Röviden

Átvilágítás után elbocsátás Pécsett?

Befejeződött a pécsi önkormányzat intézményeinek átvilágítása. Páva Zsolt polgármester elmondta: az intézményeire az idén 23 milliárd forintot költő város 3,3 milliárdot takaríthatna meg leépítésekkel és összevonásokkal, a szabálytalan kifizetések visszaszorításával. A tanulmány az önkormányzatnál dolgozó hatezer közalkalmazott öt százalékának elbocsátását javasolja. Páva a megüresedett állásokra zárlatot rendelt el.(U. T.)

Hagyó rágalmazásért feljelentette Baloghot

Hagyó Miklós rágalmazás miatt feljelentette Balogh Zsoltot, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatóját. A volt főpolgármester-helyettes elmondta: március 10-én aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás miatt tett feljelentést a bíróságon a „becsülete csorbítását célzó hamis állításokra adott válaszként”. (MTI)

Ombudsmani bírálat a gyermekvédelemnek

A gyermekvédelmi jelzőrendszer egyes szervei elérhetetlenek a gyermekek számára; nem ritka, hogy a jelzőrendszer tagjai azért nem teljesítik kötelezettségüket, mert személyes megtorlástól tartanak – közölte tegnap az ombudsman. Szabó Máté szerint a gyermekvédelmi rendszer tudomására jutó bántalmazásos esetek száma jóval alacsonyabb, mint azt a kutatások becslései indokolnák. A nevelési-oktatási intézményekben általában nincs olyan szakember, akinek kizárólagos feladata lenne a gyermekek helyzetének feltérképezése, panaszaik meghallgatása. A biztos felkérte az oktatási minisztert: fontolja meg gyermek- és ifjúságvédelmi felelős és pszichológus kötelező alkalmazását az iskolákban. (MTI)

Felfüggesztett debreceni beszerzés

Ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a szerződéskötést a Közbeszerzési Döntőbizottság a debreceni új villamosvonalra szánt járművek beszerzésére. A döntőbizottság honlapján közöltek szerint négy cég –a Stadler Pankow GmBH, az Ansaldobreda SpA, a Koncar-Elektricna Vozila dd és a Skoda Transportation a.s. – nyújtott be kérelmet a testülethez a közbeszerzési eljárással kapcsolatban. A hónap elején jelentették be, hogy sikerrel zárult az új debreceni 2-es vonal villamosainak beszerzésére negyedszer indított nyílt európai uniós közbeszerzési eljárás: a 18 villamost a spanyol C.A.F. cég gyárthatja. Lehetséges, hogy új fordulóra lesz szükség ebben a tenderben. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.