„A rendszeresen fizetett segélyekkel az a probléma, hogy a segélyezetteket nem ösztönzi munkára. Sajnos vannak olyan esetek, hogy a segélyezett jobban jár, ha nem dolgozik. Ez nincs rendben így, hiszen nemzedékek nőnek fel olyan példákat látva, hogy a szüleik nem dolgoznak. Egyre jobban kialakul bennük az a szemlélet, hogy munka nélkül is meg lehet élni. Ezen mindenképpen változtatni kell. Ezért javaslatként felvetettük, hogy a segélyek kifizetése munkához kötődjön. (…) Gyurcsány Ferenc gyorsan reagált, személyes meghallgatásra hívott bennünket, ahol szintén elmondhattuk aggályainkat. A miniszterelnök fogékony volt, mint mondta, ő támogatna egy törvénymódosítást...” – nyilatkozta Magyar László, Nyírtelek polgármestere 2008 májusában, az Út a munkához program kihirdetése előtt nem sokkal a Szabolcs Online-nak.

Milyen célokat teljesít az Út a munkához program?

KRÉMER BALÁZS SZOCIÁLPOLITIKUS

– Tényleges foglalkoztatottságnövelés helyett az Út a munkához című munkaimitációs közfoglalkoztatás-bővítés került előtérbe. Pénz viszont nem került erre sem. Manapság a magyar társadalom, a politika tehetetlenségére rezonálva, már két ok miatt is rühelli a munkanélkülieket: egyrészt azért, mert nem dolgoznak, másrészt meg azért, mert ha mégiscsak dolgoznak, olyan munkát, ami jut nekik – ami sajnos alkalmi, kis keresetű – jórészt fekete.

– Szövegekben meghatározóvá vált az a törekvés, hogy jó lenne a foglalkoztatottságot növelni. De nem banki főosztályvezetők tömeges foglalkoztatásával lehet elérni ezt a célt, mert a piacnak nincs ennyi főosztályvezetőre szüksége. A munkaerőpiacokat lentről, a korábban kiszorult, képzetlen és alacsony munkavégző képességű emberek köréből lehetne és kellene bővíteni. Sokan ezt nem akarják belátni, de a foglalkoztatást bővíteni leginkább az alacsony szegmens dinamizálásával lehet csak elérni.

– Rossz helyzetértékelések, mi több, a tények tudomásul sem vétele és az elmulasztott lehetőségek időszakának tűnik az elmúlt nyolc év. Erre jó példa az Út a munkához program. Általában a politika is, de különösen a foglalkoztatási és szociálpolitika messze került a tényleges társadalmi jelenségektől, attól, hogyan élnek az emberek.

– A politika manapság a jó munkák utáni vágyakat gerjeszti – és semmit sem tesz azért, hogy többen dolgozzanak, lehetőleg biztonságos, megélhetést nyújtó piaci környezetben, még ha relatíve kis értéket is létrehozva azokon a rosszabb, alacsonyabb bérű munkahelyeken, amelyek elvileg akár elérhetők is lennének. Ahol ma is van munka, csak a formális intézményi kereteken kívül rekesztve, leginkább feketén.

NYITRAI IMRE SZOCIOLÓGUS

–Már a program neve ismegtévesztő. Kicsit segítünk rajtad és visszatalálsz a munkaerőpiacra – üzeni a segélyezetteknek. De ez nincs így. A program mögött lévő ideológiai bárgyúságot –amely szerint vissza kell terelni a henyélő embereket a munkába – helyi szintről nyomták át a nagypolitikába. Ráadásul az önkormányzatoknak eddig is lehetőségük volt munkát szervezni és együttműködést várni a segélyezettektől, de ők a könnyebb utat választották, kifizették a támogatásokat, majd hátradőltek.

– A feszültségek egyik eredője egy bűnös szociálpolitikai döntés volt 2006-ban. Ekkor ugyanis bevezették a háztartásiegység-alapú segélyezést, és rövid ideig ugyan, de a sokgyerekes munkanélküli szülők segélye magasabb lett, mint az utca túloldalán lakó, munkát vállaló nagycsaládos ember minimálbére.

„És igen, tényleg láttam már én is mercist, BMW-st segélyt felvenni! Remélem, hamar megszűnik a segély.” „Amúgy én azok közé tartozom, akik azt vallják, hogy a segélyekből ne bagózzanak, ne játékgépezzenek, ne piáljanak, hanem fordítsák a gyerekeikre bőrszínre való tekintet nélkül. (...) Ugyanis azt a pénzt, amit kemény munkával megkeresek, annak jelentős részét nemmagamra és nem a gyerekeimre, a családomra költhetem, hanem az állam elveszi, és idegen családokra költi, akik elisszák, eldorbézolják, hát még szép, hogy ezen háborgok.” Vélemények internetes fórumokról.

Vagyis: hová kerülnek az adóforintok a jóléti elosztásban? A szegények pénztárcájába? A szociális kártya megoldás?

KRÉMER BALÁZS

– A kádárizmus egyfajta mellébeszélő öröksége, hogy minden szociális jellegű állami újraelosztás-növelést meg lehet próbálni szociálisnak, a társadalmi egyenlőtlenségeket csökkentőnek eladni. Az elmúlt nyolc év állami újraelosztású jövedelmei nem igazán csökkentették a szegénységet, nem a legalacsonyabb jövedelműek helyzetének javítását és ezáltal a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentését célozták, hanem a létező társadalmi struktúrát és egyenlőtlenséget megerősítve középre igyekeztek osztogatni. Erre példa a nyugdíjak és a családi pótlék növelése. Politikai értelemben nem a jövedelemújraelosztási hatás az igazán drámai, mert nem az rontotta tovább a helyzetet: a hazai szegénységi mutatók európai összevetésben a közepesnél is jobbak. Hanem a mellébeszélés ártott igazán. Kialakult az a szempont, hogy a jóléti újraelosztásból az „érdemes”, vagyis a középrétegeknek kell jobban részesülniük - ami matematikai svindli: a középrétegek szükségszerűen szponzorai, és nem haszonélvezői a jóléti újraelosztásnak. A matematikai szükségszerűséget felülírni igyekvő szemlélet táplálja többek között a szegényekkel szembeni indulatokat is: hiszen minden a szegényebbekhez jutó fillér „kárba megy”, az érdemteleneket segíti, ez pedig a gyűlölet forrásává válhat.

– Téveszme, hogy a piacok korlátozása szükségszerűen kedvez a szociálisan rászorulóknak. A hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci foglalkoztatását piacelvű támogatással (például az alacsony béreket terhelő elvonások csökkentésével) lehetne előmozdítani, nem pedig a közfoglalkoztatással. Ha a szegények piaci választási lehetőségeinek a korlátozása már olyannyira öncélú, mint amennyire, mondjuk, a szociális kártya, akkor ezek a piackorlátozó eszközök kizárólag a szegények mozgásterét korlátozó, az egyenlőtlenségeket növelő intézkedéseket fognak jelenteni. Álságos és rituális pótcselekvések, amelyek csak ártanak.

NYITRAI IMRE

– Ahogy az Út a munkához program, úgy a szociális kártya is csak pótcselekvés, ezek az eszközök nem oldanak meg semmit. A kártya viszont felvet egy régóta aktuális kérdést: be kellene vezetni a szociális számlát, s ezáltal láthatóvá válnának a tényleges jövedelmek, és a párhuzamos kifizetéseket is el lehetne kerülni.

– A szegények nem „híznak” a jóléti transzferektől. A nyomor példátlan mélységűvé vált az elmúlt években. Egyszerre sikerült minden fronton rontani a helyzetet: a lakhatástól a foglalkoztatáson át a szociális szolgáltatások elérhetőségéig.

Az elmúlt évek politikája. A családi segélytől a rátig.

KRÉMER BALÁZS

– Valószínű, hogy az elmúlt nyolc év legkritikusabb tendenciája az, hogy minden társadalmi probléma legfeljebb egyéni problémaként, devianciaként érzékelődött. Például az iskolakerülésért nemcsak a gyerek és a szülő, hanem az iskola, a pedagógus, a gyermekvédelmi szolgálat is felelős lehet. Vagy hogy a világ végén élő, iskolázatlan tartós munkanélküli munkát vállalása nem csak a hajlandóságán múlik. Hogy az élet felmerülő problémáit nem kizárólag egyéni hibaként lehet értelmezni, az a foglalkoztatási és szociálpolitikában fel sem merült. Ritka kivételként előbukkant az oktatásban, ahol az intézményes mechanizmusok megváltoztatására irányuló integrációs törekvéseket a kormányzati politika legfeljebb félszívvel vagy még úgy sem bírta magáévá tenni. Az intézményi reformok kérdése a költségcsökkentés keresésére redukálódott, és szó sem esett arról, hogy az intézmények miképpen szervezhetnék kényelmesebbé, élhetőbbé az emberek, közösségek életét.

NYITRAI IMRE

– Nagy cikcakkokat írt le az elmúlt években a szociálpolitika. Ennek egyik legfontosabb következménye, hogy a szociális biztonságot teljesen összetörte. Ma már egy családban csak egy rendelkezésre állási támogatás jár, ez az intézkedés nemcsak a kiszámíthatóságot és a biztonságot kezdi ki, hanem az alkotmányosság próbáját sem valószínű, hogy kiállja. Magyarország az utolsó előtti helyen áll a fejlett országok között a gyermekszegénységi mutatóival. A biztonságot kezdte ki a gyes két évre csökkentése is. Teljesen ésszerűtlen, hogy segély mellett – mert a gyes valójában az – teljes állásban lehessen dolgozni.