A csapásirányok mindazáltal nem voltak érdektelenek. A hosszú idő után először utcára vonuló szocialisták nevében Mesterházy Attila nem is a Fideszt, csakis Orbán Viktort támadta, az ellencsapás azonban már kétfelé sújtott. A Fidesz kampánynyitóján Kósa Lajos március 15. helyett április 11-ről beszélt, s nemcsak a választások miatt, hanem hogy a rend nevében az áprilisi törvényekre hivatkozhasson, szemben az egyik párttal, amelyik elkótyavetyéli a tévét, és a másikkal, amelyik felgyújtja. Ez 2006. szeptember 18. vadonatúj Fideszinterpretációja, ami nem született volna meg az immár gyújtogatónak minősített Jobbik megerősödése nélkül. Orbán Viktor is nagy hangsúllyal kérte választóit, hogy ne osszák meg szavazataikat. Márpedig aligha attól tart, hogy egyéniben a Fidesz jelöltjére, listán a szocialistákra szavaznak százezrek. Ő is a Jobbiktól tartaná vissza az embereket. Tény, hogy a saját nagygyűlésükön most már nem domináltak az árpádsávos zászlók, de ettől még emlékezetes: ezeken adták a Jobbik jelképére a nagypolitikai áldást.

A Fidesz kampánynyitójától sokan várták, hogy legalább egy konkrét választási programpont elhangzik, de hiába, viszontmegtudhattuk, hogy a magyar tiszteli idős szüleit, egy nagy választási győzelem több, mint egy forradalom (igaz, mégsincs nemzeti ünnepünk, melyet valamely nagy választási győzelemnek szentelnénk), továbbá még az is kiderült, hogy a tél magától nem múlik el, ami viszont legalábbis kérdéses.

Demszky Gábor üvöltő jobbikosok átkaitól verve mondta el utolsó főpolgármesteri ünnepi beszédét, hogy azután maga a Jobbik minden pártot megfenyegessen annak bejelentésével, hogy ha ők bekerülnek a parlamentbe, nem egyszerűen egy párttal több lesz ott, hanem hamarosan néggyel kevesebb. Íme, még egy csapat, amely az egypártrendszerre hajt. Példaképként hivatkoztak Petőfire és Horthyra, amit végül is megtehettek, hiszen Petőfi nem azt írta, hogy akasszátok fel a kormányzókat, csak a királyokra fókuszált.

Mondták tehát itt is, ott is a beszédeket, hallgattunk is, de okosabbak nem lettünk.

Minden mint a Fidesz-ünnepségen, ahol Varga Miklós és Palcsó Tamás a Nemzeti dalt énekelte, de zene nélkül, mert hiába nyomták meg a gombot, a muzsika nem szólalt meg. Ahogy a legtöbb helyen: szöveg volt, zene semmi. A Magyar Televízió pedig az ünnep alkalmából egy 1953-ban és két 1966-ban készült forradalmi filmet vetített – mintha most nem lenne mondanivaló március 15-ről.