Tolatgatás

Az állam által ellátandó feladat-e, hogy minden magyar eljuthasson az országon belül A-ból B-be? És ha igen, milyen közlekedési eszközt, színvonalat, gyakoriságot kell garantálnia, és mennyit kérhet mindezért?

Látszólag nem túl bonyolult kérdések ezek, mégsem születnek meg rájuk a válaszok hosszú évek óta. Még a kérdéseket sem tesszük fel, így aztán nincs is miért csodálkozni azon, hogy a hazai közlekedésfejlesztésben nyomát sem találni évtizedes távlatoknak, összehangolt elképzeléseknek. Jó évnek számít, ha legalább azon elgondolkodnak, hogy az azonos irányba közlekedő buszokat és vonatokat érdemes-e fenntartani állami pénzből akkor, ha az egyikre sem elég az utas.

A beszari szájtépést jól mutatja, hogy ezen a területen egyetlen dolgot sikerült elérni a rendszerváltás óta: a tömegközlekedést átneveztük közösségi közlekedéssé. Nagyjából ennyiben kimerült a távlatos modernizáció. Sajátos módon egyébként valóban a tömeg hiányzik a legjobban a közösségi közlekedésünkből. Az a sokaság például, amely már naponta autóval jár a többmilliósra duzzadt járműparkú országban. És amelynek tagjai ugyanúgy elvárják, hogy az állam biztosítsa számukra a jó közlekedés feltételeit, mint a vasútra vagy buszra szállók.

Sokan éppen azért ülnek autóba, mert nem tudják elfogadni azt, amit közösségi közlekedés címén ma Magyarországon kapnak. Politikust és polgármestert sem sokat látni vonaton és buszon. Legföljebb akkor, ha tüntetni kell egyegy vonal megmaradásáért. Ha éppen szárnyvonalbezárásról van szó, akkor kivonul mindenki tiltakozni, majd másnaptól legtöbbjük feléje se néz a vonatnak – ahogy addig.

Akkora és olyan vasúti hálózatot akarunk megvédeni, amely még akkor alakult ki, amikor az se tudtuk, mi az az autóbusz, a kocsit pedig jóformán csak lóval az elején ismertük. Éppen ezért könnyű rá azt mondani, hogy eljárt fölötte az idő. Pedig dehogy: azok fölött járt el réges-rég, akik a közlekedéspolitika felkent politikusai és döntéshozói ugyan hosszú évek óta, mégsem tudtak magukból kinyögni jóformán egy értelmes gondolatot sem arról, hogyan érdemes eljuttatni az embereket A-ból B-be a XXI. század Magyarországán.

A vasút ma is korszerű közlekedési eszköz, de csak akkor, ha nem vicinális sebeséggel gondolkodunk róla. Ehhez azonban olyan emberek kellenek, akik tudják, mire érdemes használni a vasutat 2010-ben, és mire nem. Mikor kell inkább a buszt támogatni, és hogyan lehet az embereket az autóból a vonatra ültetni. Amíg ilyenek nem tűnnek fel, illetve szavukat nem hallja meg a politika, addig az állam közlekedési cégei nyelik és egyre csak nyelik majd a pénzt, mindenféle látható eredmény nélkül.

A MÁV, a BKV, a Volánok, az útfejlesztések helyzete egymástól függetlenül nem tehető rendbe. Vagy csak borzasztóan drágán, az állam pénzét és a környezet értékeit egyaránt pazarolva. Ezt erőltetjük most, csakhogy mi nem vagyunk olyan gazdag ország, hogy ezt megtehessük. Megy az alibi szerelvénymozgatás, néha feltűnik egy-egy értelmesebb szakember, kicsit álmodik, de hamar kiteszik a szűrét a pályaudvar elé. Siralmas történet, és csak azért nem kilátástalan, hogy elérünk egyszer egy jobb állomásra, mert már nehéz hová tolatni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.