– „Többen vagyunk, mint gondolnánk” – ez az új kampánydal, és a megnyilatkozásaik fő üzenete. Tényleg úgy érzi, hogy többen vannak annál, mint amit a közvélemény-kutatások vagy akár a tavalyi EP-választás eredménye mutat?

– Igen. Azt látom, hogy a baloldal táborának legelkötelezettebb része felemelte a fejét és megmozdult. Jártam a vidéket az EP-választás előtt és most is. Vége a letargiának, a lehajtott fejjel busongó szocialisták bánatos eszmecseréinek.Most jóval több ember, jóval nagyobb kedvvel vesz részt a kampányban. Hogy ez a tettvágy milyen arányban mozgatja meg a szélesebb választói kört és a „nem választók pártját”, ma még nem lehet megmondani. Az mindenesetre beszédes, hogy az EP-választáshoz képest most számos kopogtatócédula „jön be lábon”, azaz a választók hozzák be és adják oda támogatásként. Egyetlen körzetben sem volt gondunk a kötelezőt jóval meghaladó mennyiség begyűjtésével. Egyre többen ébrednek rá: komoly tétje van a választásnak. Persze azt is látni kell, hogy sokan azért hozzák be inkább maguk a cédulákat, mert félnek, valami hátrányuk lehet abból, ha megtudják, kire szavaznak. És sok jobboldali nyilatkozat bizony gondoskodik is arról, hogy fenyegetve vagy becsmérelve érezzék magukat.

– Gyurcsány Ferenc egyelőre az egyetlen olyan politikus, aki nyilvánosan is beszél már arról, milyennek kell majd lenni ellenzékben. A párt többi arca ezzel szemben azt hangoztatja, hogy meglepetést okoznak, győzelemre készülnek. Miközben mindenki azt latolgatja: lesz-e fi deszes kétharmad vagy sem. Miért nem erről beszélnek önök is? Nem tudnak őszinték lenni, vagy túlzott a kincstári optimizmus?

– A mostani választásnak még annál is nagyobb a tétje, hogy ki kormányoz. A tét az ugyanis, hogy a baloldal megkerülhetetlen politikai erő maradjon. Persze minden párt kormányozni szeretne, de a többpárti demokrácia lényege épp az, hogy olykor mi, olykor mások alakítanak kormányt. De most éppen ez: a valódi többpártrendszer van veszélyben. És nemcsak a voksok alakulásának spontán eredményeként, hanem tudatos politikai szándék folytán. Hiszen a Fidesz nyíltan hirdeti egyetlen párt bebetonozásának programját, a Jobbik meg vita helyett az erőszakban hisz. Ha pedig a parlament túlságosan egyszínűvé válik – pláne a szélsőjobb sötét tónusaival árnyékolva –, akkor egyszínű lesz a szellemi élet és a közgondolkodás is. Akkor idegennek bélyegezhetik a más módon gondolkodókat, durvább vagy finomabb módon szívhatják el a levegőt a politikai versenytől, akkor nincs semmilyen ellenőrzése a hatalomnak. Nem fogom gyereknek nézni a választót, és azt mondani: gyere velünk, és garantálom, hogy mi leszünk kormányon. De azt hittel mondom: gyere velünk, hogy Magyarországon mindig nyitott legyen a verseny, hogy legyen erős védőbástyája a demokráciának, hogy ne kelljen majd másodrendű állampolgárnak érezned magad. Az a bizonyos kétharmad sem elvont jogfilozófi ai kérdés. A kétharmad azt jelenti, hogy a birtokosa dönti el: visszaállítja-e a sorkatonaságot, fenntartja-e a polgármesterek közvetlen választhatóságát, meghosszabbítja-e a választási ciklust, vagy hogy az élettársi közösség, amilyenben minden második fiatal pár él, másodrangúnak, megvetendőnek számít-e majd. A demokrácia nem értelmiségi szalonok vitatémája, nem kékharisnyák sznobériája, hanem nagyon is gyakorlati kérdés.

– Azt mondta, meg kell őrizni a parlament sokszínűségét. Talán demagóg a felvetés, de ha épp önök hivatkoznak a demokratikus értékekre, akkor azt is tudomásul kell venniük, ha a választók többsége adott esetben egyszínűbb Országgyűlést akar.

– A választópolgár nem úgy születik, hogy szereti az egypártrendszert. Ha szeretné, nem lett volna rendszerváltás. Nyilván nem egyetlen embertől várom, hogy szavazzon kétfelé és egymaga testesítse meg a pluralizmust, de ha valaki egyetért azzal, hogy az ellenőrizetlen hatalommal előbbutóbb visszaélnek, hogy a normális vita a politikai versengés része, akkor mozduljon ki a lakásból és szavazzon a szocialistákra, akik ugyanezt mondják. Aki akár jogos kritikával illeti a szocialistákat, gondoljon arra: éppen a kritika jogának megőrzéséért kell szavaznia. A radikálisok bezzeg nem fanyalognak: mind elmennek szavazni. Aki otthon marad, nem minket büntet, hanem a Jobbikot jutalmazza, hiszen legalább fele voksát akaratlanul a Jobbikra adja.

– Különösen akkor, amikor kimutatható, hogy az aktívabb fiatal generáció körében érdemi a szélsőjobboldal támogatottsága. Az a generáció elégedetlen tehát a jelenlegi rendszerrel, amely többségében már a rendszerváltás után született.

– A forradalmi hevület fiatal korban könnyebben magával ragadja az embert. De az igazi forradalmak a szabadság növeléséről és nem annak korlátozásáról szólnak. Az összes párt – beleértve az MSZP-t – szegénységi bizonyítványa, hogy nem tudott rámutatni: a Jobbik nem a nyitottság, hanem a bezárkózás, nem a fiatalos szabad szellem, hanem az uniformisok és korlátok pártja. A leginkább ifjúságellenes párt a magyar politikai térképen.

– Látható, hogy az őszödi beszéd, illetve annak kiszivárgása még mindig képes tematizálni a közbeszédet. Mi lenne a tétje annak, ha végre kiderülne, ki vitte, ki adta ki a felvételt?

– A titkosszolgálati nyomozás eredménye a szocialista politikusokat már tisztázta az árulás vádjától, kiderült, nem valamelyik képviselőtársunk vette fel titokban és adta ki a hanganyagot. A hivatalos felvételt másolták le vagy lopták ki egy hivatali szekrényből. Ahhoz meg nem kell nagy találékonyság, hogy az ember sejtse:milyen érdekből és melyik politikai erőnél dekkolhatott a felvétel hónapokig, éppen az önkormányzati választások közeledtéig.

– Ön mit sejt?

– Az világos, hogy nem a hirtelen demokratikus felháborodás, hanem a választási előnyszerzés vezethette azokat, akik a megszerzett felvételt gondosan őrizték az önkormányzati kampány finiséig. Azt meg a vak is látja, kik voltak az ügy haszonélvezői, a 2006-os önkormányzati választás nyertesei. De a választási hajrá közepén az ember már nem ezen spekulál, főleg, hogy annyi kiderült: a szocialista képviselők nem „árulók”. Az őszödi beszéd politikai krimije érdekes ugyan, de az, hogy 2010-től mi történik az országgal, ezermilliószor érdekesebb és fontosabb.

– Mesterházy Attilát, mint a „demokratikus oldal” jelöltjét hirdetik. A szocialista kampányhadjáratban visszatérő elem Orbán Viktor kötcsei beszéde egyes elemeinek hangsúlyozása, Cser-Palkovics András börtönös fenyegetése. Miközben Bajnai Gordon utolsó parlamenti beszédében azt mondta: Orbán és Mesterházy is demokrata, bizonyos demokratikus minimumban ki kell egyezniük. Nem hallották meg a kormányfő szavait? Hiszen csak saját magukat határozzák meg a demokratikus oldalként.

– Bajnai Gordon akkor mindannyiunk jobbik énjéhez, a minden parlamenti pártban bentlévő demokratikus esélyhez beszélt. Ott és akkor volt egy hatalmas történelmi lehetőség, amelyet a Fidesz akkor – remélem, nem örökre –eljátszott. Bajnai Gordon kijelentései után egy pillanatra megállt a levegő. Aztán felállt Navracsics Tibor és újra ugyanott voltunk, mint az elmúlt években. Nem azt vártam volna, hogy heves éljenzéssel ünneplik Bajnai Gordont, de legalább észreveszik a feléjük kinyújtott kezet. Úgy tettek, mintha a mondat el sem hangzott volna. Nem érte el, nem hívta elő a Fidesz jobbik énjét. Nem várhatunk az idők végezetéig, amíg a Fidesz habozik, melyik arcát mutassa. Az MSZP-nek fel kell vállalnia a demokrácia védőjének szerepét, és a baloldaliak mellett azok támogatását is kérni, akik nem szocialisták, de feltétlen demokratának tudják magukat. Az, hogy Mesterházy Attila a demokratikus baloldal jelöltje, nem azt jelenti, hogy mindenki más fasiszta. Ez invitálás és nem kirekesztés, kapunyitás, és nem falak emelése. Azt jelenti, hogy hívjuk, várjuk és kérjük azok támogatását is, akiknek a demokratikus értékek megőrzése minden mást megelőző szempont. Erre ugyanis most az MSZP jelenti a legerősebb garanciát. A Fidesz nem úgy képzeli el a demokráciát, ahogyan az Európa fővonalában működik. Orbán Viktor kötcsei előadása nem forgatható ki, az magáért beszél. Nem ismerek olyan miniszterelnök-jelöltet Nyugatés Közép-Európában, aki arról beszélne, hogy centrális, egypárti struktúrát akar a következő húsz évben. A bűn a köt -csei beszédben nem az, hogy elemzőként elspekulálgat holmi „centrális politikai erőtérről”, hanem, hogy kimondja: ezt akarja, ez a kívánatos, a kvázi egypártrendszer jobb, mint a demokratikus többpártrendszer. Ez rendszerviszszaváltás, a többpárti demokrácia formális kereteit megőrizve valójában egyetlen párt ellenőrizetlen túlhatalmának bebetonozása. Nem erőszakkal, nem látványosan, de megvannak ennek a fehér kesztyűs eszközei is. Ki lehet véreztetni orgánumokat, mellőzni gondolkodókat, visszaszorítani a másfajta véleményt. Nem az adminisztratív tiltás, hanem a politikai elvárás és a gazdasági nyomás eszközeivel. Erről szól a kötcsei beszéd.

– Bűnről beszélt, politikai hibákról. Az MSZP választási programjában immár harmadszor bukkannak fel bizonyos számok és ígéretek: bérlakásépítés, foglalkoztatás, munkanélküliség visszaszorítása. Nem irritálhatja a választókat, hogy ugyanazt hallják évek óta?

– Ha eddig semmi sem történt volna, csak ugyanazt mantráznánk, akkor persze igen. De erről nincs szó. Amikor például a lakáshelyzetről beszélünk, már nem azt kell

mondanunk, hogy majd egyszer elindítjuk a panelprogramot, hanem azt, hogy folytatjuk. Eddig több százezer lakásban, összesen körülbelül egymillió ember kaphatott támogatást a panelfelújításra, most jönni kell a másik egymilliónak. Sok négyéves ciklus fog eltelni, amikor például a munkahelyteremtés még mindig központi témája lesz a pártok vállalásainak. De azt már múlt időben mondhatjuk: soha nem látott iramban épült ki az az infrastruktúra, az az úthálózat, amely munkahelyeket hozhat az ország minden részébe. Van a fiatalok elhelyezkedését segítő Start-kártya, csökkentek a munkabérre rakódó adóterhek. Nem nulláról indulunk, nem a nyolc év előtti szintről.

– A kancellárián el is készült egy testes könyv az elmúlt nyolc év teljesítményéről. De miként viszonyulnak ehhez a nyolc évhez? Mesterházy Attila „új jelöltként, új programmal” lépett színre. Az MSZP korábbi miniszterelnökei közülMedgyessy Péter sértetten távozott, Gyurcsány Ferenc háttérben van, és leginkább csak zárt körben kampányol, Bajnai Gordon pedig köszönte, de nem akarta folytatni szocialista színekben.

– A világválság által felszínre hozott új kérdésekre nyilván nem egy az egyben a Medgyessy- és Gyurcsánykormányok idején adott válaszokkal lehet felelni. Nem lehetne akkor sem, ha eddig minden válaszunk tökéletes lett volna. Ha valaki csak azt érti változás alatt, hogy most speciel neki kellene visszajönnie a hatalomba, az betömi a fülét a valódi változás parancsa elől. Pedig eddig nem tapasztaltakat kell megtanulnunk a biztonság jogos igényéről, a szegénység drámájáról, az állam szerepéről, a képzetlenek munkába állításának fontosságáról, a politikai hatalom és tisztesség viszonyáról. Új jelölt, új program, a politikai elit régi csörtéiből való kiszakadás képessége éppen ezért kell. Ami leköszönt miniszterelnökeinket illeti: Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc másként, de egyaránt komoly emberi nagyságot tanúsítva élték meg és lendültek túl a maguk személyes drámáján. Mindketten más-más szerepből, de a baloldal sikerét akarják. Ezt akarja Bajnai Gordon is. Ahogy tisztességes párt nem hagyhatja el embereit és múltbéli teljesítményét az út szélén, tisztességes vezető sem fordul saját egykori közössége ellen. De ez szóba se jött. A szerepek változhatnak, de a közösen felvállalt ügy mindig közös marad.

– Május után a politikai sokszínűség megmaradása mellett a baloldalmegmaradása és jövője is kérdéses. Miként kell és lehet újrafogalmazni a baloldal irányát? Épülhet ez az MSZP romjain vagy új pártra van szüksége a magyar szociáldemokráciának?

– Romok nem lesznek. Ház lesz, ház kell, hogy védelmet és politikai otthont nyújtson a baloldali demokratáknak, és talán nemcsak a baloldaliaknak. A házat persze sokszor kell javítani, újjáépíteni. Ma minden erőnkkel a választásra koncentrálunk, de nemcsak a választás napja sorsdöntő, hanem az „afterday”, azaz a másnap is. A választás eredménye sem önmagában csak a mandátumok száma miatt fontos, hanem azért, mert az arányszám, az erőnlét és a lelkiállapot kondicionálja a következő évek baloldalát. Azt látom, hogy az én sokat veszekedő pártom a választási felkészülés idején összeszedte magát. Abban bízom, hogy ez az öszszetartó erő megmarad később is. Sem időnk, sem szándékunk nem lesz huzakodni. Hiszen a demokratikus politikai szerkezetet két irányból is fenyegeti kihívás: egyfelől az egyik politikai oldal kontroll nélküli túlhatalma, másfelől a radikalizmus betörése felől. Adyval szólva, az „őrzőknek” most igazán van mire „vigyázni a strázsán”. Ez a kihívás pedig össze tudja tartani, öszsze kell, hogy tartsa a szocialista pártot.

Az MSZP-nek fel kell vállalnia a „strázsa” szerepét