Vokskontroll és e-voks

A magyarországi parlamenti választásokon a számítógép epizodista – főszerephez csupán rendkívüli esetekben jut.

Alternatív ellenőrző funkciója azonban mégis nélkülözhetetlen: segít a visszaélések megelőzésében és jelzi, ha a papíralapú végeredmény eltér attól, ami a ténylegesen leadott szavazatokból következne. A választás informatikai hátterét biztosító rendszer akár egy e-szavazási szisztéma alapja is lehetne, a valódi (internetes vagy terminálos) elektronikus voksolás bevezetéséhez azonban a kétharmados választási törvény megváltoztatására is szükség volna.

Az a háttérmunka, amit a választások lebonyolításában a számítógép végez, elsősorban szervezési és adminisztratív jellegű. Gépek kontrollálják többek között a szavazóköri körzethatárok pontos meghúzását, a névjegyzék összeállítását és a végeredmény kiszámítását is. A szavazás és a szavazatszámlálás informatikai rendszere egyrészt a csaknem 300 végpontból álló okmányirodai hálózatra és a 170 végpontból álló anyakönyvi hálózatra, másrészt pedig a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának eszközei re épül – vagyis olyan gépekről van szó, amelyek a választások közötti időszakban sem pihennek.

Maga a választási informatikai hálózat rendszertani szempontból nem „lebonyolító”, hanem „támogató” rendszernek számít (ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szavazást a komputerek kiesése esetén is le lehetne vezényelni, ám az eredmény később születne meg, és a megbízhatóságát is nehezebb volna garantálni – a jogi értelemben vett öszszes hatáskör és a felelősség azonban nem a gépeké, hanem a választási bizottságoké).

A SZAVAZÁS ELŐKÉSZÍTÉSE?

Az integrált választási szolgáltatórendszer a legfontosabb: lehetővé teszi, hogy a helyi választási irodák ellenőrizhessék és korrigálhassák a szavazókörök beosztását, elvégzi a névjegyzék továbbvezetését (frissítését és aktualizálását). Emellett segíti a pártok és a jelöltek nyilvántartását, valamint az ajánlószelvények ellenőrzését és „lokalizálását”. Felhívja a figyelmet az olyan gyanús jelenségekre például, amikor a szavazás előtti tömeges átjelentkezéssel próbálják befolyásolni a végeredményt. A tájékoztató alrendszer az interneten – illetve a választási irodák számára intraneten – keresztül biztosítja a lehető leggyorsabb, pártsemleges információátadást (újabban a vakok és gyengén látók számára megfelelő formátumban is).

A hálózat a legutóbbi népszavazás óta képes arra, hogy az összes településen a lakóhelyüktől távol szavazók számára kiadott igazolásokat egységes adatbázisban tárolja, így viszonylag gyorsan ki tudja szűrni, ha valaki például kétszer szavazott.

LEBONYOLÍTÁS

Az anyakönyvi szolgáltatórendszer a mostani választás során kap először szerepet a szavazás lebonyolításában. Ezt elsősorban a kistelepülések illetékesei érzékelik majd: a korábbiakkal ellentétben nem kell az összeszámolt szavazatok eredményét tartalmazó adatlapot bevinniük a körzetközponti okmányirodába (ami vélhetően felgyorsítja a feldolgozást, az országos eredmények megjelenítését).

E VOKS

Az itt vázolt rendszer – megfelelően kialakított és védett végpontok beiktatásával – akár azt is lehetővé tenné, hogy a szavazást részben vagy teljes egészében elektronikus úton bonyolítsák le. A végpontok lehetnének szavazóterminálok, vagy – egy ügyfélkapuszerű biztonságos felülettel – internetre kötött otthoni számítógépek, netán mobiltelefonok is. Az elektronikus szavazást a magyar választójogi törvény egyelőre nem tartalmazza – az ötlet utoljára a 2006-os választások előtt merült fel komolyan, aztán lekerült a napirendről. Választási szakértők szerint a módszert elsőként a külképviseleteken szavazók számára kellene elérhetővé tenni, és ha ott beválik, akkor – a világ számos pontjához hasonlóan – nálunk is szélesebb körben elterjedhetne. Az átállást világszerte sokan szorgalmazzák, részben a költségtakarékosság miatt, részben pedig azért, mert azt valószínűsítik, hogy a kényelem, illetve az adatok „realtime” követésének lehetősége okán a szavazási kedvet, a demokratikus részvételt is fokozná.

Az olyan jellegű technikai fenntartások ellenére, mint amilyen például a távszavazások titkosságának garantálása, Franciaországban a legutóbbi elnökválasztás során már alkalmazták a módszert, és közel másfél millió polgár szavazott elektronikusan. Észtországban 2007-ben lehetett először interneten és mobilon választani. Hollandiában ugyanakkor néhány évnyi kísérletezés után visszaléptek a hagyományos szavazás irányába, mivel a szavazóterminálok megbízhatósága nem érte el a szavazók által megkívánt szintet.

Az OVB informatikai központjában
Az OVB informatikai központjában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.