A zöldek szerint nem dönthet titkos alku a Dunáról

A Népszabadság szombati cikke nyomán vizsgálat indul a környezetvédelmi minisztériumban annak kiderítésére, pontosan milyen dokumentumot (és milyen felhatalmazással) juttattak ki a tárcától Szlovákiába a szigetközi vízrendezés ügyében. A bősi üggyel foglalkozó hazai környezetvédő szervezetek nyílt levélben sürgetik a kormányfőt és a zöldtárca vezetőjét, hogy hozzák nyilvánosságra a megvalósíthatósági tanulmány tartalmát.

Megerősített információink szerint a Duna-mozgalom több tagszervezete is tiltakozásra készül, ha a kormány nem vonja vissza a – civil vélemény szerint a vízmegosztás ügyében eddig képviselt magyar érdekek feladásának tekinthető – javaslatot.

A környezetvédelmi tárcától pénteken egy olyan javaslatcsomag érkezett Pozsonyba, amely a Szigetközből a Duna elterelése óta hiányzó vízmennyiséget újabb fenékküszöbök beépítésével kívánja pótolni. Mivel a magyar álláspont az 1997-es hágai döntéstől máig következetesen arra épült, hogy Magyarország a további ökológiai károk megelőzése végett mindenképpen több vizet akar az Öreg-Dunába (és emiatt akár a Bősnél termelt áram minket illető részének ellenértékéről is hajlandó lemondani), ez a javaslat fordulatot jelent a kétoldalú egyezkedések történetében. Ráadásul egyes, korábbi jegyzőkönyvek arra utalnak: a vízmegosztás részleteinek kidolgozására szánt határidő már tavaly decemberben lejárt, vagyis egy idén márciusi magyar ajánlatnak a jogalapja is megkérdőjelezhető.

A szaktárca a lapunknak elküldött reagálásában azt hangsúlyozza: a Szlovákiába kiküldött anyagot sem a tárcavezető, sem az államtitkár nem ismerte. A miniszteri értekezlet nem tárgyalta az anyagot. – Nem megalapozott az újság állítása, miszerint az anyag egy hivatalos javaslat, hiszen ez csak a stratégiai vizsgálat irányító testületének munkaközi anyaga, mely hat különböző változatot is tartalmaz a Szigetköz vízpótlásának megoldására – fogalmaz a tárca. (Épp ezt írtuk cikkünkben is: nem tekinthető kormányálláspontnak – egyesek megvalósíthatósági tanulmánynak, mások szakértői munkaanyagnak nevezik.)

Mint a minisztériumi átiratból kiderül, mind az anyag kiküldésének szabályosságát, mind annak tartalmát ki fogják vizsgálni, a vizsgálat eredményét két héten belül nyilvánosságra hozzák. – Amennyiben a szükséges társadalmi egyeztetés elmaradt, a tárca azt meg fogja tartani – zárul a tárca közleménye.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a környezetvédelmi miniszternek, illetve a tárca illetékes államtitkárának le kell mondania a példátlan eset miatt, hiszen a jelen kormányzati struktúrában ők a felelősek mindazért, ami Bős ügyében a magyar–szlovák egyeztetés során történik. A politikus úgy véli: csak ezzel a lépéssel lehet hihetővé tenni, hogy a magyar kormány szándékait tényleg nem tükrözi a szóban forgó javaslat. Néhány hazai zöldszervezet – egyebek mellett a Reflex és az Élőlánc Magyarországért – nyílt levelet intézett Bajnai Gordon miniszterelnökhöz és Szabó Imre környezetvédelmi miniszterhez, amelyben a magyar javaslat azonnali nyilvánosságra hozatalát sürgetik.

„Az 1998 tavaszi eseményekhez hasonlóan a kormányzat, hivatali idejének utolsó heteiben, a bős–nagymarosi ügyben ismét a magyar állampolgárok elől titkolt tervekről tárgyal Szlovákiával. Mint magyar állampolgároknak, jogunk van e tervek ismeretére. Elvártuk volna, hogy a magyar terveket a magyar állampolgárok előbb ismerjék meg, mint a szlovák tárgyalófél. A Kárpát-medence legnagyobb vízkincse, a Duna sorsa nem közömbös senki itt élő számára. A folyam jövőjét nem dönthetik el titkos háttéralkuk” – áll a levélben. Információink szerint több szerveződés is arra készül, hogy demonstrációkkal veszi rá a kormányt a javaslat visszavonására.

Kevés a víz
Kevés a víz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.