kell tartani, minden törvénysértés ellen határozottan kell fellépni. Magyarországon világosan értelmezhető rendszabályok vannak, és ezeket a parlament tagjainak is be kell tartaniuk. A rend és a törvényesség fenntartása az új kormány elsőrendű feladata. Érvényét meg kell őrizni a középületek falain belül is”. A nemzetközi sajtótájékoztatón a Fidesz elnöke a kérdés kapcsán úgy fogalmazott: „ruházati, esztétikai kérdésekről én nem tudok nyilatkozni”.

A Fidesz mindeddig arra koncentrált, hogy a Jobbik a választásokon ne szerezhessen fideszes szavazatokat, s ne veszélyeztesse a párt kétharmados győzelmét. Az első forduló után viszont szembesülniük kellett azzal: a Jobbik előretörése ronthat Magyarország nemzetközi megítélésén, elriaszthat külföldi befektetőket is.

Fideszesek között általános vélemény, hogy a „háromcsapásos” Btk.-szigorítás megfelelő, de korántsem elégséges lépés a jobbikos romaellenes, „cigánybűnözős” retorikával szemben. Ezért is hangsúlyozta nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor azokat a tervezett kormányzati lépéseket, amelyek a rend megteremtésére irányulnak („kettő hét alatt fogunk rendet tenni az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek”, „már a kormány megalakulásának második napján nyílnak rendőrőrsök”). Másik oldalról pedig a szociális biztonságot emelte ki: nem lesznek megszorítások, hiszen azok a szélsőséges hangokat erősíthetik. „Adjunk hálát a Jóistennek, hogy a demokrácia erői erősebbek voltak”, mint a szélsőségesek. „Minél jobb a kormány, minél kevesebb a korrupció, annál inkább erősödik a demokrácia, és csökken a szélsőségek ereje”, mondta hétfőn.

Orbán Viktor a kormányalakításnál is fontosnak tartja a romakérdést. A lapunkhoz eljutott hírek szerint a miniszterelnökség „hatóköréhez” kapcsolódna egy romaintegrációs államtitkárság, melynek élére Balog Zoltán, a parlament emberi jogi és kisebbségi bizottságának az elnöke kerülhet. Emellett a Fidesz vezető politikusai már, úgymond, megüzenték a Jobbiknak: a törvény erejével lépnek fel mindenfajta rendbontás, jogszabálysértés esetén.

– Semmilyen radikális erő nem reménykedhet abban, hogy saját szándékait politikainak feltüntetve kihúzhatja magát a törvényesség szabályai alól – így fogalmazott Orbán Viktor. Kövér László is hasonló szellemben nyilatkozott a választás első fordulója előtt. Munkatársunknak korábban fi deszes politikusok azt mondták: már az „fékező hatással” lehetne a jobbikosok számára, „ha egy Kövér László ülne a házelnöki pulpituson”. A Fidesz választmányi elnöke értesüléseink szerint valóban házelnök lehet (noha korábban Schmitt Pál és Pelczné Gáll Ildikó neve is szóba került). Azért is, mert a mostani elképzelések szerint a titkosszolgálatok a Belügyminisztériumhoz kerülnek, így Kövér László bizonyosan nem lesz titkosszolgálati miniszter.

Pelczné Gáll Ildikó Brüsszelbe megy

Értesüléseink szerint „nagy bizonyossággal” eldőlt, hogy Pelczné Gáll Ildikó Brüsszelben folytatja, EP-képviselő lesz. A politikust nem értük el, fideszes forrásaink viszont azt mondták: tavaly, az EP-választások előtt is szóba került ez a lehetőség, de Pelczné Gáll Ildikó parlamenti alelnök lett, „s nagyon jól tette a dolgát”, azt is lehetett hallani, hogy akár házelnök is lehet a Fidesz győzelme esetén. A brüsszeli váltást az indokolja, hogy Pelczné EU-fejlesztésekkel foglalkozó szakpolitikus, s ilyenekre szükség lesz a brüsszeli Fideszcsoportban. Különösen, hogy a választások után többen is hazajönnek. Győri Enikő például, ha Martonyi János lesz a külügyminiszter, a tárcánál az EU-államtitkárságot vezetheti.

Demszky: Budapest megállította a Jobbikot

Budapest akadályozta meg, hogy a Jobbik a második legnagyobb pártként kerülhessen be az Országgyűlésbe – mondta kedden Brüsszelben az MTI tudósítójának Demszky Gábor, a főváros főpolgármestere, aki egy konferencián tartózkodott a belga fővárosban. Az országgyűlési választások vasárnapi első fordulójának eredményeit kommentálva azt mondta: a választási eredmény megmutatta, hogy „a főváros más”, mint az ország többi része. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az LMP-nek Budapesten sikerült megelőznie a Jobbikot. Budapesten a Lehet Más a Politika listája 12,81 százalékot szerzett, és így elhódította a harmadik helyet a 10,84 százalékot szerző Jobbiktól. (MTI)

Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján több kérdés is elhangzott Vona Gábor parlamenti megjelenésével kapcsolatban
Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján több kérdés is elhangzott Vona Gábor parlamenti megjelenésével kapcsolatban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.