Hungaroring–Balatonring csata Sávolyon?

A Balatonring-projekt állami hitelszerződésének elmaradása miatt Suchman Tamás ellenlobbizással vádolta meg Niklai Ákost, a Magyar Turizmus Zrt. nemrég leköszönt elnökét. Niklai érthetetlennek tartja Suchman kirohanását.

Az elmúlt hónapokban erős lobbitevékenység folyt a háttérben azzal a céllal, hogy megakadályozzák a Balatonring megépítéséhez nyújtandó MFB-hitelszerződés aláírását – állítja Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke, aki a projekt egyik fő ellenzőjeként Niklai Ákost, a Magyar Turizmus Zrt. nemrég önként lemondott elnökét, egyúttal a Hungaroring Zrt. igazgatósági tagját nevezte meg.

Suchman szerint a Balatonring erős konkurenciája lehetne a Hungaroringnek, hiszen számos motoros és egyéb rendezvény kerülhetne át Mogyoródról Sávolyra. A BFT-elnök úgy érzi, hogy Niklai Ákos ebben a kettős szorításban inkább a Hungaroring érdekeit tartotta szem előtt.

Niklai Ákos – aki viszont nem érzett ilyen szorítást –megkeresésünkre érthetetlennek nevezte Suchman vádjait. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a Hungaroring Zrt. igazgatóságába, a Magyar Turizmus Zrt. elnöki székébe, valamint a Balatonring Zrt. közgyűlésébe egyaránt az Önkormányzati Minisztérium delegálta, azaz mindegyik tisztségében a magyar államnak az érdekeit képviselte. Niklai Ákos – Suchmannal ellentétben – nem ismer olyan okot, ami miatt a Hungaroring ellenérdekelt lenne a sávolyi beruházásban.

A turizmus egykori első embere ugyanakkor megjegyezte: sajnálatosnak tartja, hogy az elmúlt hónapokban a Balatonring-beruházás jogi és hatósági koordinálására kijelölt Suchman Tamás nem vett részt személyesen a Magyar Turizmus Zrt.-nél és az Önkormányzati Minisztériumban folytatott egyeztetéseken, amelyeken a döntéshozók az állami vagyonnal való körültekintő gazdálkodás szempontjai alapján – szakértők bevonásával – elemezték a projekt jogi és pénzügyi kockázatait. Niklai kérdésünkre válaszolva elismerte: ezek emiatt mondott le az állami cég elnöki tisztségéről.

Négy civil szervezet – köztük a Társaság a Szabadságjogokért – a Balatonring-projekttel kapcsolatban tegnap kiadott közleményükben kifogásolták, hogy a beruházás fontos dokumentumai továbbra sem nyilvánosak, így például nem publikusak a fejlesztés támogatásáról szóló kormánydöntés okai. Emiatt a jogvédő szervezetek követelik a tavaly októberi kormányülés jegyzőkönyvének nyilvánosságra hozatalát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.