A néhai miniszterelnök olyan igazságot mondott ki akkor, amit a későbbi választások megerősítettek. 1998-ban a Fidesz a kisgazdákkal kooperálva tudott nyerni a második fordulóban; 2002-ben és 2006-ban viszont vesztett az „egy a tábor, egy a zászló” taktikával. Az MSZP és az SZDSZ ugyanekkor igazolta: ahogy több szem többet lát, úgy több párt többet kap – ez ilyen egyszerű.

A szocialisták eddig bölcsebbek voltak Orbánnál, aki sorra darálta be, majd nyelte le szövetségeseit (az MDF maradéka a torkán akadt) – és sorra vesztett. 1998-tól Horn is szeretett volna egyedül kormányozni, elkezdte mószerolni Kunczéékat: vesztett ő is. Utódai, mint láttuk, tanultak ebből: inkább segítették az SZDSZ-t, amely végül a „csináld magad mozgalom” keretében verte szét önmagát. (A maradékukat most nyelte le a megmaradt MDF.)

A 2010-es választásokra a szocialisták elfeledték a korábbi tanulságokat, valóságos amnéziába estek. Igaz, a helyzet most merőben más, mint eddig volt. Most egy csalódott és hiszterizált többség fog választani, s a kialakult extrém helyzetben végzetes következményű diadalt arathat az eddig vesztes „egy a tábor...” stratégia. Ebből az extremitásból két dolog következik: 1. a Fidesz (és a Jobbik) erőterén kívüli politikai szereplők számára a választás tétje nem a kormányzás, hanem az egyharmad, azaz: a demokráciát fenyegető kétharmad meggátlása; 2. a valódi politikai vízválasztó ma nem a bal- és a jobboldal, hanem a demokratikus és az antidemokratikus erők között húzódik.

A szocialisták politikája azt jelzi, hogy – legalábbis a vezetőik – nem értik a fenti igazságokat. Vagy ha értik, az önzésük elnyomja az értelmüket. Mert láthatóan egyre durvább eszközökkel akarják a víz alá nyomni a demokratikus értékek védelmében egyedüliként megmaradt potenciális szövetségesüket, a konzervatív liberális MDF-et. Aki nem az MSZP-re szavaz, a Fideszre szavaz – szólt az aktivistáknak adott brosúra tétele. Az MDF a legantidemokratikusabb párt – terjesztettek a neten egy fogalmazványt, és sorolhatnám tovább. Az MSZP platformja világos: mi vagyunk a demokrácia utolsó mentsvára.

Szépen vagyunk. Hogy a Fidesz, a sajtója s az immár neki szolgáló egyéb erők mindent elkövetnek a Bokros fémjelezte MDF megfojtására, az érthető. De hogy balról is segítenek nekik, arra nincs se ésszerű, se tisztességes magyarázat. Hisz nemcsak az antalli bölcsesség, az eddigi választások tanulságai, de a (tán utoljára érvényes) magyar választójog mandátumelosztó technikája alapján is nyilvánvaló: minél több a parlamenti szereplő, annál kisebb a kétharmad esélye.

A jelek szerint az MSZP vezetőit ez nem érdekli. Talán úgy látják, hogy a kétharmad már úgysem akadályozható meg: törődjünk csak saját magunkkal. Lássuk, uramisten, mire megyünk – a Fidesszel – együtt!

Ez az önző politika nemcsak demokrácia-, hanem önsorsrontó is. Vegyünk egy konkrét példát illusztrációul. Az államfő s a kormányfő az utolsó pillanatban jelöltet állított az ORTT elnöki posztjára. Hogy a Fidesz tiltakozott (a színfalak mögött tajtékzott), az érthető volt. De hogy a szocik se szavazták meg a jelöltet, az érthetetlen. Egy régi SZDSZ-es állítólagmeg is kérdezte az új szoci miniszterelnök-jelöltet: mondd, elment az eszetek? Nektek jobb lesz a Szalai Annamária? A válasz: igen, vele tudunk majd tárgyalni. A viszonválasz: öreg, miért gondoljátok, hogy április 11-e után kell még veletek tárgyalni bármiről is?

Az MSZP vezetői azt hiszik, ha lenyomják az MDF-et, s az el sem tud indulni, végül mindenki kénytelen lesz rájuk szavazni, aki nem fideszes és nem jobbikos. Tévednek. Mert egy rész talán rájuk szavaz, de a nagyobb rész otthon marad. (A fideszes sajtó- és nyomozati szervek által adagolt BKV-s szappanoperát figyelve az utóbbi nagyon nagy lehet.) Demokratikus széplelkek érvénytelen voksokat adnak le. Mások pedig leszavaznak egy ismeretlen pártra, mert naivan elhiszik, hogy épp tőlük lesz más a politika. Pedig erről a képződményről biztosan csak annyit lehet tudni, hogy előzményei 2006 őszén is a kormány ellen ágáltak; hogy a Fideszről ma sincs egy rossz szavuk; hogy legnagyobb hőstettük a már lemondott Gyurcsány följelentése volt; s hogy – hihetetlenül simán – mind a húsz listán bekerültek az induló nagy pártok közé.

Én azt remélem, sokan az MDF-et választják. Mert a párt végül kínnal-keservvel, de tisztességes listákkal és jelöltekkel el tudott indulni, ami új helyzetet teremt. Ha ezek után is öt százalék alá próbálják nyomni, az talán hoz egy-két pluszmandátumot az MSZP-nek, de a Fidesznek és a Jobbiknak háromszor annyit!

A magyar demokrácia vesztére és a magyar baloldal szégyenére.

Remélem, nem így lesz. Hisz nemcsak a kétharmadról van szó, hanem a leendő parlamenti ellenzék súlyáról és hiteléről is. A szociknak tudniuk kell: az még jó ideig úgy lesz, hogy ha ők bírálják a kormányt, simán (és hatásosan) le fogják őket tolvajozni és pancserozni. Ám ha a megkérdőjelezhetetlen szakmai és morális súllyal bíró Bokros szólal föl (akivel ma sem mer senki tétre menő vitába bocsátkozni), és ő szedi ízekre a gazdaságpolitikájukat – legyen mögötte bármilyen kis frakció! –, Orbánéknak a torkukra forrhat a szó.

*

Itt és így akartam befejezni a cikket (amelynek címe „A szocialisták felelőssége” lett volna). Ekkor kaptam a hírt: a Fővárosi Választási Bizottság elutasította az MDF budapesti listáját. Az azóta ismertté vált körülmények között: lábbal tiporva a törvény betűjét és szellemét. Pártérdekből, erőből – 3:2 arányban. A két kisebbségi szavazatot a bizottság választott (szakember) tagjai adták le, a többségi hármat a pártok delegáltjai. A Fideszé, a Jobbiké és az MSZP-é. A szocialista delegátus tehát egységfrontra lépett a fideszessel és a jobbikossal: az MDF – és a demokratikus jogállam – ellenében.

Hogy mi történt, azt nemcsak a szocialistákkal nem ellenséges Népszabadság határozott állásfoglalásai jelzik, hanem a Demokratikus Charta tiltakozása is.

Nagy N. Péter írja: „Túl sok jel mutat arra, hogy a három, egyébként egymást gyilkoló párt együtt el akarja venni az indulás lehetőségét egy politikai vetélytárstól.” Továbbá: „A választási csalás végzetes közéleti gazemberség… Az pedig végképp a politikai züllöttség tünete, ha a választások tisztaságának őrzői kavarnak bele a mocsokba.” (Három voks, két halott, március 26.)

A charta szerint: „A választási bizottságokban több párt képviselői a hatályos törvények kijátszásával a Magyar Demokrata Fórum indulásának megakadályozására törekednek… Ami az elmúlt napokban a választási bizottságokban történik, az példátlan módon teszi kérdésessé az országgyűlési választások tisztaságát. Elvárjuk a demokratikus pártoktól és a választási bizottságok alkotmányt tisztelő tagjaitól, hogy haladéktalanul hagyjanak fel az ilyen próbálkozások támogatásával”.

Az egyik (meg nem nevezett) demokratikus párt miniszterelnök-jelöltje eközben így szaval a Népszabadságban: „Most minden magyar demokratának össze kell fognia legfontosabb közös értékünk, a szabadság védelmében… Én arra hívok minden szabadságszerető baloldali, szabadelvű és konzervatív demokratát, hogy határozottan és bátran védjük meg az elveinket, és tegyük jobbá a hazánkat.” (Mesterházy Attila: Új, erős, demokratikus baloldal, március 26.)

A papír mindent elbír.

A párt nagy öregje, Vitányi Iván viszont aláírta a charta nyilatkozatát. Ő nyilván ismeri Babitsot: „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Ismeri Gyurcsány Ferenc is. „Spekuláció árnyéka vetül a választásokra” –mondta egy lakossági fórumon. Szerinte az MDF elleni döntés „nem volt kellően megalapozva”. Továbbá: „nem szerencsés a verseny előtt kizárni az egyik résztvevőt… demokrata nem tesz ilyet”.

Így van. Ámbár a „nem szerencsés” kifejezés helyett nekem jobban tetszik a Bauer Tamásé: „gyalázatos” (ATV, A tét, március 24.) Amit viszont az általam nagyra becsült volt miniszterelnök a továbbiakban mondott, az kevésbé tetszik: „Az MSZP-t a választások után ki kell nyitni, mivel az MDF és az SZDSZ várható eltűnésével sokakat kell hogy képviseljen. Az MSZP-nek gyűjtőponttá kell válnia… az SZDSZ és az MDF erőit is soraiban kell tudnia”. (atv.hu)

Szerintem meg nem lehet víz alá nyomni konzervatívokat, liberálisokat, majd menedéket kínálni az egyenként partra evickélőknek. Az MSZP ma – finoman szólva! – nem tűnik a demokratikus ígéret földjének. Holnap se fog annak tűnni. Amit most tesznek, azzal nem nyernek, hanem veszítenek. Szavazót is, jövőt is. Azon a bizonyos kapun pedig kifelé is lesz majd némi forgalom. Babits mellett – továbbra is tisztelettel és barátsággal – József Attilát ajánlom Gyurcsány figyelmébe: „Ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”. Ezt erősíti az újabb hír: az OVB – az MDF javára született bírósági döntések után – felülbírálta az elsőfokú határozatot, így a pártnak mégis lesz budapesti listája. A 4:2 arányú többségi döntés a fideszes és az MSZP-s pártdelegált ellenszavazatával született! A legújabb: a rendőrség – egyetlen feljelentés nyomán! – lefoglalta az MDF egyik már nyilvántartásba vett fővárosi jelöltjének ajánlószelvényeit…

2010-ben az 1947-es utolsó – félig-meddig még – demokratikus választások jutnak az eszembe. A kommunisták által jórészt már lenyomott SZDP egyik plakátján ez volt olvasható: „Csak azért is szavazz a szociáldemokratákra!”

Ma ez így hangzik: csak azért is MDF!

A szerző közíró, az MDF képviselőjelöltje

Marabu rajza