A falu, amely gyermekzsivajt hozatott

Példa nélküli falumentő akció zajlik a Heves megyei Erken: közhasznú munkából élő roma házaspárokat képeztek ki nevelőszülőkké, ők pedig sorra fogadják be a családjukból kiemelt roma gyermekeket.

Szenvedélybeteg, nincstelenné vált, vagy éppen börtönbüntetését töltő szülők gyermekei érkeznek a településre. Erken viszont nem a problémát látják, hanem a magára hagyott gyereket. A gyerekben pedig a jövő ígéretét.

Öt hónap alatt huszonnyolc gyermek költözött a faluba, a következő hetekben további tízet várnak. A fiatalok által már korábban elhagyott településen a napokban kezdték építeni az új óvodai szárnyat, ősszel új osztály indul az iskolában. A nemrég tartott falugyűlésen az is kiderült, az újonnan érkezettekkel senkinek nincs problémája. Sőt.

A roma gyerekek beköltöztetését célzó nevelőszülői program három éven belül már a második szervezett akció a lélekszám növelésére. Előzőleg a közeli Tarnabod példáját követve Erk is csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat befogadó falu néven ismertté vált programjához, melynek keretében nincstelenné vált embereket költöztettek lassan kiüresedő településekre, ahol falusi környezetben, szervezett körülmények között, segítő felügyelet mellett kezdhették újra korábban kisiklott életüket. Erkre hat család érkezett huszonöt gyermekkel. Az új gyermekek megjelenése színt vitt a falu életébe, ezt erősítik a nemrég indult nevelőszülői programmal.

– Már éppen kezdtünk volna kihalni – mondja Meleghegyi Béla polgármester. – A helyben felnőtt fiatalok régebben elmentek, az öregek egyre fogytak. A csökkenő gyermeklétszám miatt fel kellett adnunk az önálló iskolát, a felsősök évek óta a kilenc kilométerre eső Visznekre járnak. A gyermekzsivaj lassan eltűnt az utcáról, és ez nagy baj egy ekkora településen. Volt idő, amikor 1600 lakója volt a községnek, három éve már csak 840-en jelentették a helyi népességet. Annak a fele öreg, a fele kisebbség.

Egyre több lett az üresen álló, csekély értékű ház. Már a fővárosi lakásmaffia is felfigyelt ránk, közvetítők kezdték felvásárolni az épületeket, majd lecsúszott egzisztenciájú emberek jelentek meg a községben, akik éppen akkor veszítették el az utolsó vagyonukat, a pesti lakást. Láttuk, hogy az addigi csendes leépülést valami jóval rosszabb követheti, ha nem teszünk semmit. Muszáj volt lépnünk.

Három településsel odébb, Tarnabodon akkor már a befogadófalu-program első sikereiről számolhattak be. Erk csatlakozott a programhoz, csupán azt kötötte ki, hogy a faluba érkezők vállalják a beilleszkedéssel járó feladatokat, tartsák rendben a portájukat, a családfő pedig dolgozzon, ha máshol nem tud, hát az önkormányzat által felkínált közhasznú munkán. Két évvel később Kohányi Miklós, a tarnabodi befogadó programot bonyolító nonprofit kft. ügyvezetője azzal kopogtatott az erki polgármester ajtaján: nevelőszülőkké képeznék a hosszú ideje munka nélküli roma családokat.

A faluba így ismét új gyermekek érkeznének, az érintett családok pedig rendszeres jövedelemre tennének szert. (A nevelőszülői minimum díj gyermekenként 15 ezer forint, de jár a családi pótlék és a többi, a gyermekek után igényelhető támogatás is, ami bizonyos esetekben akár a nyolcvanezer forintot is elérheti.) Az önkormányzat viszonylag gyorsan rábólintott az elképzelésre. (A kistérség egy másik, hasonló helyzetű települése viszont kategorikus nemet mondott.)

A jelentkezők közül tizennégy család felelt meg a feltételeknek, ők hatvanórás képzésen vettek részt, melynek végén vizsgán kellett számot adniuk a tanultakról. Augusztus 16-án azután megérkezett az első nyolc gyermek a faluba.

– Előző éjjel már nem aludtunk, annyira vártuk őket – mondja Horváth László, közhasznú munkán foglalkoztatott kőműves. – A gyermekszobát már korábban berendeztük, saját gyermekeinkkel alaposan átbeszéltük, hogy két új taggal bővül a családunk. Az átadás az iskolaépületben történt, ott találkozott a három befogadó család, és a nyolc gyerek. Ahogy kiszálltak a kocsiból, öszszebújva, riadtan néztek minket, a legkisebb zajra összerezzentek. Azt tudtuk, hogy hozzánk a hároméves Martin és a nyolcéves Marika kerül, de addig még egy fényképet sem láttunk róluk.

Miközben beszélgetünk, Martin riadtan kapaszkodik nevelőanyja nyakába. Rostás Mária maga is állami gondozott gyermek volt, akit nevelőszülők fogadtak magukhoz, egy percig nem gondolkodott azon, belevágjanak-e programba.

– Nem foglalkoztunk vele, honnan érkeztek a gyerekek, csak annyit tudtunk, a család úgy szétment, hogy még a testvérek vezetékneve sem volt biztos, az anya hol itt, hol ott lakott velük, nem jártak iskolába – mondja. – Ez számunkra csak annyiból volt érdekes, hogy Marika évek óta iskoláskorú, de még füzetet sem látott, fogalma sem volt arról, hogyan kell megfogni egy ceruzát. Martin az első egy-két hétben nem szólalt meg egyáltalán, csak nézett a nagy szemeivel, és hároméves kora ellenére folyamatosan bepisilt. Ezek a gyerekek még soha nem láttak születésnapi tortát, sem karácsonyfát, itt találkoztak először a Télapóval is. Martinka meg is ijedt tőle, sírva kapaszkodott belém. Ma már én jelentem a biztonságot neki, és anyának szólít.

Lakatos Rudolf és felesége a legidősebb nevelőszülők, így ők kapták a legnagyobb gyermekeket, Esztert, Irént, Tamást és Szabinát, akik közül a legfiatalabb tíz, a legidősebb tizennégy éves. Gizella asszony halkan mondja, hogy a gyerekek közül ketten is enyhe fokú fogyatékosok, amikor megérkeztek, alig tudtak írni-olvasni, de szépen fejlődnek, az iskolában gyakran dicsérik őket. Szabina magántanuló lett, tudása alapján ugyanis a második osztályba kellett volna járnia, tizennégy évesen azonban mégsem tehették őt a kicsik közé. De vele is sokszor három órát tanul délutánonként.

– Az erki nevelőszülők fantasztikus nyitottságról tettek tanúbizonyságot – mondja Horváth László programvezető, aki a Máltai Szeretetszolgálat intézményvezetőjeként mintegy kétszáz gondozásba vont gyermek sorsáért visel felelősséget. – Ezek a gyerekek igazi otthonra találtak ebben a faluban. Türelemmel, szeretettel fogadták őket a családok. Pedig nem csekély terhet vállaltak. Érkezett ide olyan tizennégy éves lány, aki az anyjuk helyett nevelte kisebb testvéreit, és a többiek is anyaként kezelték őt. Ezt a lányt vissza kell vezetni a saját kortársai közé, neki nem az a feladata, hogy a többiekre vigyázzon. Nem véletlen, hogy a nevelőszülői program állandó felügyelet mellett zajlik, visszatérő vendég a pszichológus, a gyermekorvos, a családgondozó, a gyámhivatal munkatársa, és mi is rendszeresen látogatjuk őket. És az ajtó mindig nyitva áll, ami a roma családok egyik fantasztikus tulajdonsága.

– A legszebb karácsonyi ajándékot a nevelt gyerekektől kaptuk – mondja Suha Mária, aki párjával, Góré Ferenccel két ötéves ikerlányt fogadott magához tavaly szeptember 25-én. – Feltétlen szeretettel fogadtuk őket, és ez két-három hét alatt megtörte a jeget, bár saját gyermekünk közben kissé mintha féltékennyé vált volna. Jázmint és Kírát karácsonykor öt napra hazavitték a vér szerinti szüleikhez. Az első este már üresnek éreztük a házat. Azután szenteste megszólalt a telefon, ők hívtak, és azt mondták: hiányzol anya. Ennél szebbet még senki nem mondott nekem.

– A befogadó programoknak köszönhetően az óvodáskorú gyerekek csaknem felét el kellett utasítanunk helyhiány miatt, szeptemberre muszáj új csoportszobát építenünk – mondja Pető László, az erki óvoda és tagiskola igazgatója. – A létszám ugrásszerű növekedése miatt a korábban öszszevont osztályokat is újra szétbonthatjuk, ezek olyan örömteli változások, amihez nincs is mit hozzátenni. Mi tagadás, eleinte kissé tartottam az új gyerekektől, hiszen volt, aki azt sem tudta megmondani, hányadikba járt, amikor pedig a papírjaikat megkaptuk, kiderült nem egynek ötszáz-hatszáz óra mulasztása van, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem volt iskolában. Erken azonban új élet kezdődött számukra, amit az is mutat, nincs egy hiányzó gyermekünk sem, mindannyian iparkodnak, hatalmas léptekkel hozzák be lemaradásukat.

Burai Pál, a helyi cigány önkormányzat elnöke két, Pest megyéből érkezett kislány, a nyolcéves Patrícia és a hétéves Viktória nevelőapjaként mutatkozik be, büszkén mutatja őket az iskola folyosóján, a lányok pedig nevetve újságolják, hogy ötöst kaptak versmondásért. A férfi mindennap maga megy a gyermekekért, ha nem ér rá, valakit elküld értük. Nem mintha bármi veszély fenyegetné a lányokat az erki utcán, Burai Pál azonban felelősnek érzi magát értük, csak akkor nyugodt, ha szem előtt tudja őket.

Halkan mondja, úgy, hogy a lányok ne hallják: nagyon nagy utat tettek meg egymás elfogadásáért, ami érzelmileg is erősen megviselte. A gyerekek piszkosan és élősködőkkel érkeztek hozzájuk, a zuhanyt sem tudták kezelni, felesége tanította meg őket a szappan használatára. Az első hetekben magukba zárkóztak, ha a közelükbe kerültek, nyújtott kézzel lökték el maguktól a felnőtteket.

Azután lassan megváltozott minden. Burai Pálné, Ibolya asszony fénymásolóval előállított vaskos könyvet mutat, abból tanulták, hogyan kell bánni a befogadott gyerekekkel. A legfontosabb tantárgy azonban a türelem volt. Ibolya asszony szerint jelesre vizsgáztak. Ma már családot alkotnak a vadócként érkezett lányokkal.

A hároméves Martin fogadott rokonai körében
A hároméves Martin fogadott rokonai körében
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.