Másodfokon is hiányolják az elnököt az MTV éléről

Megérkezett a Fővárosi Bíróságra a Cégbíróság kontra MTV ügy másodfokú, jogerős döntése – tudta meg lapunk. A határozat lényegében helybenhagyja a tavalyi, elsőfokú döntést, azaz kimondja: a Magyar Televízió élén továbbra sincs vezető tisztségviselő, ezzel a médiacég megsérti a gazdasági társaságokról szóló törvényt (GT); az MTV részben a GT, részben a médiatörvény szerint működik. A bíróság felszólítja az MTV-t, hogy harminc napon belül állítsa helyre a törvényes állapotot – azaz válasszon elnököt.

Mivel a legközelebbi elnökválasztási forduló szeptemberben lesz, a bírósági döntésnek a cég nem tehet eleget. Be kell viszont fizetnie az eredetileg kiszabott tízmillió forintos bírságot.

A helyzetet az sem orvosolta, hogy tavaly év végétől egészen február elejéig Bednárik Imre személyében volt cégvezetője a tévének. – A cégvezető egy kinevezett munkavállaló volt, nem pedig választott vezető tisztségviselő (elnök) – mondta lapunknak Kenesei Judit, a Cégbíróság megbízott kollégiumvezető-helyettese. A jogi vezető szerint az ítélőtábla mostani határozatából nem lehet arra következtetni, mire jogosult és mire nem a jelenleg az MTV élén álló ügyvezető alelnök, Medvezcky Balázs. Ezt egy másik, kifejezetten erre irányuló eljárásban lehetne csak megállapítani, vizsgálva a médiatörvényt és a televízió szervezeti és működési szabályzatát is – mondta Kenesei. Úgy tudjuk, erről a kérdésről – Medveczky Balázs vezetői jogosultságairól – a televízióban működő sztrájkbizottság is kért és kapott ügyészségi állásfoglalást, amivel a napokban a nyilvánosság elé is lépnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.