A választások a 176 választókerületben az egyéni jelöltekre, valamint a területi pártlistákra leadott voksok alapján dőlnek el (Lásd előző cikkünket!). Jó ideje vita folyik azonban arról, hogy érvényesül-e az egyenlő választójog demokratikus elve. A válasz pedig egyértelműen nem. Van ugyanis az országban olyan körzet, ahonnan mindössze 27 ezer választó juttathat egy képviselőt a parlamentbe, meg olyan is, ahonnan 67 ezer. Tehát a 2006-os országgyűlési választás idején éppen két és félszer ért többet egy veszprémi polgár szavazata, mint azé, aki Gödöllőn vagy a főváros XVII. kerületében lakott. De kétszeres különbségek még a fővároson belül is előfordulnak.

A választókerületek határait több mint húsz éve jelölték ki –mellesleg akkor sem sikerült igazán egyforma körzeteket meghatározni – és azóta a helyzet csak romlott. Ennek oka, hogy például a Budapesten élők száma tíz százalékkal, vagyis csaknem kétszázezerrel csökkent, Pest megyéé meg harmadával, tehát legalább 250 ezerrel nőtt. De tavaly már tíz százalékkal többen laktak Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében is, mint 1990-ben. Békés és Borsod lélekszáma viszont pár százalékkal megfogyatkozott.

Az Alkotmánybíróság (AB) 2005-ben a nemtetszését fejezte ki: „Minden körülmények között ellentétes az egyenlő választójog elvével, ha az egyéni választókerületekben a jegyzékbe vett választópolgárok száma közötti kétszeres eltérés mutatható ki”. A testület 2007 júniusáig adott határidőt arra, hogy az aránytalanságot megszüntessék – amihez alaposan át kellett volna szabni a körzethatárokat –, ám igazából nem történt semmi.

Baj a van listás mandátumok körül is: a mai szabályok szerint például a budapesti területi listáról 28, a Pest megyeiről 14 mandátumot lehet kiosztani, miközben a lakosság számának változása miatt a fővárostól három képviselői helyet el kellene venni, Pest megyének pedig négyet kellene adni.

Alkotmányos ez így? – tették fel többen is a kérdést. Természetesen nem, de sajátos patthelyzet alakult ki. A választásokat csak a hatályos törvények alapján lehet lebonyolítani, s miután az AB a kifogásolt szabályozást nem helyezte hatályon kívül, hiába nyújt be valaki jogorvoslati kérelmet – a Political Capital politikakutató intézet egy időközi választás kapcsán ezt meg is tette –, a bíróság az eredményt nem semmisítheti meg. Az alkotmánybíráknak viszont csak a törvények felülvizsgálatára van hatáskörük, a választási eredmények megállapítására nem. Az AB-nek egyetlen lehetősége lett volna persze, hogy kényszerhelyzetbe hozza a parlamentet: ha a jogszabályt megsemmisíti. Akkor ugyanis mindenképpen újat kellett volna alkotni, különben nem lehet megtartani a választást.

Az egyes választókerületek, illetve Budapest és a megyék között a választási hajlandóságot illetően ugyancsak jelentős különbségek vannak. Például a 2006-os parlamenti választás első fordulójában a főváros I. kerületében a szavazásra jogosultak nyolcvan, a bodrogközi Cigándon csak 44,6 százaléka élt választójogával, miközben a részvételi arány országosan 68,8 százalékos volt. Az ország egyes térségei között már nem volt ekkora különbség: a legkevesebben Jász-Nagykun-Szolnok megyében voksoltak, ahol az emberek 62,5 százaléka szavazott, míg a legaktívabbnak 74,3 százalékkal a fővárosiak bizonyultak.

Az első szavazók – az idén körülbelül négyszázezren lesznek azok a fiatalok, akik még nem vehettek részt parlamenti választáson, s közülük mintegy 150 ezren egyáltalán nem voksolhattak, mert a tavalyi EP-választásig nem töltötték be 18. életévüket – részvételi hajlandóságáról viszont keveset tudni. A szavazókról ugyanis életkor, nem, iskolai végzettség vagy más személyes adatok felhasználásával még statisztikai célból sem gyűjthetnek adatokat. Hivatalosan mindössze a részvételi arányt regisztrálják, a választási eredményt pedig az urnákba helyezett szavazólapok összesítésével állapítják meg. Így legfeljebb közvélemény-kutatások utalnak arra, hogy a fiatalabb korosztályok választási részvétele akár 10-15 százalékkal is elmaradhat az átlagtól, bár ez – pontos adatok híján – csak feltételezés.