A magyar választási rendszer valami csoda!
– A sajtóban gyakorta olvasni a népszerűségi adatokat elemző írásokat. Arról viszont kevés szó esik, hogy egy pártnak a biztos szavazók körében mért támogatottsága és az ezzel szerezhető parlamenti mandátumok százaléka a magyar választási rendszerben jelentősen eltérhet egymástól. Ön 1996-ban, a Harvard Egyetem hallgatójaként kidolgozott egy statisztikai módszert, amely a támogatottságot lefordítja mandátumokra. Az elmúlt három országgyűlési választáson pontosnak bizonyultak a becslései. Hogyan került a magyar választási rendszer közelébe?
– Nézegettem a kelet-európai választási rendszereket, és a magyarra akadva azt mondtam: ez valami csoda!
– Nevezzük talán inkább katyvasznak.
– Nekem tetszik! A világ összes szisztémája közül ez a legérdekesebb. Magától értetődő volt számomra, hogy a PhD-kutatásomat Magyarországon végezzem. Munkatársaimmal 1998-ban az első forduló után újságcikket publikáltunk arról, hogy a modellünk Fideszgyőzelmet prognosztizál. Senki sem hitt nekünk, különösen nem a politológusok. Végül mégis a Fidesz alakíthatott kormányt. A 2002-es első forduló éjszakáját az MTV élő adásában töltöttük, és a modell azt jelezte: az MSZP-é lesz a győzelem. Az a becslés is bejött. A 386 mandátumból mindössze 6 esetében tévedtünk: két pártnál 2-2 mandátumot, további kettőnél egyet-egyet. Ez az eltérés a hasonló jellegű modelleknél elég jó teljesítménynek számít. A 2006-os választások második fordulójában az urnák lezárásának pillanatában tettük közzé a mandátumbecslésünket, és ez az előzetes végeredménnyel teljesen megegyezett, igaz, pár nap múlva, a külföldi voksok értékelése után kiderült, egyetlen mandátumot mégiscsak tévedett a modell.
– Milyen adatokból indul ki?
– A tipikus kiinduló adatsort a rendelkezésre álló öszszes közvélemény-kutatás legutolsó pártpreferencia-adatainak átlagértékei határozzák meg. Ezt tápláljuk a modellbe, kiegészítve a korábbi választások szavazatmegoszlási mintáival. A becslést a modell ezen adatok alapján végzi el.
– Bár ön korábban rendre az első forduló urnazárásakor tette közzé legutolsó prognózisát, biztos már most is van tippje. Mit jósol a modell?
– A felmérések alapján három párt jutna az Országgyűlésbe. Ha a támogatottsági átlagértékeket tekintjük, akkor a Fidesz a szavazatok 59,2 százalékával a mandátumok 70,2 százalékát szerezné meg. Az MSZP 17,8 százalékkal a mandátumok 15,6 százalékát, a Jobbik 16,4 százalékkal a mandátumok 14,1 százalékát érné el. Képviselői helyekben kifejezve: Fidesz 271, MSZP 60, Jobbik 54. A két kispárt, különösen az LMP az 5 százalékos bejutás határán billeg. Ha egyikük bejut, akkor némileg módosulhat a képlet, de a Fidesz pozícióját ez lényegesen nem érinti. Fontos megjegyezni, hogy ezek az igen magas hibahatárokkal kezelendő legfrissebb kutatási eredményeket tükrözik. Ettől a választások tényleges kimenetele – és ezt korábban többször volt alkalmunk megtapasztalni – jelentős mértékben eltérhet.
– Hol van a Fidesz kétharmadosparlamenti többségének támogatottsági határa?
– Ha Fidesz a szavazatok 53százalékát kapná, azzal a mandátumok 66,6 százaléka, összesen 257 képviselői hely lenne az övé. Az MSZP 16 és 19 százalék közötti támogatottsággal 62 helyet szerezhetne, a Jobbik 15–18 százalék közötti listás szavazataránnyal 57 helyet. Az LMP-t a friss kutatások 2,6 és 5,1 százalék közé helyezik. Ha az 5,1 százalékos értéket veszszük, tehát azt feltételezzük, hogy éppen csak, de bekerül, akkor ezzel mintegy 10 helyet venne el a többi párttól.
– A kutatók szerint a 176 egyéniválasztókerületből 173-ban biztosan a Fidesz jelöltje győz, kettőben a szocialistának, egyben a jobbikosnak van esélye. Az ön modellje mit mutat?
– A legutóbbi adatok alapján, a Jobbik 5 egyéni mandátumot szerezhetne. Ám a modell azt nem jelöli meg pontosan, hogy melyek ezek a választókerületek. A jóslás kategóriájába sorolható kérdésekben sosem kívánok spekulációkba bocsátkozni, és végképp nem akarok egy statisztikai becslő modellt a magam esetleges pártszimpátiáival befolyásolni. Az ilyesminek bizonyosan súlyos tévedés lenne a vége. A dublini Trinity College politikatudományi tanszékét vezetem, itt politológiának nevezik a hasonló szakokat. Az elnevezés is mutatja a különbséget: odakint az elemzésekben kisebb súllyal esik latba a saját vélemény, és ritkán fordul elő, hogy egy pártokat kutató akadémikus pártszolgálatba szegődik. Van ugyan magánvéleményem a magyar politikai közéletről, de eszem ágában sincs azt a nyilvánosság elé tárni. Ki bízna a modellemben, ha elterjedne rólam, hogy ennek vagy annak a támogatója vagyok? Nyugaton is akadnak elemzők, akik túllépnek tudományuk határain, de ők onnantól nem tartoznak az egyetemi szférához. Ők a „beszélő fejek”, velük szerződnek a tévécsatornák, és tudható, melyik párthoz állnak közel. Ők mindig rendkívül érdekes dolgokat mondanak. Én viszont inkább csak pontosat akarok mondani
Kenneth Benoit
1991-ben politikatudományból diplomázott az Egyesült Államokban (University of Sout Carolina). A Harvardon1993-ban MA, 1998-ban PhD-fokozatot szerzett. 1997 óta a Századvég külső munkatársa, számos nemzetközi tudományos szervezet és szakmai folyóirat tanácsadó testületének tagja.
