A különösen hangzó kifejezés valójában semmi különöset nem takar, csak a járdákon heverő kutyaszar kerülgetését, amivel remekül elszórakozunk a bölcsődébe menet és jövet. Liza már pontosan tudja, hogy nem érdemes belelépni a barna kis kupacokba, miként a csikkek kóstolgatásáról is sikerült már leszoknia. A kutyaszar az otthonunkban is jelen van már, a minap gyurmázás közben, anyai fantáziám összes tartalékát mozgósítva formáltam neki almát, csigát, hóembert, gyűrűt és mindenféle szépségeket, amikor végre ő is nekiállt gyurmázni. A barna színű gyurmát ragadta meg, és elmélyülten tépkedve kis kupacokat formázott, majd büszkén rámutatott, és közölte, hogy ő tutyakakit csinált. Lányom első saját kis szobrocskáinak ihletőjét azóta is naponta többször szem ügyre vesszük az utcán, ahol lehajtott fővel haladunk, mert van mit kerülgetnünk. Remélem, egyszer eljön az idő, amikor megmutathatom neki a pesti házak gyönyörű homlokzatát, az erkélyeket tartó szobrokat, a timpanonokat, a míves erkélykorlátokat, amiket még őseink hagytak ránk. És remélem, akkor már attól sem kell tartanunk, hogy felülről jön az áldás, a várost elözönlő galamboknak köszönhetően. Meglehet, hogy lottóznom kéne, előbb-utóbb úgyis leesik valami.

Ha más nem, egy vakolatdarab biztosan.