Hűtlenül kezelt móri szántóföld?

Kedden Székesfehérváron megkezdődött Mór fideszes polgármesterének büntetőpere, akit az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádol. Fenyves Péter tagadja a bűncselekmény elkövetését.

A móri önkormányzat 2007. május 30-án 622 ezer forintért értékesített egy tízhektáros szántót a terület akkori haszonbérlőjének. Az ügyészség szerint a Fejér megyei város képviselő-testülete jogszerűtlen döntést hozott, mivel az ingatlant kizárólag liciteljárás keretében lehetett volna eladni. Ráadásul az önkormányzat annak ismeretében hozta meg a határozatát, hogy az értékesítés előtt egy nappal egy másik vevő kétmillió forintos vételi ajánlatot tett a kérdéses ingatlanra. Az ügyészség álláspontja szerint az eladásról szóló határozati javaslatot előterjesztő polgármester ezzel 1,3 millió forintos kárt okozott a településnek, ezért ellene nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt vádat emeltek, de bűnsegédként a vádlottak padjára került T. Gábor, az akkori jegyző is.

A büntetőper kedden kezdődött meg a Székesfehérvári Városi Bíróságon a vádirat ismertetésével, majd a vádlottak meghallgatásával. Fenyves Péter tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Egyebek között arra hivatkozott, hogy a büntetőeljárás alatt készült szakértői vélemények reálisnak ítélték a kérdéses ingatlan 622 ezer forintos forgalmi értékét, így az eladás előtt egy nappal érkezett kétmillió forintos vételi ajánlatot nem lehetett komolyan venni.

Az ügyész ugyanakkor azt emelte ki, hogy a szóban forgó testületi ülésen több önkormányzati képviselő is jelezte, jogszerűtlen lenne a tízhektáros szántó eladása. A polgármester viszont azzal érvelt, hogy az ingatlan eladásáról szóló döntés meghozatalakor utasította a jegyzőt a határozat jogszerűségének a kivizsgálására, és miután ez a belső vizsgálat feltárta a hibát, a szerződést felbontották, a vételárat pedig visszafizették a vevőnek, így nem érte anyagi kár a várost.

Az ügyész ezzel szemben azt állította, hogy a jogszerűtlenül tető alá hozott adásvételi szerződés felbontására csak a büntetőeljárás megindulása után került sor. A per szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.