Visszük a szőkét! Így mondták. Még a nevét se tudták. Hát én nem adtam. A szőkét se, meg a barnát se. Erre összevertek a saját rokonaim. Még az anyám lelki üdvéért tartott mise végét is alig tudták kivárni. Széthordtak mindent a lakásból, végül a lányokat akarták. Sok mindenre használható két befolyásolható gyerek, akik később csinos leányokká cseperednek. A gyámhivatal odaadta nekik. Azt mondták: túl fiatal vagyok még. Igazuk volt. Túl fiatal voltam. Nem a gyerekneveléshez, hanem a harchoz. Így a húgaim, anyám testvéréhez, a keresztanyámhoz kerültek. Ő lett a hivatalos gyámjuk.

A „szőke” hétéves volt akkor, a „barna” meg három. A nagy veszekedés miatt két évig nem is találkoztam velük. Utána se sokat. Valami elszakadt közöttünk. De azt sohase gondoltam volna, hogy egyszer majd miattuk kerülök az utcára – sóhajt fel az alig 37 éves Molnár Rozália alagsori lakásának csöppnyi konyhájában. Ernő kutya mérgesen vakkant a lábánál. A tegnap befogadott macska rémülten igyekszik még mélyebbre fúrni magát az asszony ölébe.

Molnár Rozália 18 éves volt, amikor meghalt az anyja. Apa híján egyedül maradt két kis húgával. Abbahagyta a szakközépiskolát és munkát vállalt. Néhány hónap múlva utcára tették: túl sokat hiányzott. Nyári szünet volt az óvodában és az iskolában. De volt más baj is. Kútról hordták a vizet a fürdéshez, a főzéshez. Sokszor enni se volt mit. A rokonok nem segítettek, inkább a gyámhivatalba jártak. Nem hiába. Nekik ítélték a lányokat.

Rozália egyedül maradt az Ősz utcai szükséglakásban. Tervei voltak. Munkát kapott a Gyógyfürdő Rt.-nél, ahol azóta is pénztárosként dolgozik. A lakás azonban egy baleset miatt kiégett. Rozália az utcára került. Az első gyermekét várta. Idegenek fogadták be. Néhány hónap múlva a pesterzsébeti önkormányzat kiutalt számára 29 négyzetmétert a Munkácsy Mihály utcában. Bár csak a férjével költözött be oda, a keresztanyja ragaszkodott hozzá, hogy rég nem látott húgait is bejelentsék bérlőtársként. (Mondván az előző tanácsi lakás bérlője az édesanyjuk volt, így az annak fejében kiutalt lakáshoz nekik is joguk van.)

Rozália nem tiltakozott. Otthont akart a lányának. Ezért is vette meg a lakást három év múlva az önkormányzattól. Ő fizette ki a teljes vételárat – 94 ezer forintot –, a húgai bérlőből mégis tulajdonostársak lettek. (Az önkormányzat csak így engedélyezte az eladást.) Beleegyezett, majd vállalati kölcsönből zuhanyozót és fűtést csináltatott. Azután megszületett a második lánya és kicsi lett négyüknek az egy szoba. Egy ismerősének, Török Máténak viszont volt egy kétszer akkora lakása a Kossuth Lajos utcában. Igaz, alagsori, teljesen csupasz falakkal, fűtés és fürdőszoba nélkül. Elcserélték.

– Arra gondoltam, hogyha egyszer végigcsináltam egy felújítást, akkor másodszorra is menni fog. Sikerült is – vezet körbe a három félszobából, konyhából fürdőszobából álló lakáson. – Még a cirkófűtést is megcsináltattam, hogy kisebb legyen a rezsi. A többi lakó azonban nem járult hozzá a gáz bevezetéséhez. Török Máté – az előző tulajdonos – ugyanis 950 ezer forint közös költséggel tartozik a társasháznak. Bár a lakáscserekor közjegyzői okiratban ismerte el a hátralékot, fizetni sohasem fizetett. Mintahogy a Rozáliával cserélt előző, Munkácsy utcai lakására felvett jelzáloghitel törlesztésével is elmaradt, így azt azóta el is árvereztette a bank.

A gázművek és az Elmű viszont Rozália fizetéséből tiltotta le a hátralékot, mondván a közműórák még mindig az ő nevén vannak. A 45 ezerre apadt fizetésből azonban képtelen volt fizetni saját lakásának közös költségét, illetve az elektromos fűtés miatt több tízezer forintra rúgó villanyszámlát. Így lett hátralékos ő maga is. A Hálózat Alapítvány segítségével ezt talán rendezheti. Török Máté tartozására azonban végképp nem telik. A családsegítőben megnyugtatták: nem kell fizetnie, hiszen Török Máté szerződésben vállalta a tartozást. A társasházat kezelő cég másként látta: végrehajtást kért a lakásra.

Nincs egyedül. Az 54 négyzetméteres XX. kerületi alagsori lakásra négyen – a társasház mellett az Elmű, az APEH és a Díjbeszedő Faktorház Zrt. – jegyeztettek be végrehajtási jogot összesen 2,75 millió forint értékben. A társasház – a tulajdoni lapon – 378 ezer forintos, az Elmű 128 ezres és a faktorház 93 ezres követelése eltörpül az adóhatóság kétmillió forintot meghaladó bejegyzése mellett. A tetemes adótartozást Molnár Rozália idősebbik húga – Ilona – halmozta fel.

Ez az adósság 2008 őszéig egy józsefvárosi ingatlant terhelt, ám az adós kérésére tavaly átvezették a Kossuth Lajos utcai lakásra, amelynek Ilona egyharmad részben tulajdonosa. A gyámhatóság ugyanis három évvel korábban csak úgy egyezett bele az ingatlancserébe, ha a három nővér együtt lesz tulajdonos az akkor 3,6 millióra becsült Kossuth Lajos utcai lakásban. (A kerületi gyámhivatal vezetője személyiségi jogokra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni a konkrét ügyről. Általánosságban csupán annyit közölt, hogy elsődleges feladatuk a kiskorúak érdekeinek védelme, akár felnőtt családtagjaikkal szemben is.) Molnár Rozália vállalta, hogy megváltásként 1,2–1,2 milliót fizet testvéreinek. Idősebb húga, Ilona előlegként át is vett tőle 500 ezer forintot. Többre nem tellett. Rozália később 29 ezer forintot fizetett a Díjbeszedő Faktorháznak az Ilona mobilhívásaiból összegyűlt 150 ezer forintos tartozás törlesztéseként, ám ez nem volt elég a végrehajtás leállításához.

Spirálveszély

– A szegénységi spirál bárkit elkaphat. A hazai bérek nem elegendőek ahhoz, hogy az emberek tartalékot halmozzanak fel, így a legkisebb zavar felboríthatja amúgy is labilis egyensúlyi helyzetüket – véli Szalay Ágnes, a Hálózat Alapítvány munkatársa, akit arról kérdeztem, nem létezik-e mégis valamiféle segítség. A fővárosi közműcégek által finanszírozott szervezet legfeljebb háromévente egyszer ad maximum 300 ezer forint támogatást díjhátralék törlesztésére. Ritkán utasítanak el kérelmet. Van, akin ez segít. Az alapítványtól mindenki kap egy lehetőséget. Legalább 20 százalékos önerőt azonban mindenkinek fizetnie kell. De Rozáliának már nincs miből fizetnie. Senkinek se.

Az ügy a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé került, amely bizonytalan időre felfüggesztette az eljárást a társasház bekapcsolódása okán.

– Ha nem csatlakozunk az adóhatósághoz, akkor behajthatatlanná válhat a követelésünk – magyarázza Mészáros Péter, a Kossuth Lajos utcai házat kezelő Integrit Kft. ügyvezetője, aki szerint vártak volna még végrehajtással, ha Molnár Rozália rendesen fizet. Nem tette.

Rozáliát éppen két éve hagyta el a férje. Húszezer forintot ad gyerektartás címén, erre jön a családi pótlék és a – letiltás nélkül – 65 ezer forintos fizetés. Ebből kellene megélni és fizetni mások adósságát. Segélyt még soha nem kaptak. Igaz, nem is kértek. Kínos lett volna. A rokonságot meg jobb elkerülni. Rozália örül, hogy kikerült a családból. Túl keskeny a mezsgye a börtön és köztük. Testvérein is látja, hová vezet az út, amelyen ők járnak. A sajátja viszont ködbe vész.

Fiatal lányként csak egyet akartam – mélázik a macskát simogatva –, máshogy végezni, mint a szüleim és a rokonaim. Tizenhét éve dolgozom ezért. Hiába. Talán a húgaimért bűnhődöm. Az elvesztegetett életükért. Pedig a bűnt nem én követtem el.