Fidesz

A Nemzeti ügyek politikája című választási program alapján az oktatás nem számít nemzeti ügynek, önálló fejezetet nem kapott, csupán néhány mondatban utalnak rá, akkor is a legáltalánosabb szinten. A felsőoktatással kapcsolatos teendőkről annyi olvasható, hogy a „diplomák felére nincs piaci kereslet, ezért a felvételizőknek több információt kell adni a szakok piaci értékéről”. A közoktatásról még ennyi sem. Mindez azért érdekes, mert az elmúlt nyolc évben, jórészt a reformok miatt, az oktatás folyamatosan a politikai viták kereszttüzében állt, és a jobboldalhoz közel álló értelmiségiek folyamatosan hangsúlyozzák kiemelt fontosságát. Kidolgozott program híján a korábbi megszólalásokra kell hagyatkozni. Ezek közös pontja: az oktatásra több pénzt kell szánni, az eddigi reformok elhibázottak, az oktatás romokban. A Fidesz–KDNP bírálta a Nemzeti alaptantervet, az érettségi átalakítását, a bolognai átállás megvalósítását, a tandíjat, az antiszegregációs törekvések módját, a kisiskolák összevonását, a kompetenciaalapú képzés hangsúlyozását, tulajdonképpen mindent. Az olyan intézkedéseket, mint a buktatás tilalma, a színvonal csökkentéseként és a pedagógusi munka szükségtelen korlátozásként, „tudatos tekintélyrombolásként” értékelték.

Arra, hogy kormányon mit tennének, a Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa legutóbbi nyilatkozataiból lehet következtetni. Kettőjük közül Pokorni megértőbbnek tűnik az elmúlt évek oktatáspolitikájával és óvatosabbnak az új kormány lehetőségei tekintetében. Az Indexnek adott interjújában változatlanul kiállt a kisiskolák megőrzése mellett, felvetette az egész napos iskolaszervezés ösztönzését. Részletesen beszélt a pedagógusok munkájának értékeléséről, amelyet 6–8 évente külső szereplők bevonásával végeznének. Az értékelésnek lenne következménye: „A Medgyessy-kormány lépése azt bizonyította, hogy egy jelentős béremeléssel, amelyet a többletmunkát és a minőséget megkülönböztetni nem tudó közalkalmazotti rendszerbe öntenek bele, nem lehet jelentős minőségi javulást elérni. A magasabb jövedelmet ezért sokkal jobban a teljesítményhez és a minőséghez kell kötni, és kevésbé a pályán eltöltött időhöz.” Pokorni a tanárképzést elit szakká formálná, magasabb belépési követelményekkel, gyakorlatorientált és osztatlan képzéssel, nagyobb ösztöndíjjal és garantált elhelyezkedési lehetőséggel, amelyért cserébe vállalni kell, hogy az ott diplomázók a közoktatásban helyezkednek el. A szegregáció kérdésében úgy véli, hogy nem a jogi eszközök jelentik a megoldást, hanem „jó iskolákat kell csinálni, jó pedagógusokkal, (…) ahonnan az emberek nem menekítik el a gyerekeiket”. Arra, hogy addig mi legyen az elkülönített osztályokban/iskolákban tanulókkal, nem tért ki. Pokorni a buktatás visszaállításának kérdésében szintén óvatosabb, érezhe tően nem híve az osztályismételtetésnek, a dilemmát úgy oldaná fel, hogy a szülő és a pedagógus mellett a döntésbe bevonná a nevelési tanácsadót is. Hoffmann Rózsa keményebben fogalmaz, szerinte „el kell törölni az iskolai buktatás tilalmát, az ugyanis ellehetetleníti az eredményes munkát”. Hoffmann általában is ideologikusabb programot fogalmaz meg, szerinte „az iskola legalapvetőbb feladata, hogy az egyre inkább jellemző erkölcsi analfabetizmust megszüntesse”. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent majd, nem tudható pontosan, de nem nehéz megjósolni a várható heves világnézeti vitákat.

A bolognai rendszerrel Pokorni egyetért, de korrekciókat tart szükségesnek. Az államilag finanszírozott képzésekre jelentkezőknek előírná a központi, emelt szintű érettségi vizsgát a szakirányú tantárgyakból.

MSZP

Az oktatás a szocialisták programjában sem kapott kitüntetett szerepet. Az elmúlt nyolc évről, benne a reformokat elindító liberális, majd az azt követő szocialista időszakról igen vázlatosan emlékeznek meg: „A diákok közel fele ingyen kapja a tankönyvet, ingyenesen, kedvezményesen az ebédet. A szegényeknek támogatás jár az óvodában. Felzárkóztató és tehetséggondozó programok indultak. Úgy szabtuk át az egyetemek, főiskolák finanszírozását, szerkezetét, hogy a felsőoktatás jobban kövesse a jelentkezők és a munkaerőpiac igényeit.” Nagyjából ennyi, hacsak nem vesszük ide azt a megállapítást is, miszerint „Utak, hidak, iskolák, kórházak épültek”.

A programban a jövőre vonatkozó tervek sem részletesebbek a kormányzati tevékenység értékelésénél, egy mondat fogja össze az oktatás teljes vertikumának felada tait: „Az alapkészségek elsajátításának javítása, az iskolai integráció bővítése, a szakképzés és a felsőoktatás szerepének minőségi átértékelése, a szakmunka becsülete nemcsak társadalmi követelmény, hanem elemi gazdasági érdek.” Ezt az újszerű megállapítást a program még kiegészíti egy talányos felvetéssel: „a közoktatásban növelni javasoljuk az állami és önkormányzati feladatvállalás arányát” – bármit jelentsen is ez, hiszen a közoktatás túlnyomórészt mai is állami, önkormányzati feladat. A szakképzéssel kapcsolatban a pártprogramok elmaradhatatlan tételét olvashatjuk: „A fiatalok érdekében szükségesnek tartjuk az oktatás és a munkaerőpiac nagyobb összhangját, a szakképzés megújítását.”

Végül megtudhatjuk, hogy „a most meghirdetett integrációs program folytatására és pontos ütemezésére, az óvodáztatás kiterjesztésére, új tanodákra (…) van szükség”. A mondat feltehetően Bajnai Gordon bejelentéseire utal, bár sokkal érdekesebb lenne tudni, mit gondolnak a 2002-ben elindított integrációs program folytatásáról, mert az elmúlt négy év alapján e tekintetben elbizonytalanodhatott az oktatáspolitika szemlélője.

Jobbik

A Jobbik oktatási programja talán a legrészletesebb és a legradikálisabb. Vannak közös elemek a Fidesz–KDNP elképzeléseivel (a buktatás tilalmának eltörlése, PPP-beruházások felülvizsgálata, erkölcsi nevelés), bár a nyelvezet ilyenkor is élesebb, például: „Kötelezővé tesszük a hittant vagy erkölcstant, melynek célja hazánk keresztény alapokon nyugvó gyökereinek erősítése, a követendő normák elsajátítása, megértése.” Fontosabbak azonban a különbségek. Az elmúlt nyolc év értékelése hasonlóan lesújtó mindkét párt részéről, de míg a Fidesz (Pokorni) döntően korrekciókról beszél, a Jobbik teljes visszacsinálásról, összefoglalóan: „a kommunista, majd azt követő balliberális oktatáspolitikai tévutak után a magyar oktatásügyet vissza kell állítani a saját pályájára”. Ennek jegyében megszüntetnék a kétszintű érettségit (visszaállítva a korábbi külön felvételit) és a bolognai rendszert úgy, ahogy van (visszaállítva a főiskolai­egyetemi duális képzést), nem sokat pepecselve a kreditek és a diplomák nemzetközi elismerésének kérdéseivel. Eltörölnék a 6+6 éves iskolarendszert, ami érdekes, hiszen ilyen rendszer nincs, csak vannak ilyen módon működő iskolák is a 8+4 és a 4+8 mellett, az okot nem magyarázzák el, de bizonyára azért, mert az SZDSZ ezt a formát helyeselte.

A Jobbik legfőbb versenyszáma azonban a cigányokhoz való viszony, és a szegregálást nyíltan vállalva ki is tesznek magukért: „Az integrált oktatás mindenáron való erőltetése helyett a különböző képességű tanulók számára párhuzamos osztályokat biztosítunk.” És ha ez nem lenne egyértelmű, hiszen az integráció mindenáron való erőltetését elveti a Fidesz, az LMP, az MDF és az MSZP is, a biztonság kedvéért hozzáteszik: „felerősödtek a felülről erőltetett, a mindennapi tapasztalatot és ésszerűséget felrúgó, a szegregációra bűnként tekintő törekvések”. Ez azért különbség, a többiek legalább nem helyeslik.

MDF

Átfogó reformot az oktatásban csak a konzervatív­ liberális párt hirdet. A teendőket a más ágazatokban indított reformok együttes szükségességéből (reformok kritikus tömege) és a foglalkoztatás bővítésének igényéből vezetik le. Ez utóbbi miatt összevonnák a munkaügyi és az oktatási tárcát, mert „az oktatási rendszer minden szintjén, tehát az általános iskolától a főiskolákig, egyetemekig, a szakképzéstől a felnőttoktatásig az intézményeknek a munkaerőpiac felé kell fordulniuk”. A Fideszhez hasonlóan fontosnak tartják a külső ellenőrzéseket és méréseket, melynek következménye itt is a teljesítményalapú differenciálást alapozná meg.

A Fidesszel ellentétben az MDF határozottan ellenzi a legkisebb iskolák fenntartását, a minimális iskolaméretet 160–200 főben határozzák meg. Ekkora méret alatt, indokolják, sérül az esélyegyenlőség, mert a kisebb önkormányzatok túl szegények ahhoz, hogy jó minőségű iskolát működtessenek. Az esélyegyenlőséget az egész napos iskolák létrehozásával biztosítanák, melyekben délután is oktatási tevékenység folyna. Ennek és a fejkvóták megígért emelésének többletköltségeiről nem szolgáltatnak részletes számításokkal, mindenesetre fedezetül a családi pótlékot kínálják fel: a 6 évesnél idősebb gyerek után járó juttatást nem a családok, hanem az iskolák kapnák. A „középosztály pártja” nem bíbelődik annak kifejtésével, hogy a legszegényebb 30 százalék esetében milyen következményekkel járna a családi bevétel jelentős részének elvesztése. Mivel az integrációról a programban sincs szó, nem derül ki, hogy ez a terv milyen módon kezeli a szegregációt, hiszen az egész napos oktatás az elkülönített iskolákban külön-külön is megvalósítható. Bokros Lajos mindenesetre azt nyilatkozta korábban lapunknak, hogy „a jövő nemzedékek esélyegyenlőségének megalapozása nem történhet úgy, hogy a cigányokat és a nem cigányokat elkülönítjük. Azok a társadalmi készségek, amelyek szükségesek a munkaerőpiacon, az együttélés mindennapi gyakorlatával sajátíthatók el.” Nem ebbe az irányba mutat, hogy a program megjelenése óta az MDF is csatlakozott a buktatás tiltását eltörölni akarók népes táborához.

A felsőoktatásban az MDF az éles verseny híve. Ennek egyik feltétele a tandíj, amelynek bevezetését a pártok közül egyedül az MDF támogatja. A program kimondja, hogy „a felsőoktatás egyáltalán nem állampolgári jogon járó és mindenki számára hozzáférhető, ingyenes közszolgáltatás”, hanem olyan „életre szóló nagybefektetés”, amelynek a haszna elsősorban egyénileg élvezhető, ezért az állami költségvetés csak korlátozottan vállal benne részt (a fizikai infrastruktúra fenntartása, valamint szociális és tanulmányi alapú tandíjkedvezmények formájában). A minőség növelése érdekében az oktatók bérét jórészt a tandíjakból fizetnék. A jelenleginél határozottabban választanák szét az egyetemek tudományos és gazdasági irányítását úgy, hogy az utóbbiért felelős testületben (fenntartók tanácsa) nem lehetnek többségben a belső emberek. Ennek realitása kérdéses, hiszen az Alkotmánybíróság az egyetemi autonómia megsértésére hivatkozva, a liberális oktatási kormányzat hasonló törekvését már néhány éve leállította.

LMP

Az LMP készítette el a legátfogóbb közoktatási koncep ciót, mely nagyon közel áll az SZDSZ korábbi oktatási  programjának alapelveihez és megoldásaihoz. Ha sok más területen nem is, ebben a tekintetben az LMP mindenképp a liberális párt örököse (ezt természetesen a program nem vallja be, a takarékosan osztogatott elismerésekben is legfeljebb olyan alprogramok nevét említik, mint az Utolsó padból, magát a 2002 után indult reformot nem). A program mélységében elemzi az iskolarendszer problémáit, különösen azt a jellegzetességét, hogy a társadalmi egyenlőtlenséget nem csökkenti, hanem erősíti. Ennek megfelelően erőteljesen küzdenének a korai szelekció mechanizmusai ellen, fontos szerepet szánnak az alapkészségek, azaz a szövegértés, a számolás, a problémafelismerés elsajátításának, ezért leszögezik, hogy „a tanítás módszereit meg kell újítani”. A szociálpolitikai programmal összhangban kiállnak a romák integrációja és az iskolai elkülönítés felszámolása mellett. Érdekesség, hogy miközben az LMP oktatási integrációval kapcsolatos elképzelései írásban határozottak, szóban a párt listavezetője lapunknak adott interjújában már „politikusabban” fogalmaz: „A szélsőjobboldal megerősödésében keményen benne van, hogy amikor felülről, civilizatórikus dühvel támadnak rá az alsó középre, akkor az ellenállást vált ki. A szegregáció felszámolásának tehát nincs alternatívája, de ahhoz, hogy odáig el lehessen jutni, hosszú és türelmes folyamatra van szükség.” A program viszont éppen azt sugallja, hogy nem szabad várni, még akkor sem, ha az abban foglaltak széles körű ellenállást váltanak ki. Az LMP oktatási programjának meglepő különlegessége, hogy egy szó sem esik benne a felsőoktatásról, miközben megszólítani kívánt, potenciális szavazói között sok egyetemista van.