Egynapos sebészet: trükközés altatással

Olcsóbb a hagyományos kórházi kezeléseknél, a biztosító jól fizeti, és még a várólisták kurtítására is alkalmas, az intézmények mégis idegenkednek az egynapos beavatkozásoktól. Ahol viszont használják, előfordul, hogy az amúgy térítésmentesen járó ellátásért pénzt kérnek a betegtől – ez derül ki az ÁSZ friss jelentéséből.

Szürkehályog,terhességmegszakítás, visszérműtétek, térdízület-tükrözés, mandulaeltávolítás – néhány példa a 300 műtétfajtából, amelyet úgy is végezhetnének a kórházak, hogy a beteg a beavatkozás után azonnal hazamehet. S bár nemzetközi tapasztalatok bizonyítják: az egynapos ellátáson a rendszer minden szereplője csak nyerhet – a beteg gyorsan gyógyul, az ellátónak nyereséges, a biztosító pénzt takarít meg –, itthon mégsem elég gyakori ez az orvosi eljárás.

Az orvosoknak szociálpolitikai szempontokat is mérlegelniük kell
Az orvosoknak szociálpolitikai szempontokat is mérlegelniük kell

Míg Dániában vagy Angliában az összes műtétes beavatkozás felét egynapos sebészet keretében végzik, nálunk ez az arány nyolc százalék. Az OEP által 2008-ban fizetett 1,7 millió műtétből legalább 300 ezer tartozott az egy nap alatt elláthatók közé, a szolgáltatók ebből 185 ezret mégis többnapos kórházi kezeléssel végeztek csak el.

A szakma és az intézményvezetők idegenkedését a gyorsabb ellátási formától az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálói részben a korszerűtlen és bonyolult szabályozással, részben a szakmai és pénzügyi kontroll hiányával magyarázták a minap nyilvánosságra hozott jelentésükben. Megjegyezték: az sem kedvez az eljárás meghonosodásának, hogy az orvosoknak nemcsak egészségügyi, hanem szociálpolitikai szempontokat – a beteg életkörülményeit, a helyi közlekedési viszonyokat, illetve a házi gondozás lehetőségét – is mérlegelniük kell.

A vizsgálatmegállapította: az egynapos ellátások kö rében végezhető kezelésekért az egészségbiztosító hiába fizet némi profitot is hozó árat, a szolgáltatók egy része mégis pénzt kér a betegektől altatás és konzultáció címén. Így például az Ars Medica Lézerklinika Kft. 30-40 ezer forintot kér az altatásért és még 10 ezret a konzultációért. Mások, a Nyírő Gyula Kórház 16 ezer, a debreceni járóbeteg-központ 15 ezer, az Istenhegyi Klinika 10 és 40 ezer, a Kelen Kórház 24 és 38 ezer forintos felárat számol fel az egy- vagy kétágyas elhelyezésért, holott ez teljesen szabálytalan.

A beavatkozásokért az egészségbiztosító teljes árat fizet, amelynek része a beteg ágyba fektetése, az altatás, illetve a konzultáció. Az ÁSZ szerint a szolgáltatók mohósága azért is kifogásolható, mert a többlet térítési díj ellenében nyújtott szolgáltatás értéke nem mérhető, a szolgáltató maga szabja meg. Nem ítélte meg a jelentés túlzott szigorúsággal, hogy az egyik fővárosi intézmény a szürkehályogműtéteknél szedett térítési díjat. Ebben az intézményben, ha az egészségbiztosító által térített lencse áránál (26 373 forint) jobb minőségűt kér a páciens, a különbözetet a beteggel fizettetik meg.

Ez – lencsétől függően – ötezertől 135 ezer forintig terjedhet. A szolgáltatók azonban nemcsak az extra térítési díjakkal, hanem az elvégzett szolgálatatások fajtájával is manővereznek. Az ellenőrzés hiánya okolható azért, hogy a szolgáltatók mazsoláznak a betegek és az esetek között. Főként azokat a műtéteket végzik el egynapos ellátás keretében, amelyekért az átlagosnál többet fizet a biztosító.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.