1.

A funkcionális analfabéták országa vagyunk: a felnőtt magyar lakosság nyolcvan százaléka küzd valamilyen fokú olvasási, szövegértési problémával, ezért nehezen képes új információk befogadására.

Ez az állapot akadályozza egy szerződés megértését vagy egy űrlap kitöltését.

Az i abb generációk sem javítják az átlagot: minden negyedik-ötödik fiatalnál ez a helyzet. Mik a főbb problémák, és merre induljon el az oktatáspolitika?

2.

Hiányoznak a jó szakmunkások a munkapiacról?

Van-e baj a szakképzéssel?

Miért nagy a lemorzsolódás?

3.

„A világ legjobb kétszáz egyeteme között nincs magyar.” Sok-e a 77 felsőoktatási intézmény? Kell-e nekünk Bologna? Bárki bekerülhet a felsőoktatásba, vagy felvételiztetni kellene?

1.

SETÉNYI JÁNOS OKTATÁSI SZAKÉRTŐ

Pánikra még nincs ok: a magyar közoktatás teljesítménye a világ legfejlettebb országainak átlagához áll közel, de a nemzeti teljesítményszint drámai belső különbségeket takar. A 2006-os PISA-jelentés azt mutatja, hogy gimnazis táink a finn átlagot, szakközépiskolásaink a német és lengyel nemzeti átlagot hozzák, szakiskolásaink pedig a teljesen leszakadt balkáni országok átlagához közelítenek. Nem vagyunk egy ország, tudásban és kultúrában semmiképpen sem.

A legfontosabb PISA-tanulság az, hogy fejleszteni szelektíven kell: a közoktatási rendszer „alulról húzható fel”. Felső tagozaton és a szakiskolákban elért teljesítményjavulás a teljes nemzeti átlagot is felhúzza. A kompetenciamérésekből tudható, hogy melyek a legrosszabbul teljesítő iskolák, az erőforrásokat oda kell csoportosítani.

Meg lehet venni a jó pedagógust, a jó eszközöket. Még van felhasználható uniós forrás: ezt már csak erre szabadna fordítani.

A jó színvonalú közoktatás kulcsa a pedagógus. A politikusok félnek olyan változtatásokat bevezetni, amely sérti érdekeiket: közel százezer pedagógus, családtagjaikkal együtt, több százezres szavazótábort jelent. Akadályozza a teljesítmények ösztönzését a közalkalmazotti bértábla. A pedagógusok nem a teljesítményük alapján keresnek többet, hanem önmagában attól, hogy egyre több ideje vannak a pályán. A jövőben folytatódik a gyerekszámcsökkenés, miközben a pályán lévő pedagógusok egy része is nyugdíjba megy. Vagyis fel fognak szabadulni források az oktatásban, amit béremelésre lehetne fordítani.

A szegregációs vitákat tévútnak látom. Nem a roma, nem roma gyerekek arányának minisztériumi szabályozásától, hanem az egyes iskola hozzáadott pedagógiai értékétől várom a javulást. A településen a polgármester tudja eldönteni, képes-e integrált oktatást megvalósítani. De a minőségből nem engedhet. A cél a minden tanuló által elérhető minőségi oktatás.

Faluromantika ide vagy oda: az óvoda és az általános iskola maradhat a kistelepülésen, de a felső tagozatosoknak jobb, ha iskolabusszal a jó minőségű városi iskolába utazik.

HALÁSZ GÁBOR OKTATÁSKUTATÓ

Az a szubjektív érzet alakult ki, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Pedig nem mindenütt. PISA-eredményeink például az európai összehasonlítást tekintve javultak: csökkent a legalacsonyabb szintet elérő tanulók aránya.

A közoktatás fenntarthatatlan jelenlegi formájában. Hosszabb távon évente a GDP 4–6 százalékát fordítottuk oktatásra, ami középmezőnynek számít az iparilag fejlett országok között, de a pedagógusok az egy főre jutó GDP-nek mindössze 70 százalékát keresik, ami a legalacsonyabbak között van. Ez azt mutatja, drámai hatékonysági problémák vannak az oktatásban.

Reformra lenne szükség, de az emberek többsége stabilitást akar.

Sajnos az iskolai szerkezetváltási reformot nem tudtuk megvalósítani: elindultunk ugyan a hat évfolyamra épülő, kétciklusú középfokú oktatás irányába, de ez nem lett befejezve. A sikeres oktatási rendszert működtető országokban hosszabb ideig tart az alapozó szakasz: több évig tart az alapkészségek fejlesztése, és csak ezután kezdődik a szaktárgyak intenzív tanulása. A túl korai szakosodás drágítja a rendszer működtetését, ugyanakkor nem vezet magasabb tanulói teljesítményhez.

A 18 éves tankötelezettség nem indokolt, legalábbis nem abban a formában, ahogyan nálunk megvalósul: ez nem kellene hogy azt jelentse, mindenki 18 éves koráig iskolapadban ül.

2400 iskolafenntartó önkormányzat túl sok. Egy kicsi falu kis önkormányzata nem tudja a fenntartással járó feladatokat rendesen ellátni úgy, hogy az oktatás minősége ne romoljék. Elég lenne három-négyszáz iskolafenntartó. Társulniuk kéne a kicsiknek.

Elhangzott Hiller István szakminisztertől és ellenzéki politikusoktól is, hogy államosítani kellene egyes iskolákat.

Ez tévút, ebbe az irányba ma egyetlen modern állam sem halad. Az állam nem képes közvetlenül iskolafenntartói feladatokat ellátni, nem ez a dolga.

Nemcsak az oktatás irányítói, a magyar társadalom sem ismerte fel a vezetésben rejlő potenciát. Vannak csapnivaló és csodálatos iskolák, függetlenül attól, milyen településen működnek A titok az iskola vezetésében rejlik, az igazgatón sok múlik. Ha az erőforrásokat a háromezer működő iskola vezetőire koncentrálnánk, akkor viszonylag olcsó beavatkozással sokat lendíthetnénk az oktatás színvonalán.

A buktatás nélküli oktatás korszerűbb pedagógiai módszereket igényel. Visszaküldeni a gyerekeket alsóbb évfolyamokra, az elavult, rossz hatékonyságú pedagógia továbbélését támogatja.

Ugyanez a helyzet a szöveges értékeléssel. Ezek elterjedése szükségszerű, azonban nálunk túl gyorsan át kellett állniuk a pedagógusoknak. A tanárok visszakövetelik a jól bevált, bár korszerűtlen módszereiket, mert azokat úgy vették el tőlük, hogy nem voltak felkészülve a komplikáltabb technikák alkalmazására. Ezért nem meglepő, ha sokan szoronganak, és frusztráltak. Azt tartottam volna jónak, ha az átállásra legalább tíz évet kaptak volna a tanárok.

2.

SETÉNYI JÁNOS

A szakképzés a magyar oktatási rendszer legrosszabbul teljesítő eleme. Az elmúlt években létrehozták a térségi integrált szakképző (TISZK) központokat. Ez jó irány. A szakmai gyakorlatok azonban még lepusztult szakközépiskolai/szakiskolai műhelyekben történnek, ezen változtatni kell. A szakmai gyakorlatok nagy részét a TISZK-ekbe kell összpontosítani, a gyakorlati képzés tartalmát pedig a gazdaság ellenőrzése alá kell vonni. A magyar gazdaságnak már vannak olyan szektorai (pl. informatika, idegenforgalom, élelmiszeripar stb.), ahol a hazai és multinacionális vállalatok világszínvonalú tudást adhatnak át az oktatóknak. A szakképzés tanterveinek és tankönyveinek egy része ma már teljesen nemzetközi, adaptálásuk után teljes technológia- és kultúraváltás vihető végbe.

Kulcskérdés a szakmunkások minősége. Elodázhatatlannak látszik független vizsgaközpontok működtetése, ahol a szakma delegáltjai központi standardok alapján értékelnek. Hogy egyes térségekben az első standard vizsgákon a tanulók nagyobb része megbukna?

A szakképzésben igen nagyarányú lemorzsolódást úgy lehet megállítani, ha a munka és a tanulás már korán összekapcsolódik. Kár volt felemelni 18 évre a tankötelezettséget, az önálló pénzkereset az egyetlen tanulásra motiváló erő a nehéz családi hátérrel rendelkező fiatalok körében. A 16.

életév után pénzkereső munkával lehetne kombinálni az iskolai tanulmányokat.

HALÁSZ GÁBOR

Átalakult a képzés: ennek köszönhetően egyre inkább a munkaadók határozzák meg, milyen képességekre tegyenek szert a leendő munkavállalók. Minden fejlett országban ezt lehet megfigyelni.

Sajnos Európa nagy részén, így nálunk is a munka világától elszigetelten zajlik a képzés, miközben a képességek nagy része csak munkavégzés közben és mellett elsajátítható.

Mivel az állam ingyenes szakképzést biztosít, motiválatlanok a vállalatok, hogy saját maguk fejlesszék munkavállalóik képességeit. Inkább arra hajlanak, hogy ezt más csinálja helyettük, aminek az eredményével persze elégedetlenek.

3.

SETÉNYI JÁNOS

A felsőoktatás bolognai szerkezete a legjobb a tömegoktatás korában, a kérdés, mikor alkalmazkodik a magyar felsőoktatás tartalma és napi működése is ehhez. Az alapképzés és a mesterszak más-más tanári munkát igényel. Egy nagynevű tudósnak nem az alapszakosokkal kellene bajlódnia, hanem a mester- vagy a doktori képzésben részt vevőkkel. Az alapozáshoz, a szakszöveg értelmezéséhez, esszéíratáshoz „frontharcos” tanárokra van szükség, nem Nobel-díjasokra. Bologna erről szólna. A folyamat egyáltalán nem indult be: az oktatói réteg még nem differenciálódott. Ahogy az egyetemek sem: el kéne dönteniük a rektoroknak, hogy milyen küldetése legyen az általuk vezetett intézménynek: kutatóegyetemként az erős doktori képzésre, vagy a tömegekre nyitott alapképzésre koncentrálnak.

Nem baj, ha sokan áramlanak be alapszintű érettségivel az alapképzésekre. A mesterszakokra való belépéskor kell szűrni.

A demográfiai apály nemsokára eléri a felsőoktatást is, tényleg sok az intézmény. Az egyetemeknek azonban nemcsak a frissen érettségizők jelentik a potenciális hallgatói – azaz bevételi – kört, hanem a felnőttek is. A felnőttképzés az elnéptelenedő intézmények egyik kitörési pontja.

A kutatás-fejlesztés a másik kitörési pont. Ha kifejlesztenek az egyetemen valami eladható újdonságot, amit aztán szabadalmaztatnak, abból jól megélne az egyetem.

Nyitni kell a világra: az Erasmus (a program a felsőoktatásban teremt lehetőséget, leggyakrabban féléves időtartamra, hogy a diákok és a tanárok cserélődjenek) keretei közt ma kevés diák tud világot látni. Drámai mértékben ki kellene terjeszteni a külföldi ösztöndíjprogramokat.

Az egész ország szabadabban lélegezne egy évtized múltán. Erre tízmilliárdok állnak rendelkezésre az uniós alapokban, de eddig nem erre fordították.

Sohasem értettem, miért nem versenyeztetik az oktatókat a megüresedő állások betöltésekor. Miért nincsenek a mi egyetemeinken – angolul tanító –lengyel, román vagy cseh kollégák?

HALÁSZ GÁBOR

Ma már nem kérdés az, kellett-e Európának a bolognai folyamat. Tömegoktatás van, ami strukturális átalakulást tesz szükségessé, és a képzést ezáltal lehetett kompatibilissé tenni a világban. Ha nem lett volna Bologna, elszigetelődött volna Európa. A kérdés ma már az, hogyan tehetők ebben a rendszerben sikeressé az egyetemek. A bolognai átállást azért szidják nálunk sokan, mert túl gyorsan ment végbe: ez nem igaz. A magyar felsőoktatás túl későn kezdte megvalósítani ezt a reformot. Elég időnk lett volna, de hosszú éveket késtünk, ezért gyorsultak fel a folyamatok.

Hiányzik sok intézmény éléről a modern, hosszú távú stratégiát építő vezetés. A felsőoktatás kormányzásának a reformjában sok európai ország messze előttünk jár.

Nem magyar, hanem világjelenség, hogy a természettudományos és műszaki terület iránti érdeklődés csökken.

Ennek egyik oka az itt végzők munkapiaci megbecsülése. Azt mondják, hogy mérnökhiány van, én azonban azt mondom, ha a mérnöki pálya vonzóbb lenne, többen választanák.