Voks 2010

Lendvai: A Fidesz megszorításokkal fenyeget

Lendvai Ildikó szerint amikor a Fidesz „rendkívüli költségvetési intézkedéseket” helyez kilátásba, megszorításokkal fenyeget. Az MSZP elnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt kérdezte, vajon miből állhatnak az ellenzéki párt két vezetője által is felvetett „rendkívüli intézkedések”. Emlékeztetett: a hét végén Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Blikkben, Kósa Lajos alelnök pedig az MTV A szólás szabadsága című műsorában mondta azt, hogy egy Fideszkormánynak rendkívüli költségvetési intézkedéseket kell hoznia. Lendvai úgy véli, hogy a Fidesz „6-700 milliárd forintos megszorítási csomagban” gondolkozik; ennyi ugyanis forintban a különbség a 3,8 és a 7 százalékos idei hiánycél között. Hozzátette: a párt ígéretei a nagy tömegek számára eltűntek, így egyetlen célja lehet annak, hogy ezt az összeget kivonja a költségvetésből: a Fidesz a saját klientúrájának akar kedvezni. (MTI)

LMP-s ajánlások ügyében nyomoz a BRFK

A választás rendje megsértésének gyanújával nyomozást rendelt el a BRFK gazdaságvédelmi osztálya egy állampolgári bejelentés alapján, amelyet a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) továbbított a rendőrségre.

A múlt héten valaki azzal kereste meg a Fővárosi Választási Bizottságot, hogy „nevelt fiának lakásán sok tucat olyan ajánlószelvényt látott, amelyek mellett az értesítőcédulák is a borítékban voltak, és nem voltak aláírva”. A bejelentő azt írja, hogy „nagy kupacban látott olyan szelvényeket, amelyek teteje nem volt kitöltve, csak az adatok alul, és az ajánlott jelöltnél Schiffer András neve szerepelt”. A beadványt valaki megküldte az Index hírportálnak is. Így derült ki, hogy a bejelentő, M. J. – az Index szerint egy „néni” – szerint a kérdéses lakásban „nemcsak az ötödik kerületből származó értesítőszelvényeket, hanem különböző zacskókban Budapest más kerületeiből és vidékről valókat is látott, valamint olyanokat is, amelyek Földi Áron nagykőrösi LMP-s jelölt nevére voltak kitöltve”.

Az FVB a bejelentést nem találta megalapozottnak, bizonyítékokkal alátámasztottnak ahhoz, hogy módosítsa azt a korábbi határozatát, amellyel Schiffer Andrást képviselőjelöltté nyilvánította Budapest 7. számú választókerületében.

A választási bizottság az V. kerületi rendőrkapitányságra továbbította a bejelentést, onnan pedig továbbküldték a BRFK-ra. Hétfőn lapunk kérdésére a BRFK sajtóügyeletese azt közölte, hogy a választás rendje megsértésének gyanújával a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a bejelentésben foglaltak miatt. (Munkatársunktól)

Feljelentés Füzesabonyban

Választás rendjének megsértése miatt feljelentést tett a rendőrségen Pápai Ákos, a füzesabonyi helyi választási bizottság vezetője. Erre azt követően került sor, hogy nem vette nyilvántartásba a füzesabonyi választókerületi választási bizottság a MIÉP országygyűlési képviselőjelöltjét, mivel több esetben is szabálytalanságok gyanúja vetődött fel. Az elnök elmondta: felmerült annak az alapos gyanúja, méghozzá száznál is több esetben, hogy az ajánló személy vélelmezhetően nem az ajánlószelvényen szereplő jelöltet, illetve jelölő szervezetet kívánta ajánlani. A választókerületi választási bizottság megállapította azt is, hogy több leadott szelvényen azonos kézírással szerepelt az aláírás. A Heves megyei 6-os számú, füzesabonyi választókerületben működő Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság határozata szerint ezek miatt nem vették nyilvántartásba Sipos Brigittát, akit a MIÉP kívánt indítani a parlamenti választásokon. A jelölt egyébként 795 ajánlószelvényt adott le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.