'Szekrényvizit' a honvédelmi bizottság ülésén

Gyorsan és hatékonyan felszámolták a honvédségnél kirobbant visszaélési botrányokat, a szaktárca minden információt azonnal megosztott az ügyekről, ahogy azt a nyomozás érdekei lehetővé tették – így foglalható össze Szekeres Imre honvédelmi miniszter tegnapi bizottsági tájékoztatója. A testület fideszes elnöke jelezte: akceptálja, hogy Szekeres úgy akarja átadni a minisztériumot a ciklus végén, hogy rendezi az ügyeket.

Meghallgatta tegnap az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága az elmúlt hetekben nyilvánosságot kapott és a honvédséget érintő bűnügyekkel kapcsolatban Szekeres Imre honvédelmi miniszter beszámolóját. A bizottság tájékoztatását Szekeres kezdeményezte. Javasolta, hogy az ülésen vegyen részt Kovács Tamás legfőbb ügyész is, a vádhatóság irányítója azonban kimentette magát.

Szekeres az ülésen elmondta: azért tartotta fontosnak az ülés összehívását, mert ezekben az ügyekben nyugodt politizálásra van szükség, s ennek színtere az illetékes bizottság, nem „a politikailag elfogult média”. A miniszter hangsúlyozta: attól, hogy néhányan megtagadták esküjüket és törvénytelenségeket követtek el, még nem vonható kétségbe a honvédség egészének becsülete.

Szekeres a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának, Szabó Jánosnak az őrizetbe vétele és meggyanúsítása kapcsán elmondta: a rektor tette nincs öszszefüggésben sem az egyetemmel, sem a tárcával, az ügyben ezért nem is a katonai igazságszolgáltatás nyomoz, hanem a rendőrség. A tárcavezető elmondta, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda kérésére a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) november 19-től kapcsolódott be a bizonyítékok megszerzésébe.

A miniszter politikai felelősségének tartja a honvédséggel kapcsolatos ügyek gyors kivizsgálását
A miniszter politikai felelősségének tartja a honvédséggel kapcsolatos ügyek gyors kivizsgálását

– Megdöbbentőnek tartom az esetet, és nem tudok magyarázatot találni arra, hogy mi vitte rá Szabót erre a cselekedetre. Ezt a nyomozásnak kell kiderítenie – fogalmazott Szekeres, hozzátéve: a rektort az egyetem szenátusa egyhangú szavazással választotta meg, szakmájában tekintélynek örvendett, ráadásul a közigazgatást is jól ismerte, hiszen 1999 és 2002 között az Orbán-kormány egyik helyettes államtitkára volt. A rektort a sajtóban megjelent hírek szerint befolyással üzérkedéssel gyanúsítják, amiért egy szállítmányozó cégnek „segítséget” ajánlott bizonyos ellenszolgáltatás fejében.

A Honvédelmi Minisztérium Térképészeti Kft.-jénél történt vesztegetési üggyel kapcsolatban Szekeres kifejtette: az esetet a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) tárta fel, a vizsgálatot január elején indították el; bevonva az eljárásba a Katonai Ügyészséget is. A felderítés során szerzett adatok eredményeként érték tetten az egyik munkatársat (B. Zsoltot), amikor másfél millió forintot adtak volna át neki. „Szó sincs kétmilliárdos sikkasztásról, ráadásul mindez nem a minisztériumban és nem a honvédségnél történt”, tette hozzá. Az ügyben egyelőre az tudható, hogy a gyanú szerint a Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-val kapcsolatban lévő vállalkozásoktól kértek pénzt azért, hogy szerződést kössenek velük.

Több vezető beosztású tisztet – két tábornokot, két ezredest és egy századost – gyanúsítanak az ügyben, többüket őrizetbe vették vagy kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Az érintettek között van a HM védelemgazdálkodási főosztályának vezetője is – a főosztályt azóta megszüntették. Szekeres Imre elmondta: folyamatos tájékoztatást kapott az eljárásról, amelyről a kormányfőt, az államfőt és a honvédelmi bizottság fideszes elnökét, Lázár Jánost is informálta.

– Mindnyájan tájékoztatást kaptak arról is, hogy a KBH egyik műveleti igazgatóját felfüggesztettem addig, amíg kivizsgálják, hogymaradéktalanul betartotta-e az információvédelmi szabályokat. A vizsgálat nincs összefüggésben más ügyekkel – fogalmazott. Szekeres Imre hangsúlyozta: amikor a nyomozás lehetővé tette, a HM nyilvánosságra hozta az ügyet. Egy nappal sem korábban és egy nappal sem később. – Nem titkoltunk el semmit. Munkatársaim felelősen jártak el, annak ellenére, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV vádaskodásaival nyomást kívánt gyakorolni a minisztériumra – tette hozzá.

Lázár János, a bizottság fideszes elnöke szerint „nem kellett a Magyar Nemzet és a Hír TV ahhoz, hogy a társadalom figyelme a HM felé forduljon és a közbizalom megváltozzon”. Lázár szerint a HM kommunikációja hagyott némi kívánnivalót maga után az ügyekben. Csampa Zsolt, a bizottság fideszes tagja szerint a rendszerváltás óta nem történt ehhez hasonló botránysorozat a honvédségnél. A politikus Szekeres politikai felelősségét firtatta, a KBH jelen lévő illetékesétől pedig arra várt választ: vannak-e még folyamatban lévő, de nyilvánosságra nem hozott ügyek, „vannak-e még csontvázak a szekrényben?”.

Tóth Károly, a bizottság szocialista tagja szerint csontvázakról akkor lehetne beszélni, ha öt-tíz éves, elfedett ügyek kerülnének elő.

Szekeres Imre a felvetésekre reagálva elmondta: Szabó őrizetbe vételének külsőségei nem voltak szerencsések, ha a rendőrök kérik a HM segítségét, megadták volna. A személyes felelősségét firtató felvetésekre pedig azt mondta: épp az a felelőssége, hogy tisztázza az ügyeket. Lázár János ezzel kapcsolatban megjegyezte: akceptálja a miniszter szándékát, hogy „kampányidőszakban is ezeket az ügyeket az asztalra tette”, és úgy akarja átadni a ciklus végén a minisztériumot, hogy ezeket az ügyeket rendezi.

Tarján István ezredes, a KBH főigazgatójának operatív helyettese az ülésen elmondta: nincs az említetteken túl további, folyamatban lévő ügy.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.