A város hátizsákja
Az idős hölgy diákok nemzedékeit tanította hosszú évtizedeken át, miközben saját tananyagát megőrzi magának. Már az is nagyszerű, ha csak elmeséli egy oly korban, melyet sokszor nem értünk, s egy olyan városban, melyet sokszor rossznak érzünk. Neki az Andrássy út 60. egy fiatal, cserfes lány dacos túlélését jelentette, elképesztő, de naiv szemtelenséget, ahogy az ávós kapuőrtől a „pénztártól való távozás után” aprópénzt kért villamosjegyre. Az Andrássy út 60. ma a terror múzeuma, a látogatásért a betérő fizet, de bármikor és szabadon távozhat. Budapest 2010-ben is él, sokszor vitathatóan és hibásan, de szabadon. Lakói rákérdezhetnek, miért nem épül a beígért csatorna, s hová tűntek a rendőrök az utcáról. A rendőrök, akik pénzés létszámhiánnyal küzdenek évek óta. Mennyire örültek volna e láthatatlan légiónak az idős hölgy régmúltjának alaptalanul vasravert figurái. A budapestieknek persze nem a lánc hiányzik, hanem a biztonság. A javuló bűnügyi statisztikák ellenére is. És emiatt saját nagylelkűségüket sem veszik észre, vagy félelmükben börtönbe zárnák inkább. E hasábokról kiderül: a VII. kerületben évek óta működik egy iskola, ahol a világ minden tájáról befogadott, menekült gyermekeket oktatnak. Ők boldogan élnek itt.
Bármilyen is ez a Budapest, van akkora szíve, mint az idős hölgy „hátizsákja”. És, bízzunk benne, nemcsak az emlékek férnek bele.