– A kárpótlással, részarány-kiadással egy-két év alatt felbomlott a harmincnegyven év alatt kialakult korábbi rendszer, amely viszonylag magas életszínvonalat biztosított a falun élőknek – mondja Kristóf. – A politikai viták egy ideig elfedték, hogy valójában itt is a tulajdon újraosztásáról van szó. Ki jusson a vagyonhoz és mennyihez? – erről szólt az újrarendeződés, amelynek során tragikus birtokszerkezet alakult ki. Ennek következményeit évtizedekig nyögni fogja a falusi társadalom.

Nyemcsok János: Miből fognak megélni, ha elfogy a föld ára?

A hivatalvezető a felső-bácskai viszonyokat ismeri a legjobban. Tapasztalatai szerint szinte minden bácskai településen jelen van és növekszik a nagybirtok, mert a birtokszerzési korlátokat rendkívül könnyű kijátszani. Eközben a helyi társadalom tagjainak mind kisebb része talál munkahelyet. A legtöbb helyen még mindig a téeszutód szövetkezet vagy gazdasági társaság a legnagyobb munkáltató. De ezek a szervezetek egyre nehezebben bírják a versenyt a magánnagybirtokkal, amely a munkaerőt is közönséges költségtényezőnek tekinti, nyereségesebb, így magasabb bérleti díjat tud fizetni a földért. Ugyanakkor az ágazaton kívül felhalmozott spekulációs tőkével szemben hátrányba kerül mindenki, aki a költségeket a mezőgazdálkodás hasznából próbálja előteremteni.

Az Orosházához közeli Nagyszénáson is maradt téeszutód társaság, és lettek növekvő magánbirtokok – de nem egy nagy, hanem több kisebb. Nyemcsok János polgármester egyike a falumagángazdálkodóinak. Nyemcsok azt mondja: a saját tulajdonú föld Nagyszénás legnagyobb gazdáinál sem éri el a 300 hektárt a 7800 hektárnyi határban. Sokan, köztük a polgármester is, termelői csoportba összeállva művelik a földet – így ki tudják használni a falu határában lévő öntözőfürtöt. Kristóf István és Nyemcsok János véleménye eltér arról, hány embert tud eltartani a mezőgazdaság.

– Le kell számolni azzal a nézettel – véli Kristóf –, hogy önmagában a mezőgazdasági termelés képes eltartani a vidéki lakosságot. Máris nagyon lecsökkent a létszám, és nincs messze az idő, amikor a volt téeszek helyében alakult gazdasági szervezetek tartalékai kimerülnek. Az egyéni gazdálkodóknál is hasonló a helyzet: ötnyolc hektárból nem lehet megélni a mai viszonyok között.

Nyemcsok János is egyetért ezzel – ő azonban reménykedik benne, hogy „a mai viszonyok” nem tartanak örökké. A helyzetnek változnia kell, mondja, mert az egyre csökkenő árak mellett a gabonatermelő nagybirtok is megbukik, ha nem tud állatot tartani, és azt megfelelő áron eladni. Vagy visszaállítjuk a magyar tulajdonú húsipart, konzervipart, amely visszaoszt a vertikum profitjából az alapanyag-termelőnek, vagy el kell adni a földet is!

Kristóf István szerint a magyar termőföld erőteljesen alulértékelt.

– A Bácskában egy hektár 30 aranykoronás szántóföld ára 500-600 ezer forint. Ilyen áron hazai fizetőképes kereslet már kevés van. Ugyanakkor 8-10 szeres a különbség a hazai és a külföldi termőföldárak között. A földtulajdonosnak most nem érdeke eladni a földet. Számoljon utána: a kilencvenes évek elején 500 forintnyi kárpótlási jegyért hozzá lehetett jutni egy aranykoronához. A Bácskában most körülbelül 20 ezer forintot ér egy aranykorona – húsz év alatt a negyvenszeresére nőtt az értéke. Miért sietne eladni a tulajdonosa azt a földet, amelyből 15 ezer forintért megszerzett egy hektárt, amely most 600 ezret ér, de elképzelhető, hogy három év múlva 6 milliót adnak érte? Akkor is annak adja el, aki a legtöbbet kínálja érte – ha az külföldi, akkor a külföldinek! Mivel rosszabb egy külföldi, mint a magyar nagybirtokos, aki már így is birtokolja egy-egy település fél határát zsebszerződésekkel, esetleg strómanokon keresztül, és semmit sem törődik azzal, hogy élnek-e, halnak-e az emberek az adott faluban?

A nagyszénási polgármesternek viszont az a tapasztalata, hogy náluk, bár a piaci nehézségek miatt kínlódnak az emberek, a többség nem akarja eladni a földet. Sem kevésért, sem sokért. Gazdálkodni akarnak.

– A téeszidőkben a háztáji ágazatban dolgoztam – mondja Nyemcsok János. –Egy évben 8500 sertés ment el a faluból. Volt 500 férőhelyes szarvasmarhatelep, 100 ezres pulykatelep. Százhektáros nagyságrendben termeltek szántóföldi zöldséget. Ha csak gabonát termel valaki, és legalább 28 ezer forintot megkap egy tonnáért, ötven hektárból meg lehet élni. Állattenyésztéssel egybekötve már 15-20 hektár elég egy családnak, ha van, aki megvásárolja az állatot. Szántóföldi zöldségtermeléssel tíz hektárból megél egy család, hajtatott zöldségből egy hektár is elég. Ha egyszer már működött, egy jó gazdaságpolitika mellett miért ne működhetne ismét?

– Ez az elmélet, de ez a mai viszonyok között láthatóan nem működik – vetem ellen.

– Nagyszénáson mindig főleg a földből éltek az emberek. Harmincöt-negyven aranykoronásak itt a szántóföldek, jelenleg 18 és 25 ezer forint között van egy aranykorona ára, és nyilván lesz még több is. Mi van akkor, ha eladják a földjüket akármilyen jó pénzért? Lesz valami helyette? Miből fognak megélni, ha elfogyott a föld ára? – kérdi Nyemcsok János. – De visszafelé is érvényes a kérdés – folytatja. – Azt kérdik az emberek: hát hülye az a külföldi, hogy milliókat ad egy hektár földért, hiszen sohasem térül meg neki? De ha nem hülye, ha neki megtérül, akkor nekünk miért nem? Akkor nem eladni kell, hanem olyan viszonyokat teremteni, ahol mi is megélünk a földünkből!