Azt is különösnek találja, hogy mi értesültünk az ő videójáról, hiszen amikor ő látta, még húszan se látták, pedig ő a mi kollégánktól tudta meg a linket. Szerinte szerény az esélye annak, hogy mi ilyesmire rábukkanjunk, hacsak a feltöltő fel nem hívja a figyelmünket rá.

Ha hagyományos eszközeinket mozgósítjuk, ilyenkor két lehetséges reakciónk lehet. Örülünk, hogy jeles férfiú emleget bennünket, vagy unottan nézünk magunk elé, hogy megint egy hozzá nem értő beszél bele a dolgunkba. Egyikhez sem szükséges leülni a számítógéphez. Egyszer azért érdemes szembenézni a problémával.

Az, hogy Kósa tőlünk értesült a videó létezéséről, sajnos egyáltalán nem jelenti azt, hogy mi tudtunk volna róla először. Azon a napon, amikor első írásunk megjelent a történetről, két másik lap is írt róla. Ráadásul nekik már a Kósáról mesélő ember által fogalmazott feljelentés is a rendelkezésükre állt, s szerintem „egy ilyen friss anyag esetében igen kicsi az esélye annak”, hogy arra éppen a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap újságírója találjon rá, hacsak a feljelentés feltöltője (vagy maga a szerver) nem gondoskodik időben arról, hogy éppen ők találják meg. S azért értesült Kósa tőlünk, s nem a másik két lap tudósítójától, mert történetesen nekünk jutott eszünkbe, hogy – szakmánk szabályai szerint – megkérdezzük az érintetteket.

De ez az egész ügynek csak a viccesebb vonulata. A probléma a jelenség, melynek szempontjából Kósa egy állatorvosi közszereplő. Van egy téma, amely jól érzékelhetően elérte a sajtó ingerküszöbét, hiszen három lap is érdekesnek találta a sztorit, három hozta a címlapján ugyanazon a napon (a Népszabadság a legkevésbé előkelő helyen). Az érintett közszereplő viszont nem elégszik meg azzal, hogy a dologról magáról beszéljen. (Kósának azért jár egy elismerés, mert az állatorvosok igazi kedvencei a dologról magáról egyáltalán nem szoktak beszélni, ő viszont legalább válaszolt a kérdéseinkre.) Ehelyett vad mítoszgyártásba kezd, arról beszél, hogy ki kinek a muzsikja, ki kinek fogja a mogyoróját, ki manipulálja az egészet. S persze lehetnek ilyen tapasztalatai, s nem is irigylésre méltó ember, ha felnőttkorára el sem tudja képzelni, hogy vannak az ég alatt olyanok, akik kívül vannak az úr-szolga viszonyon.

Pedig ha ez sikerülne, úgy már könnyebb lenne megérteni bennünket. Ha egy konfúz embernek van két dolgozata (egy videó és egy feljelentés), melyek közül legfeljebb az egyik lehet igaz, akkor nem választhatjuk ki közülük „baráti alapon”, hogy melyik legyen az. Nem is választottuk ki.