Rendszerhiba a Városházán: rosszat, drágán

Vizsgálatot indított a főjegyző a Főpolgármesteri Hivatalban két éve bevezetett elektronikus iktató- és dokumentumkezelő rendszer miatt. A naponta mintegy nyolcszáz városházi hivatalnok által használt, EDOK nevű rendszerrel ugyanis a hivatalnokok szerint rengeteg a gond, lassú és folyton lefagy, és bár két éve vezették be és ki is fizette azt a projektet a főváros, a rendszer még mindig nem tud olyan funkciókat, amelyek a 2007-es pályázati kiírásban feltételként szerepeltek.

Az EDOK-ot a három évvel ezelőtti közbeszerzési eljáráson kiválasztott Axis Consulting 2000 Kft. fejlesztette ki, 80 millió forintért. A rendszert a főváros 2008 végén vette át és fizette ki. Wertán Zsolt fővárosi KDNP-s képviselő szerint azonban azóta már összesen 300 milliót költött a főváros a rendszer hibáinak javításaira, fejlesztéseire. Bár a városháza informatikai ügyosztályán készült belső feljegyzés szerint pusztán összesen ötmillió forintot kellett még az EDOK-ra költeni, az ellenzéki képviselő szerint ez csak könyveléstechnikailag igaz.

Más beruházásokra elkülönített költségkeretéből csípték le ugyanis a fejlesztéshez szükséges pénzeket. Az új iktatórendszer miatt kellett Wertán Zsolt szerint például több mint száz új szervert venni, a hozzájuk tartozó licencekkel, lecserélni rengeteg hivatali számítógépet, vonalkódleolvasókat, speciális nyomtatókat és szkennereket beszerezni.

Az ellenzéki képviselő úgy véli, a korábban már működött iktatórendszer továbbfejlesztett változatát kellett volna a városházának megvennie, de inkább a kockázatosabb és drágább megoldást választották.

Wertán ezzel kapcsolatban aggályosnak tartja azt is, hogy a FreeSoft-csoporthoz tartozó céggel szerződött a főváros, amely szakmai becslések szerint a városháza éves, nagyjából egymilliárd forintos informatikai fejlesztési kereteinek mintegy a felét szokta elnyerni.

Szerettük volna az Axis Consulting 2000 Kft. véleményét is kérni az ügyben, a cég budapesti telephelyéről a székesfehérvári központhoz irányították lapunkat, ott viszont nem vették fel a telefont.

Az ügynek politikai pikantériát ad, hogy a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén az MSZP is javasolta volna, hogy a hivatali vizsgálat eredményét a közgyűlés márciusi ülésén tárgyalják meg. A szocialisták javaslatának megtárgyalására azonban már nem maradt lehetőség, határozatképtelenség miatt ugyanis az ülést idő előtt berekesztették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.