Az 1100 lelkes, csakis romák lakta Baranya megyei faluban, Alsószentmártonban 90 százalékos a munkanélküliség. A szentmártoniak a rendszerváltás előtt építőipari cégeknél és a megye üzemeiben dolgoztak, általában segéd-, valamint betanított munkásként. A kilencvenes évek elejére váltak állástalanná, s azóta nem tudnak, és sokan a sikertelenségbe belefáradva már nem is igen akarnak elhelyezkedni. A falu lakói számára többször indítottak szakmai tanfolyamokat. Így 2006-ban öten szakács-, öten konyhai kisegítő-, tízen szociális munkás-, huszonöten parkgondozáskurzuson végeztek.

– Jó volt, hogy a tanfolyam nyolc hónapja alatt megkaptuk a minimálbért – mondja a 37 éves, háromgyermekes Jovánovics Lászlóné, aki konyhai kisegítőnek tanult. – De azóta sem jutottam munkához.

A 24 esztendős Balog Olivér parkgondozást tanult. Utána senki sem alkalmazta. Unokatestvére, Balog Márk elvégezte a parkgondozó-, majd a láncfűrészkezelő-tanfolyamot.

– Egyikkel se kaptam állást – morogja a kopaszodó, négygyermekes férfi . – A láncfűrészes papírral nehéz elhelyezkedni, mert harminc kilométeres körzetben nincs erdő.

A közeli, 440 lakosú Siklósnagyfaluban – ahol a település lakóinak kétharmada romának vallja magát – 70-80 százalékos a munkanélküliség. Itt és a környező településeken a Siklós és Vidéke Cigányokért Érdekvédelmi Szervezet 1998 és 2006 között – uniós és állami támogatások felhasználásával – 400 millió forintot fordított a munkanélküliek szakmai képzésére, kőműves-, festő-, burkoló-, parképítő-, fűrészüzemi munkás-, kosárfonó-, gyógynövénytermelő- és -gyűjtőkurzusokat indított a szervezet. A végzettek nem tudnak arról, hogy a tanfolyamok befejeztével bárki is munkához jutott volna.

A dél-baranyai Gilvánfán –amelynek mind a 400 lakója roma – az elmúlt 20 évben rendszeresen indítottak képzést állástalanoknak: ács-, kereskedő-, kőműves- és vendéglátókurzusok szervezésével igyekeztek javítani az iskolázatlan helybéliek esélyein. Eredménytelenül.

A baranyai tapasztalatok országszerte megfigyelhetők.

– Vízgereblyézés folyik: a munkaügyi szervezetek által fi nanszírozott tanfolyamokon romáknak olyan szakmákat oktatnak, amelyekkel a végzettek nem lesznek piacképesebbek –állítja Kozák László, a Magyarországi Cigányok Független Érdekvédelmi Szövetségének (MCFÉSZ) elnöke. – Életképtelen elképzelés, hogy a hagyományos cigány kézművesszakmákra, kosárfonásra vagy fafaragásra tanítják a romákat, azokkal nem lehet munkához jutni. Ácsként, kőművesként is csak akkor tudnak elhelyezkedni, ha vállalják a segédmunkát. Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet vezetője mindehhez hozzáteszi:

– A szakmai képzések sajnos gyakran nem azoknak hasznosak, akik tanulnak, hanem sokkal inkább az oktatóknak.

Lukácsi Pál, Jászjákóhalma polgármestere felelőtlennek érzi a képző szervezeteket, mivel gyakran olyan szakmai tanfolyamokat indítanak a falvak iskolázatlan lakóinak, amelyekkel nem lehet munkához jutni.

– Az elmúlt évtizedben a csökkenő gyereklétszám miatt egyre több pedagógus maradt iskola nélkül, ők oktatásszervező cégeket alakítottak, és állástalanok szakmai képzésével kezdtek foglalkozni. Többnyire úgy hirdettek szakmai tanfolyamokat, hogy semmilyen piaci ismeretük sem volt arról: a versenyszférának szüksége vane az általuk oktatott szakmákra –teszi hozzá a faluvezető.

Orsós János, Gilvánfa korábbi polgármestere mindezt nem cáfolja, de úgy véli: a romáknak az előítéletek miatt egyébként is nehezebb munkát találniuk. Azonban ez sem változtat azon, hogy a tanfolyamot végzett romákat is felelősség terheli azért, mert nem találnak munkát.

– Van, aki nem is nagyon keres – állítja a gilvánfai polgármester. – Mások hamar feladják és beérik napszámmal, vagy arra várnak, hogy szervezzenek számukra közmunkát. Csakhogy a közmunka gyakran nem hoz létre értéket. – Orsós szerint a romákat inkább arra kellene megtanítani, hogy miképpen keressenek munkát maguknak.

Részben ez a célja egy kísérleti programnak Veszprém megyében, ahol roma személyi segítőket képeznek. Összesen 43, érettségivel vagy szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkező állástalan roma vett részt a képzésben, s most az a dolguk, hogy segítsék sorstársaikat a gyereknevelésben, a tanulásban és a munkahelykeresésben. 29 településen dolgoznak. A Nagyvázsonyban élő Rupa Éva, aki elvégezte a tanfolyamot, azt mondta:

– A roma családsegítőket a cigány családok könnyebben elfogadják, mint a nem roma szociális munkásokat.

Az csak évek múlva derül ki, hogy eredményes lesz-e a program. Már persze akkor, ha ez egyáltalán kiderül. Jelenleg ugyanis nincs arról statisztika, hogy a tanfolyamot végzett állástalanok mire mennek tanulmányaikkal. Szilárd Imrétől, a térségi munkaügyi központokat összefogó Foglalkoztatási és Szociális Hivatal képzési főosztályának vezetőjétől megtudtuk: nem készül követéses vizsgálat arról, hogy a kurzusokat követő 2-5 évben el tudnak-e helyezkedni a szakmai képzésen átesett állástalanok. Szilárd nem osztotta azt a véleményt, hogy az állástalanok szakmai képzése elsősorban az oktatóknak üzlet. Jelenleg 6700 vállalkozás foglalkozik felnőttképzéssel, s ezek közül – akkreditált képzőhelyként – 1400 jut állami forráshoz. A főosztályvezető szerint az nem a képzők feladata, hogy gondoskodjanak a végzettek elhelyezéséről. Arra pedig legfeljebb egy kísérleti programban van pénz, hogy a tanfolyamok elvégzőit „kézen fogva” vezessék munkát vállalni. Szilárd nem vitatta, hogy az évente több mint 20 milliárd forintba kerülő felnőttképzésnek vannak pazarló elemei. Azt viszont cáfolta, hogy a rendszer egésze pazarló lenne. Így érvelt: – Szakmával mégiscsak nagyobb az esély arra, hogy valaki munkát talál, mint anélkül. S amíg egy állástalan eljár egy kurzusra, addig is közösségben van, tréningben van, odafigyel magára. Gyermeke pedig azt látja, hogy reggelente elmegy szakmát tanulni, márpedig a szülői példa nagyon fontos a nevelésben.

Koszorúkészítésre is képeznek állást keresőket