Két hete rabolták ki először. Ment hazafelé, cibálta első emeleti lakása ajtajához a húzós kocsiját. Üvegek voltak benne. Be akarta váltani, nem sikerült. Gondolta, majd legközelebb.

Egy férfi futott el mellette, jól öltözött. – Csókolom, nem látta Tündikét? – kérdezte, és föl sietett a másodikra. A hölgy nézett utána. S amíg nézett, megjött „Tündike”. Negyvenes nő, jól öltözött. Kikapta a húzós kocsi tetején lévő táskát. Abban voltak az első emeleti hölgy papírjai.

– Egy banda lesz ez – mondta a rendőr az asszonynak. – Tessék jobban vigyázni.

Két hét telt el. Szerdán két jól öltözött ember csöngetett be a hölgyhöz. – A hálózat szakadáshibát jelez – mondta a férfi, s egy nyélre szerelt masinával körbejárt a falak mentén. A villanyzsinórokat vizsgálta.Míg ő ketyerézett, társa, a negyven körüli nő leült az asszonnyal a konyhaasztalhoz. Ott volt a nyugdíjelszámolás,mellette egy boríték, melyben az asszony kiporciózta az unokáknak a húsvéti pénzeket. Összesen negyvenezer forint. Plusz a bankkártya. Mellette kis cetlin a PIN kód.

– Ilyen kevés a nyugdíja, néni? – kérdezte a nő, s máris fölírta az asszony nevét egy füzetbe. Azok közé, akik jogosultak a kompenzációs támogatásra. A férfi benézett rájuk, „itt majd át kell húzni ám a rendszert”, mondta, s összecsukta a szerelődobozát. Ettől az asszony kicsit megijedt. Kiment a fickóval a folyosóra, be a nappaliba, tovább a hálóba, a kamrába. A férfi mindenütt megmutogatta neki a kopott dobozokat. Azok mögött jelzi a hálózat a szakadást.

Amikor a vizsgálat véget ért, az idős asszony látta, hogy hiányzik a konyhából a boríték. Mindent megértett rögtön. Eszébe jutott „Tündike”, s utólag rájött arra is,mitől volt olyan érzése, hogy már látta őket.

Kétségbeesve hívta az OTP-t, hogy kártyáját letiltsa. A tudakozó megadta neki azt az egy számot, amelyet Pestről és vidékről föl lehet hívni. Nem vették föl a kagylót. Próbálta újra. Az OTP Direct jelentkezett, kérte az asszonytól a tízjegyű azonosítóját és a háromjegyű telekódját. Nem tudta megadni. Kirablása után 15–20 perc eltelhetett, de még mindig telefonálni próbált. Ideges volt a gép hangjától. Végighallgatta a menüsort: nyomja meg ezt meg azt a gombot.

Kihívta a rendőröket, akik, becsületükre legyen mondva, „körbejárőrözték” a háztömböt. Aztán bekísérték a bankfiókba. Újabb tíz perc telt el. Benn a bankban megint három-négy perc telt el, mire a tiltás készen volt. Fél órával azután, hogy meglopták. Sok idő ez nagyon. A rablók addigra levették a kártyán lévő harmincezer forintot, kimerítették az 50 ezer forintos hitelkeretet is.

– Százhúszezer forint –mondta az asszony, s hozzátette, a családjának el se meri mondani, jön a húsvét, nem akarja az idegeskedést. – Tudja maga, milyen sok pénz ez?

– Tudom – feleltem, s kiszaladt a számon az, amit annyiszor, de annyiszor javasolnak neki, ha valami baj van: – Vigyázzon magára!