Itt van a nyakamon a durvulakampány, vállamon az ásó, mennék árokásni, sarat dobálni, szakítani kétfele az országot manipulatíve, csak populizmus legyen meg térerő, meg szélsőség, szélsőség az annyira kell, mint ugye, így is kiver a víz, mert Kövér László állítólag a minap fogát csikorgatta, és szigorúan nézett egy könnyező pálmára, mi lesz majd, ha elszabadul a kétharmad? Már pakolom a bőröndöket.

Régen a kampány is jobb volt. Ez a mélabús kussolás megeszi az ember lelkét. Ez a bágyadt neoluxzsidózás az óriásplakátokon. Régen a zsidózás is jobb volt.

Elveszik itt a polgárok életkedvét, a fejét lehorgasszák, a gerincit elsorvasszák, a pénztárcáját kifosszák. Kompótország végleg besavanyodik.

Beindult az Abszurdisztánpáternoszter biturbó: éltanulóból sereghajtóból újra éltanuló, élhajtó seregtanuló, nekünk járna megtiszteltetés, hogy lerúgjuk a Taigetoszról a görögöket, életminőségileg pedig messze magunk mögé utasítjuk a magyar orvosok Kánaánját, az Egyesült Királyságot, mert lehet, hogy nálunk több a futballhuligán, de kevesebb a pakisztáni.

Megőrizni a létezés magyar minőségét, mi? Ezt a minőséget? Minek?

Az MSZP valóra válthatja a rendszerváltás álmait, mondja Mesterházy, és igaza van, mert a rendszerváltás álma, ha jól emlékszem, a tíz százalék alatti MSZP volt.

Varga Mihály viccet mesél. Pálffy István kemény, kuruc ember.

Hagyó Miklóst megilleti az ártatlanság vélelme.

A valóság ezzel szemben az. Tűzoltós melegpornóban jövünk föl.