Fideszes rendteremtés Nagyatádon

Feloszlatták a Fidesz nagyatádi alapszervezetét. A párt országos választmányának elnöksége – bár csak most került nyilvánosságra – már decemberben döntött erről. A helyi Fidesz-szervezetben az elmúlt években egyre gyakrabban akadtak – főként személyi ellentétekre visszavezethető – feszültségek, belharcok.

Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt négy évben négy elnöke volt az alapszervezetnek, tavaly pedig több nagyatádi tag a párt országos vezetéséhez fordult panaszaival.

A választásokhoz közeledve az egyre inkább kiéleződő ellentéteket a múlt év végén elégelte meg a Fidesz választókerületi elnöke, Karvalics Ottó, aki a közelmúltban elhunyt kereszténydemokrata Kuzma László helyére került be a parlamentbe. Karvalics kezdeményezte a Fidesz megyei választmányánál a nagyatádi szervezet feloszlatását. Információink szerint arra hivatkozott: a szervezet vezetése megosztó, kirekesztő. A történtekről szerettük volna megkérdezni Karvalics Ottót, ám megkereséseinkre nem reagált.

Bánki Erik, a Fidesz regionális politikai igazgatója így nyilatkozott a szervezet feloszlatásának okairól:

– A nagyatádi szervezet több esetben is alapszabályt sértett. Volt például olyan tisztújítás, amelyre a helyi vezetők „szelektíven” küldtek meghívókat, az őket nem támogató tagok közül többeket nem értesítettek. A nagyatádi szervezet ráadásul rendkívül gyengén teljesített. A 2006-os választásokon polgármesterjelöltünk feleannyi szavazatott kapott, mint a győztes Nagyatádért Egyesületé, s a város egyetlen önkormányzati választókerületében sem tudott fideszes jelölt győzni. Mindezek miatt kellett az alapszervezet újjáalakítása mellett dönteni.

Barbalics István, a feloszlatott alapszervezet elnöke érdeklődésünkre azt közölte: meglepte a szervezet feloszlatása, azt pedig nem tudja, hogy miért hozták ezt a döntést. Kérdésünkre válaszolva hozzátette: nem tud arról, hogy bármikor is alapszabályt sértettek volna. A most megbuktatott nagyatádi vezetéshez közeli tagok – névtelenséget kérve – azt állították: folyamatosan erősödött a Fidesz támogatottsága a városban, az alapszervezetbe is egyre többen léptek be, vagyis szerintük egész más dolog áll a feloszlatás hátterében.

Forrásaink úgy fogalmaztak: „megkezdődött a helyezkedés, vérszemet kaptak egyesek a totális Fidesz-győzelem reményétől, ezért – különféle civil szervezetek mögé bújva – új tagok csapatos beléptetésével próbálták az alapszervezetben átvenni a hatalmat, hogy pozícióba kerülhessenek. Mivel a helyi vezetés ezt megakadályozta, rájuk sütötték a bélyeget, hogy megosztók, kirekesztők”.

A helyi alapszervezet létrehozásával Karvalics Ottót bízták meg. Az újjáalakítást nehezítheti, hogy – információink szerint – több nagyatádi Fidesz-tag azt fontolgatja: bírósághoz fordul az alapszervezet feloszlatása miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.