Büntethető a holokauszt tagadása

Hároméves szabadságvesztéssel lehet büntetni a jövőben, ha valaki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokauszt tényét, kétségbevonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt – az Országgyűlés a ciklus záró ülésnapján a szocialisták és szabad demokraták, valamint független MDF-esek voksaival megszavazta a büntető törvénykönyv módosítását, Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének javaslata alapján.

A holokauszt tagadását célzó döntésnél két név szerinti szavazás is volt; az ellenzéki Fidesz név szerinti voksolást kezdeményezett ugyanis a Mesterházy-javaslathoz benyújtottmódosító indítványáról, jelesül arról, hogy azonos mércével kell mérni a diktatúrák bűneinek tagadását, s a nemzetiszocialista bűnök mellett a kommunista rendszerek bűnének tagadására is vonatkozzon a Btk.-módosítás. Az SZDSZ-s és az MSZP-s képviselők elutasították a fideszes módosítást, de például Gyurcsány Ferenc, illetve Kóka János igent mondott a fideszes javaslatra. Az Országgyűlés 146 igen 178 ellenében 7 tartózkodás mellett elvetette, hogy a kommunista diktatúra bűnének tagadását is büntetni lehessen.

A zárószavazáson – 197 igen szavazattal 1 ellenében, 142 tartózkodás mellett – viszont átment a holokauszt tagadásának büntethetőségéről szóló Mesterházyféle Btk.-módosítás. A szocialista képviselők igennel voksoltak, a szabaddemokratákhoz hasonlóan; Kóka János SZDSZ-frakcióvezető, illetve Béky Gabriella viszont tartózkodott. Az egyetlen, aki nemmel szavazott, Gulyás József volt SZDSZ-képviselő volt. A szavazások során már Orbán Viktor is jelen volt és tartózkodott, vagyis udvarias nemmel voksolt – ahogyan az összes jelen levő Fidesz-, illetve KDNP-s képviselő. A független demokrata fórumosok közül Dávid Ibolya, Herényi Károly és Csapody Miklós igent mondott a holokauszttagadás büntethetőségére (a pártból kizárt Pettkó András is), míg Dragon Pál például – a fideszesekhez hasonlóan – tartózkodott, ahogy Molnár Oszkár edelényi polgármester is.

A szavazást a vendégpáholyból kísérte figyelemmel Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke és Zoltay Gusztáv ügyvezető igazgató, holokauszt-túlélő. Rajta kívül az elnöklő Mandur László további három túlélőt is köszöntött.

A Mazsihisz képviselői és túlélők az MSZP páholyában
A Mazsihisz képviselői és túlélők az MSZP páholyában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.