Szabó Máté, a szuperaktív erő

Szabó Máté ombudsman nem különösebben törődött azzal, hogy a parlamenti bizottságok sorra leszavazták éves jelentését. Neki lett igaza – a botrány elmaradt.

Az ombudsmanok javában dolgoznak az előző évről szóló beszámolójukon, miközben a parlament még a korábbi, 2008-as jelentésüket sem fogadta el. Szabó Mátéval, az állampolgári jogok országgyűlési biztosával vannak gondok. A „főombudsman” jelentését tavaly hét parlamenti bizottság közül hat elutasította. A szocialisták elismerik, hogy Szabó Máté színvonalas és informatív beszámolót nyújtott be. De – érvelnek – nem lehet megkerülni az „ombudsman stílusának, az országgyűlési biztosi rendszerrel kapcsolatos felfogásának, egyes egyéb megnyilatkozásainak” értékelését sem.

Fejére olvassák a „cigánybűnözésről” elmélkedő – a köztársasági elnök rosszallását is kiváltó – nyilatkozatát, amit Szabó Máté előbb megerősített, majd bocsánatkérés kíséretében visszavont. Feltűnést keltett továbbá az a felvetése, hogy a jelenlegi négy helyett tulajdonképpen elegendő lenne egy ombudsman is. (A legkevesebb, ami elmondható, hogy az ötlet nem nyerte el három társa –az adatvédelmi, a kisebbségi és a „zöld” ombudsman – tetszését.) A szocialisták zokon vették egyik aktuálpolitikai eszmefuttatását is: a koalíció felbomlására utalva Szabó Máté elgondolkodtatónak nevezte, hogy a rendszerváltás óta először egyetlen párt kormányoz, és ez éppen a „korábbi egypártrendszert irányító párt jogutódja”.

Az emberi jogi bizottság végül többségi álláspontként azt indítványozta a parlamentnek, hogy ne fogadja el Szabó Máté jelentését. Példátlan lenne, ha az Országgyűlés visszadobná az ombudsman beszámolóját, ám ennél a pontnál megrekedt a folyamat. Az előterjesztést napirendre sem vették.

Az MSZP óvatossá vált. 2007-ben, amikor a Fidesz nem fogadta el az akkori ombudsman beszámolóját – pontosabban: annak a rendőrséggel foglalkozó részét –, a kormánypártok súlyos politikai támadásnak minősítették az ellenzék lépését. A szocialisták joggal tarthatnak attól, hogy a parlamenti vitában az eddig mértéktartóan viselkedő Fidesz nem hagyná ki a magas labdát, és a múltbéli esetet felemlegetve visszavágna az MSZP-nek. Korlátozza a szocialisták mozgásterét az a körülmény is, hogy a kifogások nem konkrétan a jelentés tartalmára, hanem Szabó Máté egyéb megnyilvánulásaira vonatkoznak.Márpedig a parlamenti szavazás tárgya maga a jelentés.

Persze, abban is van igazság, hogy az MSZP más módon nehezen tudná érvényre juttatni elégedetlenségét az ombudsman személyével és/vagy tevékenységével kapcsolatban. Az országgyűlési biztost gyakorlatilag nem lehet leváltani. Ha a szocialisták arra számítottak, hogy a sorozatos bizottsági kudarcokból Szabó Máté levonja a megfelelő következtetést, és – nem feltétlenül dalolva, de önként – feláll székéből, csalódniuk kellett. A máskülönben öntörvényű és sértődékeny ember hírében álló ombudsman irigylésre méltó nyugalommal közölte: nem mond le, hisz egyik bizottsági ülésen sem merült fel, hogy meg kellene válnia tisztségétől.

A politikai nyomást érzékelve ugyanakkor Szabó Máté szuperaktív üzemmódra kapcsolt, alig telik el úgy nap, hogy ne tenne közzé valamilyen állásfoglalást. Elég csupán a múlt havi termésből szemezgetni: apasági ügyek, fagyhalálok megelőzése, börtönállapotok, fővárosi parkolás, sztrájk, akadálymentesítés.

Az MSZP mintha nem szívesen vállalná a nyílt konfliktust, és – úgy látszik – a Fidesz sem forszírozza a kérdést. A választások közeledtével csekély a valószínűsége, hogy napirendre tűzzék a politikai haszonnal aligha kecsegtető ügyet.

Így viszont a „főombudsman” jelentése mellett a „szakombudsmanok” beszámolói is a fiókban porosodnak, arra várva, hogy az új kormány megalakulása után végre elővegyék őket. A késedelemnek nincsenek jogi következményei, és a választópolgárok tömeges felháborodásától sem kell tartani.

Legfeljebb annyi történik majd, hogy a krónikások rutinos mozdulatokkal feljegyeznek egy újabb mulasztást, amely gyengítette a parlament tekintélyét és a jogállam iránti bizalmat.

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa
Budapest, 2009. április 2. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa beszél az Országgyűlési Biztos Hivatalában tartott sajtótájékoztatón, ahol beszámolt az elmúlt évi kiemelkedő vizsgálatokról
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.