Ahol a bölcsiért nem kell fizetni

Elsőként, és máig is majdnem egyedüliként vezette be Budapesten az ingyenes bölcsődei ellátást nyolc évvel ezelőtt a XIII. kerület a helyi lakosok gyerekei számára. Ráadásul megszüntették a várólistát is, az idén januártól folyamatosan döntenek az igényekről, és minden jelentkezőt felvesznek.

Úgynevezett játszótéri körökben még mindig keringenek pletykák arról, hogy a többszörös túljelentkezés miatt protekció nélkül reménytelen bejutni a XIII. kerületi bölcsődékbe. A hírt cáfolja Karácsonyi Magdolna, a helyi szociális osztály vezetője, mondván, várólista nincs. Tavaly éppen az első körben helyhiány miatt elutasított, ám ez ellen fellebbezett negyven gyerek elhelyezése érdekében töltötték fel a hét telephely létszámkeretét 120 százalékosra. Erre a törvény ad lehetőséget, és a feltételek is adottak, hogy a korábbi tizenkét fős csoportokban tizennégy gyermeket gondozzanak, a kerületi intézményekben összesen 560 férőhelyen immár. A kvázi személytelen elbírálási rendszer lényege pedig az, hogy az önkormányzathoz beadható, vagyis beérkező kérelmekről minden hónapban egy háromfős munkacsoport dönt, tagjai –mivel személyesen nem ismerik a jelentkezőket – nem vádolhatók elfogultsággal.

A XIII. kerületben az utóbbi két-három évben megnövekedett gyereklétszám miatt, és a lerövidített gyesidőszak jövőre várható hatására készülve tovább bővítik a bölcsődéket. Egy, az Esküvő köz 1–3. szám alatti önkormányzati családi napközire már beadták a pályázatot, ott 21 kisgyereket látnak majd el, a Váci út 88.-ban pedig egy új bölcsőde-óvoda együttest alakítanak ki, összesen száz gyermek részére.

A két évre csökkentett gyes miatt számítanak rá, hogy 2011-ben megugrik a bölcsődei jelentkezések száma. A terv a jövőbeli helyzet kezelésére is készen áll: Angyalföldön, ahol a legnagyobb mértékben nőtt a kicsinyek száma az új épületekbe költöző családok miatt is, egy száz férőhelyes bölcsőde létesítésére van esély.

A 2002-ben képviselő-testületi döntés alapján ingyenessé tett bölcsődei ellátás havonta körülbelül 6-8 ezer forint étkezési díj megfizetésétől mentesíti a családokat. A gesztusértékű kerületi támogatás majdhogynem egyedülálló, Budapesten a XIII. kerület után egyedül Józsefvárosban vezették be ugyanezt a modellt. (Differenciált, azaz rászorultsági alapon ingyenes, vagy mérsékelt térítési díj fejében igénybe vehető bölcsődei ellátás máshol is létezik.) A XIII. kerületnek az állami normatíva levonása után fennmaradó teljes bölcsődei költsége évente 700,5 millió forint. E tételben természetesen nemcsak a gyerekek étkeztetése, hanem többek közt a dolgozók bére és a fűtés egyaránt benne van. A szociális intézménynek számító bölcsődék a térítésmentesség kezdete óta semmiféle bevétellel nem rendelkeznek, ellenben valódi anyagi segítséget is jelentenek a munkába álló anyák, illetve családok számára.

A gyermek- és családbarát intézményrendszer híre számos lakásvásárló kisgyerekes család esetében döntési szempontként szerepel a XIII. kerületbe költözés mellett.

A szülőknek vonzó lehetőség az ingyenes bölcsőde
A szülőknek vonzó lehetőség az ingyenes bölcsőde
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.