Változtatásra érett a médiatörvény

Polyák Gábor, az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT), Sólyom László államfő által delegált elnökjelöltje úgy véli: ha a parlament hétfőn megválasztja őt a grémium élére, akkor ő lesz az ORTT utolsó vezetője.

A Pécsi Tudományegyetem 32 éves adjunktusa prognózisát – kérdésünkre válaszolva – arra építi, hogy a médiatörvény megérett a változásra, s az Országgyűlés a következő ciklusban – várhatóan – újrafogalmazza a médiajogokat. Ez pedig azzal jár, hogy az ORTT helyett új testület áll majd fel.

Polyák több okot is megemlített, ami indokolttá teszi az új törvény megalkotását. Így felidézte, hogy az Alkotmánybíróság az elmúlt években ízekre szedte a médiatörvényt. A bírák részéről különösen sok kritika érte azt, ahogy az ORTT a kereskedelmi rádiók és tévék pályázatait elbírálja. Az elnökjelölt hangsúlyozta: a közösségi joggal is ütközik a médiatörvény, miután – az unió felszólítása ellenére – 2009 decemberéig nem oldottuk meg az audiovizuális média szabályozását. Polyák Gábor hozzátette: a médiatörvény 1996-ban született meg, így annak a kornak a társadalmi gondolkodását és technikai színvonalát tükrözi, azóta viszont sok változás történt. Ezzel magyarázható, hogy a törvény nem szabályozza megfelelően például a digitális médiavilágot.

Polyák az ORTT legutóbbi első emberével, Majtényi Lászlóval egy tanszéken dolgozik a pécsi egyetemen és a korábbi elnök tanácsadója volt az ORTT-nél. Az egyetem informatikai és kommunikációs jogi tanszékén tankönyveket és számos tanulmányt írt a médiáról, s – vélhetően - jó ajánlólevél volt számára a Majtényivel közösen végzett munka. Polyák hangsúlyozta: ha megválasztják, arra összpontosít, hogy az ORTT képes legyen politikamentes médiahatóságként működni. Emellett bízik abban, hogy az általa irányított testület véleményét a parlament figyelembe veszi majd, amikor megalkotja az új médiatörvényt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.