„Tudom, mi az ukáz”

„Első fokon” nincs budapesti listája az MDF-nek, a Fővárosi Választási Bizottság tegnap esti ülésén ugyanis a Fidesz, az MSZP és a Jobbik delegáltja leszavazta őket.

A testület 3:2 arányban úgy döntött, hogy nincs meg a nyolc „tisztán” MDF-es képviselőjelölt a fővárosban, miután Csapody Miklós viszszalépett a képviselő-jelöltségtől. A listaállításhoz pedig a fővárosban legalább nyolc jelölt kell.

Minderről munkatársunkat Kajdi József tájékoztatta, aki az MDF-et képviselte a választási bizottság ülésén. Elmondása szerint, amikor az Országos Választási Iroda részéről hivatalosan bejelentették, hogy az MDF listaállítása Budapesten a törvényeknek megfelelően történt, a Fidesz-delegált, Szalay Tamás ezt vitatni kezdte azzal, hogy Csapody visszalépésével nincs meg a nyolc MDF-es képviselőjelölt. Azt is vitatta, hogy Slosár Gábor és Király Zoltán MDF-es jelöltek lennének hivatalosan is, szerinte ugyanis nem volt meg a 750 érvényes kopogtatócédulájuk. Vagyis azt nem fogadta el, hogy Csapody Miklós nélkül is nyolc „tisztán” MDF-es képviselőjelölt van. Ezt követően bocsátották szavazásra a kérdést.

Kajdi József lapunknak megjegyezte: az ülés elején Szalay Tamás kapott egy telefont, s hallani lehetett, hogy azt mondja: „tudom, mi az ukáz”. Hogy a Fidesz-delegált magánbeszélgetése, ha valóban így volt, mire vonatkozhatott, azt nem tudni. Az MDF az első fokú döntés ellen az Országos Választási Bizottsághoz fordul jogorvoslatért. Kajdi József szerint „ezer százalék”, hogy az OVB felülbírálja a Fővárosi Választási Bizottság döntését, és az MDF-nek lesz budapesti listája. Ez azonban még akár napokig is eltarthat, addig marad a bizonytalanság. Fővárosi lista nélkül a párt esélytelen a választásokon. Visszatérve az ügy kulcsfigurájára, Csapody Miklósra: Dávid Ibolya tegnap azt mondta, hogy Csapody az országos lista harmadik helyét kérte, a párt elnöksége azonban a 11. helyet ajánlotta fel neki. Ezt ő nem fogadta el, és kilépett a pártból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.