Bajnai: Civilek felügyelik a mágnesszalagok feldolgozását

Bajnai Gordon háromfős, civil szakemberekből álló bizottságot kért fel arra, hogy felügyelje a becslések szerint több mint ötvenezer hálózati személy nevét, fedőnevét, azonosító adatait és beszervezési dossziéjának számát tartalmazó 18 NBH-s mágnesszalag adatainak feldolgozását, minősítésük felülvizsgálatát, majd a minősítés alól feloldott anyagok levéltárba adását.

A miniszterelnök kedden egy tájékoztatón hangsúlyozta: Magyarországnak joga van tisztán látni saját történelmét, múltját, önmagát, ezért kell lehetővé tenni a történészek számára, hogy megismerjék és feltárják az egykori állambiztonsági szolgálatok működésének minden részletét. Bajnai Gordon kijelentette: miniszterelnökként feladatának tartja, hogy a 18 mágnesszalag minél előbb megismerhető és kutatható legyen, a feltárás folyamata pedig civil kontroll mellett történjék. Ezt a civil kontrollt testesíti meg a miniszterelnök által felkért háromtagú bizottság, amelynek az érdemi munkára egy éve lesz. „A 18 mágnesszalagon lévő információk manipulálhatatlanul vannak elmentve”, mondta a kormányfő. Bajnai Gordon hangsúlyozta, hogy csak azok az adatok maradhatnak titkosak, amelyek Magyarország biztonságának védelméhez elengedhetetlenek.

Kenedi János történész, a bizottság vezetője a tájékoztatón azt hangsúlyozta: a kutató dolga jelen helyzetben, hogy dekriminalizálja, depolitizálja és minél hamarabb nyilvánosságra hozza az adatokat. Hozzátette: fogalma sincs, hogy a választások után mit tesz a következő kormány, kérdés, hogy folytatja-e a küzdelmet a hiányzó adatok feltárásáért, a nagyobb nyilvánosságért, ugyanis az állambiztonsági információk „nagyobb része hiányzik”.

A bizottság tagja még Kenedi János mellett Palasik Mária, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos munkatársa és Cseh Gergő Bendegúz, a levéltár főosztályvezető-helyettese.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.