Az iskola a bosszú terepévé is válhat
– Az utóbbi tíz évben mennyit változott az iskola világa?
– A hivatal első évében sem a diákok, sem a pedagógusok nem voltak igazán tisztában a jogaikkal. A 2000-es Sziget Fesztiválon a teszteket a pedagógusok és a diákok egyaránt 60 százalékos helyességgel töltötték ki. Néhány év múlva azonban a diákok elhúztak: 80 százalék fölött adnak ma már helyes válaszokat.
– A pedagógusok gyakran panaszkodnak, hogy csak kötelességeik vannak, a diákoknak meg csak jogaik. Eszközteleneknek érzik magukat velük szemben.
– Az oktatás közszolgáltatás, amit az állam köteles biztosítani. A végrehajtói a tanárok, ők tehát a kötelezettek. A szülők és a diákok pedig igénybe veszik a szolgáltatást – nekik vannak jogaik. Az egészségügy is közszolgáltatás: ott sem az orvosok jogairól szokás beszélni, hanem a betegek jogairól. Ez a kályha, amihez mindig vissza kell térni, ha oktatási konfliktusról van szó. Természetesen a pedagógusok nem jognélküliek, hiszen állampolgárok, munkavállalók, és a diákoknak is vannak kötelezettségeik, például a tankötelezettség, de az alapképlet nem változik.
– De mit tehet a pedagógus, ha például rátámad a diák vagy a szülő?
– Gyakori kérés, hogy gyűjtsük össze azokat a jogszabályokat, amelyek a tanároknak eszközt adnak a konfliktusos helyzetek kezelésére. De ezek az eszközök nem a jogszabályokban vannak, hanem a pedagógia tarsolyában. Az iskolákban egyébként számos jó megoldást alkalmaznak. Egy szekszárdi fórumon például azt panaszolták a pedagógusok, hogy mivel nem lehet pénzt kérni a szülőktől a pedagógiai programban nem szereplő kirándulásokért, erdei iskoláért, ezért vagy kénytelenek kijátszani a jogszabályt, vagy nem is szerveznek ilyen programokat. Egy polgármester ekkor elmesélte, hogy náluk a diákok, saját ötletük alapján, évente három nagy mulatságot szerveznek a településen, elhívják a rokonokat, műsort adnak, gulyást főznek. Az így befolyt pénzből minden osztály el tud menni évente kirándulni, erdei iskolába és a szekszárdi színházba. Van még tucatnyi ilyen jó megoldás az iskolákban, de ezeknek nincs gyűjteményük. Meg kellene teremteni azokat a fórumokat, ahol az iskolai szereplők, a családsegítők, a rendőrség, a pedagógiai szolgáltatók meg tudják beszélni egymással a problémákat, és be kellene vonni a tágabb környezetet is. Az oktatás közügy, mindenkinek köze van hozzá, ma azonban sok iskola bezárkózik.
– A legtöbb konfliktust azért nem az osztálykirándulások okozzák. A média egyre több iskolai agresszióról tudósít. Mennyire valós ez a kép?
– A média tükör, igaz, néha görbe tükör. De a hivatalhoz érkezett panaszok is hasonló képet festettek: egyre több panasz érkezik fizikai erőszakról, egyre durvább esetekkel találkozunk, egyre fiatalabb diákok bántják, zsarolják egymást, olykor még a tanáraikat is. Nagy port kavart az a vizsgálatunk, amely rámutatott, hogy a beavatási szertartások során a szakiskolai kollégiumokban durva szexuális bántalmazásnak teszik ki a felsőbb évesek a gólyákat: volt, akinek a WC-be tuszkolták a fejét, levizelték vagy széklábat dugtak a végbelébe. A tavalyi reprezentatív vizsgálatunkból viszont, amelyben a 11.-es diákokat és pedagógusaikat kérdeztük, az derült ki, hogy a fizikai agresszió, bár létező jelenség, nem olyan gyakori, mint ahogy a hírekből, illetve a hivatalhoz érkezett panaszokból tűnik. Sokkal gyakrabban bántják egymást szóban, mint tettel a diákok, illetve a tanárok.
– Akkor viszont egyre durvábban. Mi vezethet egy diákot oda, hogy pisztollyal lövöldözzön társaira, mint Pécsett, vagy mint tervezte azt egy budapesti egyetemista?
– Nemrég járt Magyarországon Elliot Aronson, akinek a Columbine után című könyve a Columbine középiskolában történt vérengzés előzményeit, a két diák előéletét vizsgálja, hogy kiderítse, milyen út vezetett odáig, hogy 12 társukat és egy tanárukat megölték. A kutatók azt állapították meg, hogy a diákokat folyamatos kudarc érte az iskolában, kiközösítették őket. Ha pedig a gyereket az iskolában éri kudarc, akkor ez lesz a terepe a bosszújának. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy mi történik az iskolában, mennyire figyelnek oda a másikra, és mik a játékszabályok. A magyar tudósokat az utóbbi két esemény arra kell serkentse, hogy kutassák ezeket az eseteket, hátha találnak valamit, aminek alapján el lehet gondolkodni a terápián. Jogszabályokkal nem lehet megakadályozni az ilyen eseteket, a detektoros kapuk vagy a tízparancsolat kifüggesztése nem megoldás. A probléma okait kell megtalálni.
– Kudarcok eddig is érték a diákokat, mégis ismeretlen volt hazánkban az iskolai „ámokfutás”.
– A nyilvánosságnak ma óriási szerepe van. Ezek a fiatalok nemcsak azért érzik hatékonynak a bosszút, mert meghal vagy megsebesül néhány ember, hanem azért is, mert az erről készült videókat nagyon sokan meg fogják nézni. Így tizenöt percre híressé válnak. A médiának és az új kommunikációs eszközöknek ilyen szempontból is óriási hatásuk van a fiatalokra, de hogy pontosan milyen, azzal még a felnőttek sincsenek tisztában. Erről szól a mobiltelefonnal rögzített iskolai megalázások jó része is: a fiatalok ezekre a tartalmakra úgy tekintenek, mint szabadon megosztható dolgokra. Egy vidéki középiskolában két fiút videóztak le a WC-ben, és ezt föltették a netre. A probléma az volt, hogy a felvételen úgy tűnt, mintha nem egymás mellett, hanem mögött állnának. Mindkét családnak el kellett költöznie a városból, az egyik ráadásul külföldre menekült, mert a fiúk nem tudták lemosni magukról a homoszexualitás bélyegét. A felvételt készítő diák már hiába mondta, hogy nem így történt, az már senkit sem érdekelt.
Aáry-Tamás Lajos 1999. december 1-je óta vezeti az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalát. Az ombudsmanhoz az elmúlt tíz évben csaknem tízezer panasz érkezett: a megkeresések 35 százalékát a diákok, 25 százalékát a szülők, 21 százalékát a pedagógusok vagy az intézményvezetők adták be. A panaszok több mint fele a közoktatás területéről származik, harmada a felsőoktatásból. Az esetek csaknem feléről született állásfoglalás, harmadát hatáskör hiányában az oktatási biztos elutasította, ezer esetben nem volt jogsérelem, 33 esetben viszont ajánlást adott ki, 22 esetben pedig jogalkotási javaslatot készített.
