Aktív programok az időseknek

Idén februártól angolnyelv-kurzussal bővíti Újbuda a 60+ elnevezésű programját, amelyért tavaly ősszel elnyerte az Idősbarát önkormányzat címet.

A XI. kerület februártól angolnyelv-tanfolyamot indított az Újbudán élő 60 év felettieknek, akik összesen negyvenezren vannak. A hallgatók játékos formában olyan kifejezéseket, egyszerűbb mondatokat tanulnak meg, melyeket akár külföldi tartózkodásukkor, akár itthon egy külföldi útbaigazításánál használhatnak.

Ez szerves része az önkormányzat évekkel ezelőtt indított 60+ elnevezésű programjának. A kerület ezt a korosztályt is aktívnak tekinti,mivel Újbuda szerint a 60 év felettiek helyzete nem kizárólag egészségügyi vagy szociális kérdés, hanem társadalmi is, egyenrangú tagjai a felnőtt közösségnek. Ezt a hozzáállást jutalmazta tavaly a VI. Országos Önkormányzati Konferencia, ahol a kerület elnyerte az Idősbarát önkormányzat díjat. Újbuda a programjával vezető partnere egy európai uniós együttműködésnek, amelyben öt ország kilenc intézménye, helyhatósága javaslatokat dolgoz ki az európai döntéshozóknak, miképp lehet javítani az idősek helyzetét az egyre öregedő Európában.

Újbudán eddig nyolcezren igényelték azt a kedvezménykártyát, amellyel több központi szervezésű programot vehetnek igénybe kedvezményesen, s számos kerületi boltban vásárlási kedvezményt biztosít. Tavaly decembertől saját e-mailt is biztosítanak a kártyabirtokosonak. Tavaly október megnyílt az Újbuda 60+ Klub és Programközpont, amely a Színházjáró Bérlettől kezdve az Idősek Akadémiáján át a sportfoglalkozásokig bezárólag biztosít tartalmas időtöltést.

Játékos tornafoglalkozást tartanak a 60 plusz résztvevőinek
Játékos tornafoglalkozást tartanak a 60 plusz résztvevőinek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.