Vitákat a szemfényvesztés ellen

Szakpolitikai vitákat kezdeményeznek a szocialisták, hogy legalább így kiderülhessen néhány részlet a Fidesz programjából. Mesterházy Attila kormányfőjelölt egy internetes közösségi oldalon arra kérte az olvasókat: gyűjtsék össze, mi maradt ki Orbán Viktor múlt pénteki évértékelőjéből. A Fidesz közölte: hazug és korrupt emberekkel nem vitáznak.

Az MSZP előtt álló három fő feladatról tanácskozott a hét végén a szocialisták választmánya. Mesterházy Attila kormányfőjelölt és Simon Gábor választmányi elnök utóbb azt mondta: a pártnak a következő időszakban bizonyítania kell, hogy a Fidesz állításával ellentétben az ország nincs „romokban”; rámutatni a jobboldali párt program nélküli „szemfényvesztésére”; bemutatni az MSZP és a baloldal által a válság utáni időszakra ajánlott világképet.

Mesterházy Orbán Viktor „évértékelő beszédére” utalva megismételte: nem tisztességes, hogy csak egy-egy „elszólásból” lehet arra következtetni, hogy a Fidesz mit tenne kormányon. Ezért mozgalmat indítottak a Facebook nevű internetes közösségi oldalon, amelyen – hasonlóan Orbán korábbi felhívásához – arra várnak válaszokat: mi maradt ki Orbán beszédéből.

Mesterházy közösségi adatlapján az erre vonatkozó felhívásra eddig tucatnyi bejegyzés érkezett. Ezek többsége azt kifogásolta, hogy Orbán nem közölte: mit kíván tenni a Fidesz az alkotmánnyal, mi az elképzelésük a médiatörvény módosításáról, hogyan alakítanák át az önkormányzati rendszert, tényleg el akarják-e halasztani két évvel az önkormányzati választásokat, mi a terve a Fidesznek a rendőrséggel és az ügyészséggel, folytatják-e a panelprogramot, milyen változtatásokat terveznek a költségvetésben, miből kívánják megvalósítani a radikális adócsökkentést, milyen nyugdíjrendszer-módosítást terveznek.

A választmányi ülést követő tájékoztatón Orbán beszédére reagálva Mesterházy elmondta: szerinte nem a politika, hanem az igazságszolgáltatás dolga a számonkérés. „1998 és 2002 között már megtapasztalhattuk, milyen, amikor egy kormány bosszúálló, mert aki nem abban hitt, amiben a Fidesz, azt megbüntették. Az MSZP-kormányoktól soha nem kellett félni, és nem örülök annak, ha a Fidesz megint azt harangozza be, hogy tőlük bárkinek bármilyen formában félnie kell”, fogalmazott a szocialista politikus. Megerősítette, hogy kész vitázni a választási programok tartalmáról, s bejelentette, hogy szakmai vitákat kezdeményeznek a Fideszszel, hogy minél több kiderülhessen a Fidesz programjából.

A reakció Cser-Palkovics Andrástól, a Fidesz helyettes szóvivőjétől érkezett: „Hazug, korrupt emberekkel csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze”.

Az MSZP tiszta vizet öntene a pohárba
Az MSZP tiszta vizet öntene a pohárba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.