Állami kitüntetések a nemzeti ünnepen

Sólyom László köztársasági elnök – a miniszterelnök előterjesztésére – nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából kitüntetéseket adott át tegnap a Parlamentben. Az államfő azt mondta: a magyar nemzet egységét mint kulturális nemzet egységét kell fenntartanunk és ápolnunk, ez 1848–49 olyan történelmi öröksége, amit akkor nem sikerült megvalósítani. Megfogalmazása szerint akkor marad fenn a magyar nemzet, ha közös akarat, sőt vágy van arra, hogy kölcsönösen elismerjük azt a gazdag örökséget, amelyet együtt hoztunk létre a velünk együtt élő nemzetiségekkel és nemzetekkel. Ebben a tudomány és a művészet képviselőinek óriási szerepük van. Az államfő a kitüntetéseket Bajnai Gordon miniszterelnök és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke társaságában nyújtotta át.

Kossuth-díj:

Aknay János Munkácsy Mihálydíjas festőművész, Almási Tamás Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi docense, Bezerédi Zoltán, a Katona József Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Békés Itala, a Madách Színház Jászai Mari-díjas színművésze, kiváló művész, Csernus Mariann, a Pesti Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze, érdemes művész, Féner Tamás Balázs Béla-díjas fotóművész, fotóriporter, kiváló művész, Harkányi Endre, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze, kiváló művész, Kardos Sándor Balázs Béla-díjas operatőr, kiváló művész, Kovács András Ferenc József Attila-díjas és Babérkoszorú-díjas költő, esszéíró, műfordító, a Látó című marosvásárhelyi szépirodal mi folyóirat főszerkesztő-helyettese, versrovatszerkesztője, Lantos Ferenc Munkácsy Mihály-díjas festőművész, kiváló művész, Lengyel Péter József Attila-, Füst Milán- és Márai Sándor-díjas író, Lovasi András zeneszerző, előadóművész, Maár Gyula Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, Margitai Ági Jászai Mari-díjas színművész, kiváló művész, Matuz István Liszt Ferenc-díjas fuvolaművész, zeneszerző, kiváló művész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar tanszékvezető egyetemi tanára, Papp Oszkár festőművész, érdemes művész, Rados Ferenc zongoraművész, érdemes művész, Rakovszky Zsuzsa József Attila-, Márai Sándor- és Babérkoszorú-díjas író, költő, műfordító, Vidovszky László Erkel Ferencdíjas zeneszerző, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet zenei informatika tanszék vezetője.

Széchenyi-díj:

Arnóth Lajos Ybl Miklós-díjas építészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára, az Építész Mester Egylet Mesteriskola vezetője, dr. Augusztinovics Mária közgazdász, az MTA doktora, dr. Ádám Veronika orvos, biokémikus, az MTA rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar Orvosi Biokémiai Intézet igazgatója, egyetemi tanár, dr. Bojtár Endre József Attiladíjas irodalomtörténész, műfordító, az irodalomtudomány doktora, az MTA Irodalomtudományi Intézete osztályvezetője, dr. Csáki Csaba agrár-közgazdász, az MTA rendes tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára, dr. Friedler Ferenc informatikus, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar dékánja, egyetemi tanár, dr. Ginsztler János kalorikus gépészmérnök, hegesztőszakmérnök, az MTA rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Anyagtudomány és Technológia Tanszék egyetemi tanára, az MTA-BME Fémtechnológiai Kutatócsoport vezetője, dr. Horvai György kémikus, az MTA levelező tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, dr. Komlós Katalin Erkel Ferenc-díjas zenetörténész, a zenetudomány doktora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára, dr. Koppány Tibor Ybl Mikósdíjas építészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docense, dr. Mihály György fizikus, az MTA rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Intézete tanszékvezető egyetemi tanára, dr. Németh Tamás agrokémikus, az MTA rendes tagja, az MTA főtitkára, dr. Passuth Krisztina művészettörténész, a művészettörténeti tudomány doktora, dr. Pléh Csaba pszichológus, az MTA rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar megbízott tanszékvezető egyetemi tanára, Pór Péter irodalomtörténész, Rainer M. János történész, a Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány (1956-os Intézet) főigazgatója, dr. Sárközy András matematikus, az MTA rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Algebra és Számelmélet Tanszék egyetemi tanára, dr. Tulassay Zsolt orvos, akadémikus, egyetemi tanár, dr. Ungvári Tamás József Attila-díjas író, kritikus, műfordító, az irodalomtudomány doktora, nyugalmazott egyetemi tanár, dr. Závodszky Péter biofizikus, az MTA rendes tagja, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézet igazgatója, kutató professzor.

A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat):

dr. Kornai János Állami és Széchenyi-díjas közgazdász, az MTA rendes tagja, professor emeritus.

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat):

Bereczky Loránd Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria volt főigazgatója, Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsa volt elnöke, Görgey Gábor Kossuth-díjas író, Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, érdemes művész, a Weöres Sándor Színház igazgatója, dr. Kovács Álmos, a közgazdaságtudomány kandidátusa, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára, dr. Majtényi László, az államés jogtudomány kandidátusa, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke.

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat):

dr. Barát Gábor, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság főigazgatója, dr. Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezete ügyvezető alelnöke, dr. Demetrovics János Széchenyi-díjas matematikus, az MTA rendes tagja, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet Informatikai Főosztályának vezetője, dr. Gordos Géza Széchenyi-díjas villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszék egyetemi tanára, a MTESZ elnöke, dr. Györkös Péter, a Magyar Köztársaság zágrábi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Hegedűs Dóra, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a miniszterelnök kabinetfőnöke, dr. Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott elnökhelyettese, Karácsony Imréné, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára, Kusai Sándor Zoltán, a Magyar Köztársaság pekingi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, dr. Manherz Károly, a nyelvtudomány kandidátusa, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára, Mátyus Sándor, a Magyar Köztársaság volt kabuli rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Palcsó Sándor, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas magánénekese, kiváló művész, dr. Sándor László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanács elnöke, dr. Somlyódy László Széchenyi-díjas mérnök, az MTA rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, dr. Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára, Sztevanovity Dusán dalszövegíró, előadóművész, dr. Tordai Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Varnus Xavér orgonaművész, dr. Vastagh Pál, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a Magyar Köztársaság ottawai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (katonai tagozat):

Végvári József nyugállományú rendőr őrnagy.

A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj:

Bodnár Erika Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Fokanov Anatolij, a Magyar Állami Operaház magánénekese, érdemes művész, TímárÉvaJászaiMari-díjas színművész, érdemes művész, Zsuráfszky Zoltán Harangozó Gyula-díjas koreográfus, érdemes művész, a Honvéd Táncszínház művészeti igazgatója.

A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj:

Bándi János, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Beregi Péter színművész, Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművész, Erdei Péter Liszt Ferenc-díjas karmester, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense, Fekete Ernő Jászai Mari-díjas színművész, Haász István Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, Halasi Imre Jászai Mari-díjas rendező, Korcsmáros György Jászai Mari-díjas színművész, rendező, László Attila Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, gitárművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense, Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színművész, Sümegi Eszter, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Szervét Tibor Jászai Mari-díjas színművész, Szikora Tamás Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Thész Gabriella Liszt Ferencdíjas karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karvezetéstanára, Türk Péter képzőművész, Venczel Vera Jászai Mari-díjas színművész.

Jászai Mari-díj:

Balázs Áron, az Újvidéki Színház színművésze, Balsai Mónika, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház színművésze, Bodolay Géza, a Szegedi Nemzeti Színház rendezője, Bozó Andrea, az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze, Csík György díszlet- és jelmeztervező, Debreczeny Csaba, az Örkény István Színház színművésze, EgyedAttila színművész, a Tatabányai JászaiMari Színház virtuális társulat tagja, Elek Ferenc, a Katona József Színház színművésze, Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, Láng Annamária színművész, Pálfi Ervin, a szabadkai Népszínház színművésze, Pálfi Katalin, az Új Színház színművésze, Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze.

József Attila-díj:

Balázs Attila prózaíró, a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőség szerkesztője, Benedek Szabolcs prózaíró, műfordító, Bogdán László prózaíró, költő, szerkesztő, Cserna-Szabó András prózaíró, Dobozi Eszter költő, prózaíró, szociográfus, Erdős Virág prózaíró, Fekete Vince író, költő, műfordító, irodalomszervező, Kiss Csaba drámaíró, rendező, László Noémi költő, műfordító, Marék Veronika gyermekírógrafikus, M. Nagy Miklós műfordító, az Európa Könyvkiadó főszerkesztője, Szálinger Balázs költő, újságíró, dr. Tatár Sándor költő, műfordító, az MTA főkönyvtárosa.

Liszt Ferenc-díj:

Bali János furulyaművész, karnagy, Csepregi Gyula György szaxofonművész, Gábor József zongoraművész, Kokas Katalin hegedűművész, Kolonits Klára, a Magyar Állami Operaház operaénekese, Máté Balázs gordonkaművész, Tamási László Andráskarnagy, Tátrai Tibor zenész, gitáros.

Munkácsy Mihály-díj:

Csutak Magda képzőművész, Drabik István szobrászművész, ef. Zámbó István képzőművész, Gyenis Tibor képzőművész, Kalmár János szobrászművész, Koncz András festőművész, Laurentzy Mária festő-restaurátorművész, Matzon Ákos festőművész, Szász György szobrászművész, Szegedy-Maszák Zoltán médiaművész, Tepes Ferenc tervezőgrafikusművész, Varga Ferenc szobrászművész, Vető János képzőművész.

Táncsics Mihály-díj:

dr. Báron György filmesztéta, szerkesztő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára, Fáy Zoltán, a Magyar Nemzet újságírója, Molnár Gabriella, a Nők Lapja főszerkesztője, Tóth Ákos, a Népszabadság belpolitikai rovatszerkesztője, Vincze Mátyás, a Magyar Távirati Iroda Zrt. elnöke.

Márciusi Ifjak díj:

Barabás Lőrinc előadóművész, dzsessztrombitás, Csáki András gitárművész, Cser Krisztián énekművész, Győrffy Ákos költő, Kocsis Gergely színművész, Krausz Alíz táncművész, Kudász Gábor Arion fotóművész, Losonczi Áron építészmérnök, Muraközy Balázs közgazdász, Schneider Jankó bábszínész, Szabadics János biológus, agykutató, Tarr Hajnalka festőművész, Vajda Milán színművész, Vári György irodalomtörténész, kritikus, Zsíros Éva orvos főhadnagy.

Lovasi András zeneszerző, előadóművész átveszi a Kossuth-díjat Sólyom László köztársasági elnöktől a Parlament kupolacsarnokában
Lovasi András zeneszerző, előadóművész átveszi a Kossuth-díjat Sólyom László köztársasági elnöktől a Parlament kupolacsarnokában. Sólyom László mellett Bajnai Gordon kormányfő és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.