Ópusztaszeri kiszorítósdi

Levelet írt „a Fidesz vezérkarának” Németh Jánosné vendéglátó-vállalkozó, akinek– több társával együtt – az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Nonprofit Kft. 2009. december 7-én fölmondta a működési szerződését. A vállalkozók szerint azért szorították ki őket, hogy a vendéglátást „átjátsszák” az emlékpark igazgatója által hozott új vállalkozónak.

„Önök a kampányban minden megnyilvánulásukban a vállalkozások támogatásáról beszélnek, de a valóság éppen ennek ellenkezője. Hol a korrektség, a tisztesség, az empátia???” – kérdi levelében Németh Jánosné. Azt mondja, azért éppen „a Fidesz vezérkarának” címezte levelét, mert az emlékpark fő tulajdonosa a Csongrád Megyei Közgyűlés, amelyben 2006 óta a Fidesz politikusai vannak többségben.

Az emlékpark kiemelkedő attrakcióját, a Feszty-körképet 1995-ben nyitották meg újra. Tíz éven át özönlöttek a látogatók; volt olyan év, amikor 550 ezer vendéget fogadtak Ópusztaszeren. A parkban magánvállalkozók – büfések, népművészeticikk- és ajándékáru-kereskedők – szolgálták ki őket. A skanzen egyik épülete, a szatócsbolt élő múzeumként funkcionált. Amíg futott a szekér, a kereskedők könnyedén kifizették a bérleti díjat, és az emlékparknak is volt elég bevétele, így nem nagyon emelték a bérleti díjat.

A látogatók száma azonban fokozatosan csökkent, de az emlékpark ezután sem kapott állami támogatást. A nagyközönség körülbelül akkorra telt be a Feszty-körképpel, amikorra a megyében a Fidesz hatalomra került. A korábbi igazgatót, Nagy Lászlót arra hivatkozva mozdították el posztjáról, hogy nem gondoskodott új turisztikai attrakciókról, amikor még lett volna miből. A parkot működtető közhasznú társaság élére kinevezték HorváthGábor egyháztörténész-hitoktatót, hogy újítsa meg a turisztikai kínálatot, de hiába: az ő vezetése alatt is tovább csökkent a forgalom. Ezzel indokolták, hogy 2008-ban drasztikusan megemelték a parkban működő árusok által fizetendő bérleti díjat. Volt, akinek egy négyzetméterért 10 400 forintot kellett fizetnie. Martonosi István, a Kereskedők és Vendéglátók Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete titkára szerint a plázákban sem kérnek ennyit. A kereskedőknek kilátásba helyezték az emlékpark akkori vezetői, hogy ha javul a helyzet, esetleg majd „korrigálnak” a bérleti díj összegén.

A helyzet azonban nem javult, hanem tovább romlott. A kereskedők lázongtak, és leveleket írtak Magyar Annának, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének. Úgy érzékelték ugyanis, hogy az emlékpark ügyeiben nem az igazgató, hanem az elnök asszony hozza a döntéseket. Az egyháztörténészt hamarosan le is váltották az igazgatói posztról, és kinevezték helyette Tokovics Tamás kecskeméti közgazdászt, vállalkozásfejlesztőt, aki azt állítja: szabad kezet kapott a park rendbetételére.

– Azt várják tőlem, hogy az emlékpark rossz gazdasági helyzetén javítsak – mondja Tokovics Tamás. – Elnyertünk egy 640 milliós fejlesztési pályázatot. Új látványelemek kerülnek a körkép terepasztalára, májusban pedig öt új kiállítás nyílik. A kereskedőknek is érdekük, hogy újra több látogató jöjjön, de egy részük nem akar ezért tenni semmit.

– Tavaly decemberben az új igazgató mindenkinek felmondott. Akkor még azt ígérte, februárban új szerződéseket kötünk – állítja Szabados Tamásné ajándékkereskedő. – Nem tudni, mi történt, de februárban közölték, hogy hozzuk el onnan a cuccunkat, épületestül, árukészletestül.

– Azoknak mondtunk fel, akik nem fizették ki a bérleti díjat – mondja erről az igazgató.

– Nem a vállalkozók ellen vagyunk, csupán képviseljük a saját érdekeinket.

Időközben azonban mindenki kifizette a tartozását, kivéve a szatócsboltot üzemeltető Németh Máriát, aki azt állítja, nem is tartozik. A vitát peres úton rendezik.

– Tokovics úr azt mondta, vegyük elő a tartalékainkat, mert voltak itt jó évek. Hát én kikérem magamnak, hogy a zsebemben kotorásszanak! – háborog Németh Mária. Ő már nem is akar visszamenni, amióta Farkasné Márton Katalin, az emlékpark egyik referense – Farkas Sándor megyei Fidesz-elnök eredetileg agrárvégzettségű felesége – közölte vele, hogy nem elég autentikus a szatócsbolt, és ő a jövőben színésszel akarja azt üzemeltetni.

Németh Jánosné azért fordult a Fidesz vezérkarához, mert tudomására jutott, hogy „egy Pest megyei vállalkozónak akarják átjátszani” az emlékparkban lévő összes vendéglátóegységet és a szomszédságában lévő Szeri Csárdát. Némethné azt állítja, találkozott is ezzel a vállalkozóval, aki az ő négymillió forintra tartott büféjéért 250 ezer forintot kínált.

Tokovics Tamás igazgató válaszul megmutatja Némethné büféjét: a helyiség deszkafala alul már korhad, az előtte lévő rönkpadokat és asztalokat, ahol a vendégek étkezni szoktak, évtizedes moha fedi.

Az új koncepció szerint az emlékpark a saját kezébe venné az ajándékkereskedelmet, hogy a skanzenben ne áruljanak „oda nem illő kínai műanyag vitorlást és kék színű porcelán teknősbékát”. Az öszszes vendéglátóegységet – a büféket, a körkép épületében lévő kávézót és a Szeri Csárdát – ugyanannak a vállalkozónak adnák ki, mert úgy látják, csak együtt működtethetők gazdaságosan. A csárda két és fél éve zárva van. Tokovics Tamás nemrég a rendőrség jelenlétében cseréltetett zárat az épületen, amelyben még benne vannak a bérlő berendezései. Az emlékpark díjtartozás címén hétmillió forintot követel, amit a vállalkozó nem ismer el. Ebből is per várható.

– Valami nagy összefonódás lehet itt, hiszen nem volt pályázat, hogy helyi vállalkozók is jelentkezhessenek – mondja Németh Jánosné. Az igazgató viszont állítja: Némethnének is felajánlotta, hogy fektessen be a csárda helyrehozatalába, de ő nem akarta a pénzét kockáztatni. A régi vállalkozók azt is kétségbe vonják, hogy az új vállalkozó a saját pénzéből fektetne be: szerintük előfordulhat, hogy a körkép épületének fejlesztésére elnyert 640 milliós támogatásból „csípnék le” azt a pénzt. Tokovics Tamás szerint ez technikailag sem lehetséges. Pályázat mindeddig azért nem volt, mert a kávézót nem lehetett meghirdetni, hiszen még nincs készen.

Sikerült telefonon elérni Kalócz Lászlót, azt a vállalkozót, akivel az igazgató tárgyal. Arra a kérdésünkre, hogyan szerzett tudomást az ópusztaszeri lehetőségről, azt válaszolja: tudta, hogy a Szeri Csárda be van zárva, érdekelte a dolog, utánajárt. Tárgyalnak, de megállapodás még nincs. Kalócz László cáfolja, hogy szerződés híján ajánlatot tett volna Némethné büféjére.

Martonosi István figyelemre méltónak tartja azokat az új információkat, amelyek szerint Kalócz László nem is Pest megyei, hanem kecskeméti –ugyanúgy, mint a park igazgatója.

– Én föladtam Kecskeméten a vállalkozásfejlesztő cégemet, és havi nettó 160 ezer forintért járok ide dolgozni. Az a különbség, hogy a vádaskodó kereskedők pénzcentrikusak, nekem viszont az emlékpark érdeke az elsődleges –summázza álláspontját Tokovics Tamás.

„A Fidesz vezérkara” egyelőre nem válaszolt Németh Jánosné levelére.

Akik nem fizették a bérleti díjat, azoknak felmondtak
Akik nem fizették a bérleti díjat, azoknak felmondtak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.