Ádám István miskolci nyugdíjas hetvenévesen veszítette el lakását, ráadásul úgy, hogy előzőleg egy fillér adóssága sem volt. Tavaly ősszel egyik nap mégis arra érkezett haza, hogy az ajtaja nyitva áll, holmijait pedig egy kisméretű furgonra pakolja két férfi. „Mi van öreg, elfelejtette, hogy ma van a költözés?”, kérdezte egyikük, amikor az idős férfi döbbenten megállt közöttük.

– Évek óta egyedül laktam a Hegyalja utcában, egy takaros, első emeleti lakásban – meséli a Vöröskereszt átmeneti szállóján. – A gyerekek messzire mentek, a Dunántúlon élnek. Jó ideje gondolkodtam azon, mi lesz velem, ha egyszer lerobbanok. A lépcsőházban megismerkedtem egy fiatal nővel, aki ebédet hordott az egyik második emeleti lakásba. Egyszer azt mondta: kössünk eltartási szerződést, míg élek, a rokonsága gondoskodik rólam. Rokonszenves nő volt, igaz, a családjáról nem tudtam semmit. Legközelebb megkérdezte: na, eldöntöttem a dolgot? Mondtam, legyen.

Ádám Istvánt a fiatal nő rokonai ügyvédhez vitték, ő pedig aláírta az összes papírt, amit elé tettek. A nő azt mondta, hamarosan bemutatja az anyósának, aki majd a gondját viseli. Napokkal később a férfi arra ment haza: éppen ürítik ki a lakását. „Én úgy gondoltam, csak a halálom után lesz a maguké”, mondta. A rakodók azt felelték, itt már nincs mit tenni, törvényes megbízásuk van a lakás kiürítésére. A furgonra mégis csak a ruhákat rakták fel, a szekrények, a hűtő és a tévé maradt. Úgysem tudná hová tenni ezeket, mondták, majd Perecesre vitték az idős férfit. Egy családi ház konyhájában a díványra öntötték le a ruháit. Ez lesz a maga helye, mondta neki a házigazda, egy középkorú nő. A folyosóról nyíló szobákban többen laktak, Ádám István úgy vélte, eltartottak, mint ő.

– A költözésnél elveszett az összes papírom – mondja. – Enni nem kaptam, ebédelni a diósgyőri ingyenkonyhára jártam a hajléktalanok közé. Ott vitt el a busz a lakásom előtt, az ablakban láttam az eladó feliratot. Két-három hét után levették, valaki beköltözött. Onnan kezdve a háziasszony azt mondta, fizetnem kell a szállásért. Mikor nem tudtam, elvették a kulcsomat és kizártak. Így kerültem ide, a Vöröskereszthez.

A hajléktalanellátásban dolgozó szakemberek tapasztalatai szerint a végrehajtók munkamódszerei között óriási különbségek lehetnek. Budapesten az egyik nyolcadik kerületi végrehajtóról az a hír járja, megértő, mint egy szociális munkás, csak akkor intézkedik, ha az utolsó utáni fizetési ígéret is meghiúsul. Egy újpesti kollégájáról viszont azt mesélik ügyfelei, hogy még a gyermek pótkerekes biciklijét is elviszi. Az utcára került családokat befogadó intézményekben már olyan jegyzőkönyvvel is találkoztak, amelyben a végrehajtó értéktelen lomnak minősíti a lakásban lévő összes berendezést, és a szeméttelepre szállításról rendelkezik. Alighanem ez az ügyintézés legegyszerűbb és leggyorsabb módja. Más kérdés, hogy a kilakoltatott család látta, amint a szeméttelepre szállítandó holmijaikat a kiköltöztetést végző munkások alaposan átválogatják.

– Nem vártam meg a végrehajtót, magam adtam el mindent –mondja Almási János, aki lakbérés távhőtartozás miatt kényszerült elhagyni a miskolci Avas-lakótelepen lévő kétszobás lakást.

– Tudtam, hogyan zajlik a végrehajtás, láttam néhányszor a lakótelepen. Na, mondtam magamnak, amikor a fehér boríték kiesett a levélszekrényből, én nem várom meg, hogy mások tegyenek ki az otthonomból. Eladtam a hűtőt, a tévét, a szekrényt, mindegy mennyiért, csak vigyék. Azután lesétáltam az ingatlankezelő irodájához. Letettem a kulcsot az asztalra, és azt mondtam, csak szólok, hogy kiköltöztem, mehetnek lezárni a lakást. Nincs szükség rendőrségre, meg teherautókra, kész vagyunk.

Ez utóbbit azonban rosszul tudta. Nyolcszázezer forintra rúgó tartozása miatt a távhőszolgáltató és a miskolci ingatlankezelő pert indított, majd a végrehajtó intézkedett, hogy a pénzt részletekben vonják le Almási János rokkantnyugdíjából. A különféle betegségekkel százszázalékos keresőképtelennek nyilvánított egykori esztergályos havi 84 ezer forintos járandóságának felét visszatartják. A maradékból 19 500 forint térítési díjat a Vöröskereszt szállóján kapott ágyért fizet. Kérdezem, hol rontotta el. Azt mondja, válása után az édesanyjával lakott, munkanélküli-segélyéből és az idős asszony nyugdíjából futotta a költségekre. Anyja halála után azonban inni kezdett, majd trombózissal kórházba került. Miután gyermekkora óta nem járt orvosnál, teljes kivizsgálást rendeltek el, ennek végén le is százalékolták. Mire hazakerült, esélye sem volt, hogy tartozásait rendezze. Besétált a Vöröskereszthez, megkérdezni, hogyan lehet bekerülni a szállóra, ha egyszer arra kerülne a sor. Azután csak várta, mi lesz majd vele.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint tavaly év végén a bankok 62 ezer, huzamosabb ideje nem fizetett lakáshitelt görgettek maguk előtt. A múlt évben 5545 végrehajtást kezdeményeztek, ebből azonban végül csupán 91 lakást adtak el. A banknak nem minősülő pénzügyi vállalkozások tavaly ezerháromszáz felmondott hitelből négyszáz esetben kértek végrehatást, az esetek háromnegyedében azonban árverezés nélkül talált új gazdára az adós lakása. Szakértők szerint idén néhány ezer lakás kényszerű kiürítésére kerülhet sor.

– Nagy butaságot csináltam, egy szomjas napon elkótyavetyéltem a lakásomat – mondja Ernő, akinek munkatársai nem tudják, hogy hajléktalanná lett, ezért mi sem írjuk le teljes nevét. – Akkoriban évek óta állástalan voltam, a pénztelenség minden kínját átéltem. Egy ismerős azt mondta: fizet harmincezer forintot, ha a lakásomra hitelt vehet fel. Olcsó motorokat hozunk Olaszországból, itthon felújítjuk, eladjuk. A vállalkozás nem csábított, de a harmincezer nagyon. Aláírtam a papírt, egy pénzügyi vállalkozás kétmillió forint hitelt adott. Az ismerősöm tényleg hozott két motort, de a pénz nagyobb része egyszerűen elfolyt, néhány tízezer forintot én magam költöttem el. Akkor a hitelfolyósító cég azt mondta, az értékhatárba belefér egy újabb hitel, kezdjük el komolyan a vállalkozást. Megijedtem, de már nyakig benne voltam. Azt mondtam, maximum egymilliót kérünk, mert sok lesz. Felvettük az egymilliót, elfolyt az is. Közben viszszavettek a régi munkahelyemre, kezdtem belátni, mekkora baromságot csináltam. Két hónap után jött az értesítés, ha nem fizetünk, viszik a lakást. A következőben kiköltöztem. Nem balhéztam, én adtam oda a kulcsot. Így ment el az apámtól örökölt lakás. Lényegében nyomorult harmincezer forintért adtam oda.

A Vöröskereszt miskolci átmeneti szállóján többen találtak ideiglenes otthonra