Pártot alapítani nem túl bonyolult dolog: elég, ha tíz ember összeáll, alapszabályt készít, tisztségviselőket választ, s kinyilvánítja, hogy magára nézve kötelezőnek ismeri el a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvényt. Amennyiben a politikai szervezet céljai nem ellentétesek az alkotmánnyal, a bíróság a bejegyzési kérelem alapján az új pártot további mérlegelési lehetőség nélkül nyilvántartásba veszi.

Azt, hogy a több mint 180 bejegyzett pártból – a nagyjából féltucatnyi ismertebb szerveződés kivételével – melyik folytat érdemi tevékenységet, jószerivel senki nem tudja. Nézzük csak a legújabbakat: vajon ki hallott a Dolgozók Pártjáról, a Magyar Cselekvő Pártról, a Magyarország Jövője Pártról, a Mátyás Pártról, az Igazi Demokraták Klubjáról vagy a Hunok Nagy Szövetsége Pártról? És a többpártrendszerrel szemben eleve szkeptikusnak tűnő Megoldás: Egyiksem! nevet viselő formációról? Az alapítókon és az esetleges tagokon kívül nem lehetnek túl sokan, akik bármilyen érdemi információval szolgálhatnának ezekről.

A pártok burjánzásának van azonban egy korlátja: amennyiben valamely politikai szervezet két egymást követő parlamenti választáson nem állít egyetlen jelöltet sem, az ügyészség kezdeményezheti, hogy a bíróság mondja ki a feloszlatását. Számos példa volt már erre, meg arra is, hogy egy-egy párt csendben megszűnt.

Ám miközben pártok jönnek és mennek, a parlamentben a rendszerváltozás óta szinte kizárólag olyan politikai erők jutottak szerephez, amelyek már 1989–90-ben is működtek. Az első szabadon választott országgyűlést alkotó pártok – az egykor liberális, mára inkább konzervatív-keresztény Fiatal Demokraták Szövetsége (most Fidesz – Magyar Polgári Szövetség), valamint a hasonló értékrendet valló Független Kisgazdapárt (FKGP) és Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), illetve Magyar Demokrata Fórum (MDF), továbbá a szociáldemokrata értékrendet követő Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a liberális Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) – közül öten most is képviselettel rendelkeznek, s egyedüliként a Kisgazdapárt szorult ki az ország házából.

Eddig a parlamenti választáson mindössze egyetlen alkalommal fordult elő, hogy felborult a „papírforma”: 1998-ban az MDF-ből kivált, s annak irányvonalához képest jobbra álló politikusok által alapított Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) 14 képviselőt sikerült a parlamentbe juttatnia. A többi új szerveződéstől viszont legfeljebb a tisztes vereségre futotta. Például a nagyrészt ugyancsak korábbi MDF-es politikusok által életre hívott, magát a politikai közép pártjaként definiáló Centrum 2002-ben a listás szavazatok 3,9 százalékát szerezte meg, vagyis az ötszázalékos parlamenti küszöböt nem sikerült átlépnie. A bravúr akkor már a MIÉP-nek sem sikerült, és be kellett érnie 4,3 százalékkal, ami azt jelentette, hogy a párt egyetlen ciklus után kiesett az országgyűlésből.

A 2006-os választási eredmények a pártrendszer további koncentrálódását jelezték: a 2002 után másodjára is közösen induló Fidesz–KDNP páros, valamint az MSZP mellett csak az MDF és az SZDSZ szerzett országgyűlési mandátumokat. A MIÉP-nek az akkoriban párttá alakult jobboldali – még radikálisabb, esetenként rasszista, kirekesztő nézeteket valló – Jobbik Magyarországért Mozgalommal együtt is be kellett érnie 2,2 százalékkal, a Centrum pedig a maga 0,32 százalékával eltűnt a politikai süllyesztőben. A másik nagy vesztes a Munkáspárt volt: az egypártrendszer meghatározó tényezőjeként 1989-ig létező Magyar Szocialista Munkáspárt örökségét nyíltan vállaló szerveződésnek – a magántulajdonon alapuló piacgazdaságot tagadó egyetlen pártnak – 16 esztendő után első alkalommal nem sikerült megszereznie a listás szavazatok egy százalékát sem, és így elveszítette az ezzel járó állami támogatást.

A kétosztatú, a Fidesz és az MSZP által dominált politikai erőtér hosszú idő után mégis átalakulhat – erre figyelmeztetett a 2009-es európai parlamenti választás. A balés jobboldal között tíz éve kiegyenlített erőviszonyok ugyanis felborultak: a Fidesz a szavazatok több mint 56 százalékával tarolt, míg az MSZP-nek a voksok mindössze 17 százaléka jutott. A Jobbik – ezúttal önállóan indulva – pedig meglepetéscsapatnak bizonyult: a harmadik legnagyobb erőként 14,7 százalékot szerzett. Az MDF éppen megugrotta a mandátumszerzés ötszázalékos küszöbét, az SZDSZ viszont –a 2004-es első EP-választáson elért 7,7 százalékhoz képest – alig több mint kétszázalékos támogatottságot „élvezett”, így az Európai Parlamentbe sem delegálhatott képviselőt. Próbálkozott egy új szervezet is: a magát középre pozicionáló Lehet Más a Politika 2,6 százalékig jutott, ám ez legfeljebb ahhoz volt elég, hogy legyűrje a gyengélkedő SZDSZ-t, de ez a szervezet sem jutott uniós képviselethez.

A pártok alapvetően saját bevételeikből, vagyis a tagdíjakból, valamint a szimpatizánsok által nyújtott támogatásokból gazdálkodhatnak. Létrehozhatnak ugyanakkor vállalkozásokat is, amelyek révén adómentes jövedelemhez juthatnak. Azok a szervezetek pedig, amelyek a parlamenti választáson megszerzik a listákra leadott voksok legalább egy százalékát, állami támogatásra jogosultak. A politikai szervezetek pénzügyeit egyébként kizárólag az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálhatja, így azok bizonyos védettséget élveznek, hiszen az adóhatóság a pártok zsebében nem kutakodhat. Az ÁSZ kapacitásai pedig végesek, így az, aki a pártalapítást esetleg egyfajta adóelkerülési trükknek tekinti, akár jól is járhat.