Kövér és a lenullázódott a mozgástér

Tarthatatlanná vált az idei hiánycél, így az új kormány mozgástere lenullázódott – legalábbis Kövér László szerint. A Fidesz választmányi elnöke úgy látja: a kilábalás csak 2011-től kezdődhet el. Az MSZP felszólította Orbán Viktort: még a választások első fordulója előtt „tegyen részletes vallomást”.

Kövér László szombaton egy nyíregyházi lakossági fórumon úgy vélekedett: a Fideszből és szövetségeseiből létrejövő kabinet nem tehet mást, mint hogy kezeli az adósságot, és igyekszik elkerülni a csődöt. A kórházak adósságállománya 140 milliárdos, csőd fenyegeti az önkormányzatokat és a közösségi közlekedést, valamint az oktatási rendszer és a külképviseletek is nehéz helyzetben vannak. A Fidesz választmányi elnöke a kórházak adósságállománya kapcsán külön megemlítette, hogy a 140 milliárdos tartozás mögött cégek, vállalkozások vannak, így sürgős konszolidációra van szükség a tömeges csődök elkerülése érdekében. Hangsúlyozta, hogy a választások után megalakuló új kabinetnek „először számba kell vennie az ország gazdasági-pénzügyi helyzetét, leltárt kell készítenie ahhoz, hogy az idei második fél év kormányzati teendőit meghatározhassa”.

Kövér László közölte: tarthatatlanná vált a költségvetési hiánycél, így az új kormány mozgástere lenullázódott. A kilábalás 2011-től az új kormányt megalakító pártok által kidolgozandó költségvetés elkészítésével indulhat el. Szerinte a választási kampány „sugallata” az, hogy a Fidesz a szövetségeseivel biztosan megnyeri az áprilisi országgyűlési választásokat. A szavazásnak ennek ellenére azonban – emelte ki –nagy a tétje, hiszen további három fontos kérdésre is választ adnak majd a leadott voksok. Így eldöntik, meglesz-e a polgári oldal kétharmados többsége, az MSZP és a Jobbik közül melyik lesz a második befutó, s bejut-e negyedik vagy ötödik politikai erő az új parlamentbe. A Fidesz vezető politikusa úgy vélekedett, hogy a szavazók akkor tudják majd a kilábalási reményeiket valóra váltani, ha a gyökeres átalakításhoz „minden feltételt biztosítanak” a győztes pártoknak.

Kövér kijelentéseihez kapcsolódik, hogy Orbán Viktor kormányfőjelölt tavaly novemberben az ATV-nek adott interjújában még azt mondta, hogy 2010-ben egyszeri és nagyarányú adócsökkentést hajtanak végre, ha a Fidesz kerülne kormányra. A pártelnök akkor arra nem válaszolt, hogy hány százalékos lesz ez a csökkentés. Mint mondta, ez attól függ, hogy hány „csontvázat találunk a szekrényben”. Hangsúlyozta azonban: minél nagyobb bajban van az ország, annál inkább adót kell csökkenteni.

Orbán idén márciusban a VállalkozókésMunkáltatókOrszágos Szövetségének (VOSZ) fórumán már azt mondta: a következő kormány vállalni tudja, hogy a vállalkozók adóterheit négy, a lakosságét hat év alatt a régiós versenytársak szintjére, majd valamivel az alá csökkenti. Matolcsy György, a Fidesz volt gazdasági minisztere pedig egy interjújában úgy fogalmazott: a Fidesz-kormány új költségvetést, új adórendszert és új foglalkoztatáspolitikát alkot majd, ezek 2010. július 1-jével léphetnek hatályba. Az új költségvetés kapcsán Matolcsy azt mondta, hogy az „bevallja a hiány valódi mértékét és kezeli”, de hogy milyen megoldásokkal teszi majd ezt, erről egyelőre nem kívánt nyilatkozni. A volt gazdasági miniszter hangsúlyozta: a Fidesz nem készül megszorításokra, ez alól kivételt csak a bürokrácia területe jelent. Kiemelte: az adócsökkentést pedig azért kell rögtön az elején meglépni, hogy létrejöhessenek a 2012 utáni növekedés erői. Ugyanakkor Matolcsy azt is elismerte, hogy a Fidesz-kormány sem tudja a recessziót egy év alatt növekedésbe fordítani.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője Kövér kijelentéseivel kapcsolatban azt mondta: a Fidesz beismerte, hogy hatalomra kerülése esetén fél évig egyáltalán semmilyen ígéretét nem váltaná be, semmilyen átalakításhoz sem kezdene hozzá, csak a következő fél év kormányzati teendőinek meghatározásával foglalkozna. Az MSZP ezért felszólítja Orbán Viktort, hogy álljon ki a nyilvánosság elé, és még a választások első fordulója előtt tegyen „részletes vallomást” a választóknak, például egy miniszterelnök-jelölti vitában. Budai szerint Kövér „vallomásában” három dolog is figyelemre méltó: e szerint a Fidesz nincs felkészülve a kormányzásra, beismerték, hogy ők sem tudnának mást tenni, a fideszes kifogás pedig, hogy trükkök és titkok vannak, csupán „átverés”. Budai szerint a Fidesz előre kifogást keres arra, hogy miért nem tudja majd betartani az ígéreteit.

„Nagyon sokan fogják az első néhány hónap után azt érezni, mintha egy mázsás kő esett volna le a mellkasukról.” Orbán Viktor szerint a választók így reagálnak majd a Fidesz-kormány első lépéseire, tudósított a SomogyTV nyomán az ATV.hu hírportál. A Fidesz-elnök országjáró körútjának kaposvári állomásán a helyi tévének nyilatkozva azt mondta: meg kell szabadítani az országot attól a bürokráciatengertől is, amely „megfojt bennünket”. Ezért egy jobboldali kormány a felére csökkentené a parlament létszámát, de az önkormányzatokat sem kerülheti el a karcsúsítás. „Még az önkormányzati választások előtt szeretném az önkormányzati képviselők számát nagyjából a felére csökkenteni. Ha van elég támogatás, meg tudom csinálni”, nyilatkozta Orbán Viktor, hozzátéve: kormánya első intézkedése az elszámoltatás, az adócsökkentés, az adórendszer egyszerűsítése, a bürokrácia leépítése, a korrupció visszaszorítása, valamint a rend megteremtése lenne.

Kövér László egy kampánygyűlésen
Kövér László egy kampánygyűlésen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.