Egy választónak két szavazólap

A mintegy nyolcmillió választópolgár az első fordulóban két szavazólapot kap, ám ezek tartalma (és néha a nagysága is) eltér mind a 176 egyéni választókerületben, illetve minden megyében és a fővárosban. A választók az egyik szavazólapon egy egyéni jelöltre, míg a másikon egy listára voksolhatnak. Mivel nem minden párt tudott valamennyi megyében és a fővárosban listát állítani, néhol hosszabb és van, ahol több, illetve kevesebb a listák száma a szavazólapon.

A szavazólapok adattartalmáról az egyéni jelöltek eseté ben a 176 helyi (országgyűlési egyéni választókerületi) bizottságok döntöttek, míg a területi lapok tartalmáról a megyei, illetve a fővárosi szintű bizottságok. (Jogorvoslat esetén a következő, magasabb szintű bizottság, végül pedig a bíróság döntött.) Az egyéni választókerületekben a jelöltek sorrendjét a betűrend határozza meg, míg a területi listáknál sorsolással döntöttek a listák sorrendjéről.

A választási bizottságoknak jóvá kellett hagynia azt is, melyik párt logója hogyan nézzen ki a szavazólapon. Az MTI úgy tudja, a korábbi választásokhoz képest kevesebb vitát jelentett a logók méretének meghatározása. A viták alapját az jelentette, hogy a logókat körben vagy négyzetben helyezzék-e el, és így „kié lehet a nagyobb” a szavazólapon. Egyes pártoknak ugyanis a négyzetbe, míg másoknak a körbe rajzolt logó „kedvezne” aszerint, hogy a pártjelvény milyen formájú.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.