Balatonring: Kényes idők és ügyek

A sávolyi MotoGP-beruházásban való állami szerepvállalást túlságosan kockázatosnak tartja három civil szervezet, ezért a kifizetések felfüggesztését kérik a kormánytól.

Nyílt levélben fordult Bajnai Gordonhoz a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország. A három szervezet a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által a Sávoly Motorcentrum Kft. részére nyújtandó, 15,3 milliárd forint összegű kölcsönre és a mintegy húszmilliárd forint költségvetési támogatásra vonatkozó szerződéskötés és a kapcsolódó kifizetések felfüggesztését kéri.

A beruházás alapját egy a KPMG tanácsadó cég által készített megvalósíthatósági tanulmány jelenti, amelynek a nyilvánosságra hozatalát mind az MFB, mind a kormány megtagadta. A tanulmány ugyan titkos, de a rendelkezésre álló adatokból a civil szervezetek arra következtetnek, hogy az állami támogatás és hitel mértéke nem áll arányban a bevételekkel, az esetleges nyereségből történő közvetlen részesedés pedig messze elmarad az állam által vállalt kockázattól.

A közvetlen támogatás mellett egyébként az állam vállalta a versenyrendezés jogdíjának fizetését is, amelynek jelenleg évi 1,5 milliárd forintos összege akár jelentősen emelkedhet a jövőben. Az is kétséges, hogy a beruházásnak köszönhető adóbevételek a licencdíj mértékét elérik-e egyáltalán, az állami szerepvállalás mellett felhozható fő érvek tekintetében ugyanis teljes a bizonytalanság. További aggodalomra ad okot a tiltakozók szerint, hogy a projekt menedzsmentjével megbízott Grupo Milton-csoport tulajdonosát a civil szervezetek információi szerint csalás és közokirat-hamisítás bűntettéért jogerősen elítélték.

Mivel a kölcsönről és a támogatásról a kormány döntött, a kabinetnek van lehetősége arra, hogy a szerződéskötést és a kifizetéseket felfüggessze. Az Index internetes portál birtokába került, belső használatra készült pénzügyminisztériumi szakértői anyag tanúsága szerint Oszkó Péter pénzügyminiszter azért nem írta alá a hitelgaranciáról és állami támogatásról szóló előterjesztést tavaly októberben, mert a tárca szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartották az elképzelést. A kormány ennek ellenére odaítélte a támogatást. Megingásra most sem utal semmi. A PM nem kívánt nyilatkozni.

Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke a szervezet múlt pénteki ülésén úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Fejlesztési Bank tíz napon belül aláírhatja a hitelszerződést a Balatonring beruházójával, így nem lesz akadálya a nyári próbafutamnak és az őszi verseny megtartásának. A sávolyi MotoGP öt év helyett tíz évre nyerte el a világbajnoki futamok rendezési jogát, ami miatt még zajlanak a szerződésmódosítások, de hamarosan megnyílhat a spanyol beruházó számára az állami garanciavállalású hitel.

A politikus szerint a csúszás okai között szerepel a bürokrácia, továbbá az, hogy „kényes politikai időket élünk”. Szerinte jelentős attrakció lesz a 150-200 ezer vendéget vonzó nemzetközi verseny a térség és az ország számára is. Már most sok a jelentkező egyéb, a pályával kapcsolatos programokra. Ez további százezres forgalmat jelenthet, Nagykanizsától Tapolcáig vendégeket hozva a szállásadóknak, éttermeknek.

A Grupo Milton zsarolásról beszél

Azért tört ki botrány, mert nem hagytam magam zsarolni – állítja Kovács Bence János, a Grupo Milton, vagyis a sávolyi beruházó társaság cégvezetője, aki tegnap sajtótájékoztatón mondta el, hogyan akartak 30 millió forintot kiszedni belőle azért, hogy ne legyenek lejárató cikkek vele kapcsolatban. Egy autó- és motorsportok szervezésével foglalkozó cég akart vele 30 milliós szponzorációs szerződést kötni. Amikor ezt elutasította, azt a választ kapta, hogy „meg fogja bánni”. Tavaly novemberben aztán megjelent az első – ahogy fogalmazott: lejárató – cikk az egyik internetes portálon (az Indexről van szó – a szerk.), majd egyik alkalmazottjánál jelentkezett a „támogatást kérő” cég vezetője.

Találkozójukról hangfelvétel készült. A felvétel szerint az ügyvezető 30 millió forintot kért, hogy ne jelenjenek meg újabb cikkek és azzal fenyegetőzött, hogy a kampányba bevonnak egy „jelenleg parlamenti mandátummal nem rendelkező politikai erőt.” (Ezt Kovács Bence János nem nevezte meg, de a sajtótájékoztatójának az volt a címe, hogy „Lehet Máz a Politika”.) Ez a bizonyos pártmindenesetre ellenzi a Groupo Milton másik nagy tervezett beruházását, a pátyi „kaszinóváros” építését, a „lejárató cikkek” szerzője pedig ennek a bizonyos pártnak alapítója – mondta.

Nem tetszik nekik, hogy kiderült az igazság - kommentálta lapunknak a zsarolás vádját Bodoky Tamás, az Index oknyomozó újságírója. Az általa jegyzett cikksorozatban szereplő állításokat bizonyítani tudja, tette hozzá az újságíró, aki határozottan visszautasította, hogy "fogható lenne", azaz, hogy a munkájára bárki is befolyással lehetett volna. Azt elképzelhetőnek nevezte, hogy egyes informátorai megpróbálták kihasználni azt, hogy ő foglalkozik a témával, de erről nem tudott. Bodoky Tamás kérdésünkre azt is elmondta, hogy az őt ért alaptalan vádak miatt jogi lépéseket fontolgat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.