Három százalékunk dönt a fülke magányában

A felmérések szerint az összes választópolgár mintegy három százalékát teszik ki azok, akik a parlamenti szavazás napján, mondhatni valóban a „fülke magányában” döntik el, hogy kire adják a voksukat.

Ezenkívül körülbelül ötszázaléknyi azoknak az aránya, akik egy-két héttel a voksolás előtt döntenek, azaz a pártoknak az utolsó pillanatig érdemes mozgósítást folytatniuk e viszonylag jelentős, mintegy nyolcszázaléknyi választó szavazatáért –mond ja Pénzes Ferenc politológus, a Debreceni Egyetem oktatója.

A szakember szerint e bizonytalan szavazók általában a hátrányos helyzetű régiókban élő, alacsony iskolázottságú, szegény sorsú emberek közül kerülnek ki. S hogy miért éppen ők azok, akik nehezen döntenek a pártok között? Pénzes Ferenc erre azt válaszolja: ezek az emberek a nehéz életkörülményeik miatt egyrészt nem jutnak elegendő információhoz, másrészt nem is foglalkoznak napi aktuálpolitikai ügyekkel, s nem követik nyomon a politikai eseményeket a sajtóban. Arra a kérdésünkre, hogy akkor végül is milyen alapon hoznak döntést akár az utolsó pillanatban, a politológus azt a választ adja: a bizonytalanok a legszűkebb környezetük által befolyásolt szavazók, azaz vagy a családi, szülői szavazói mintát követik, vagy a baráti társaság által kedvelt pártot támogatják.

Kérdésünkre, miszerint meg lehet-e becsülni, hogy a „fülke magányában” döntést hozó voksolók az előttünk álló, áprilisi parlamenti választáson mely pártokat támogatják, Pénzes Ferenc azt mondja: erre nehezen adható válasz, de kizárásos alapon meg lehet kísérelni a „betájolást”. Mint mondja, a hátrányos helyzetű Észak-Magyarország és Észak-Alföld régióban igen jelentős az MSZP-ből kiábrándult baloldali szavazók aránya, s elképzelhető, hogy közülük sokan csak az utolsó pillanatban lesznek képesek eldönteni, hogy mely pártot támogatják.

Szerinte a szocialistáknak kemény mozgósítási munkát kellene végezniük e szavazók megnyeréséért, mert a felmérések szerint a mintegy 35–40 százaléknyi bizonytalan választópolgár egyharmada –vagyis mintegy 800 ezer ember – baloldali érzelmű. S ami a Fideszt illeti: Pénzes Ferenc szerint a legnagyobb ellenzéki párt támogatóinak mintegy egyötöde szimpatizál a Jobbik Magyarországért Mozgalommal, így elképzelhető, hogy ezek az emberek a szavazás napján meglepetést okoznak. A politológus úgy véli: valószínűtlen, hogy a radikális Jobbik a legbizonytalanabb rétegből jelentős számú voksot szerez, mert a párt hívei olyannyira elszántak és meggyőződésesek, hogy számukra nem kétséges, kire voksolnak. Mint fogalmaz: nem szabad lebecsülni az utolsó percben döntő háromszázaléknyi szavazót, hiszen akármilyen kicsinek tűnik ez az arány, de – magas választási részvétel esetén – abszolút számokban jelentős számú szavazót jelent.

Pénzes Ferenc politológus
Pénzes Ferenc politológus
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.