A szakértők nyolc hónap alatt archiválták a szalagokat, az összességében 40 megabyte méretű fájlcsomagot DVD-kre, illetve merevlemezekre másolták át több példányban – és úgy néz ki, adatvesztés nélkül. Ez a mennyiség tízezer gépelt oldalnak vagy néhány tízezer 6-os kartonnak feleltethető meg, de nem folyó szövegről van szó, hanem adatbázis-rekordokról – így elvileg százezres nagyságrendben is szerepelhetnek benne nevek – megfigyelteké és megfigyelőké. (Ez azért is fontos, mert a Kenedi-bizottság szerint a törvénytelen iratmegsemmisítések egészen 1995-ig folytatódtak, így a ledarált dokumentumok tartalma a lementett adatbázisokból visszafejthető.)

Barczi Imre, az informatikus bizottság egyik tagja nemrégiben egy konferencián azt mondta, „a szalagokon látszott, hogy öregek, régóta nem nyúltak hozzájuk” (18 szalagról van szó, amelyet az NBH őriz). Magukat az adatbázisokat az informatikusok sem láthatták, csak a titokgazda, az NBH vezetője. Azt is csak valószínűsítik tehát, hogy ezek valóban a régi Egységes Gépi Prioráló Rendszer (EGPR) önálló alrendszereit őrzik, azt mindenesetre megállapították, hogy a biztonsági másolatok egymással egyeznek. Informatikai eszközökkel mégsem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani az adattartalom hitelességét, mivel a lekérdezések, módosítások idejét naplózó fájl elvileg manipulálható az informatikus szerint. Ha informatikai eszközökkel nem is, a papíralapú nyilvántartások, illetve megsemmisítési jegyzőkönyvek összevetéséből kiderülhetne, mi az igazság – ezt viszont csak a titkosszolgálatnál tehetnék meg.

Az adatbázisok mindenesetre nincsenek lekódolva, így megfejteni sem kell őket – Bárczi Imre beszámolója szerint, amikor a titokgazdának megmutatták a listák egy részét, a karakterek konverziója után már „nem csak krikszkrakszokat látott” –, de hogy mit, azt egyelőre csak találgatni lehet. A kormány amúgy február közepére ígért döntést a nyilvántartások sorsáról. Ungváry Krisztián történész szerint az adatbázisok nem csak neveket tartalmaznak, hanem többek között fedőneveket is, ami komoly segédlet lehet a kutatók számára. – Önmagában értelmezhetetlen dokumentumok feldolgozásában segítene, így a kétszer kettő már nem négyet érne, hanem tizenkettőt –mondta a történész. Ungváry szerint egyébként „nem is anynyira holt” nyilvántartásokról van szó, sőt „az EGPR alrendszereinek egy része ma is töretlenül üzemel”. Ez azt jelenti, hogy több, jelenleg aktív állami nyilvántartás is a rendszerváltás előtt, az állambiztonsági szervek által vezetett adatbázisokon alapul.

Gulyás József nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó képviselő szerint a hírszerzési adattár is aktív lehet még. (Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy miért nem engedték a Kenedi-bizottságot, majd a „szalagmentőket” sem az Információs Hivatalba, ahol merevlemezre másolva őrzik ezt a bizonyos „I” jelű adattárat – ha igaz. Forgács Imre igazságügyi miniszter nemrég Gulyás kérdéseire válaszolva azt írta, mivel az eredeti, hiteles mágneszszalag nem áll az IH rendelkezésére, a winchesteren található másolat hitelessége nem ellenőrizhető.) A Kenedi-bizottság jelentésében szereplő tizenkilencedik adattárral kapcsolatban egyébként az IH főigazgatója vizsgálatot rendelt el Forgács tájékoztatása szerint, így derült ki, hogy 1990-ben, a szalagrólwinchesterremásolt nyilvántartás a BM-től az IH-hoz került, de innentől „a mágneszszalagok további sorsáról nincs információ”.

És ha így nem lenne eléggé homályos a történet: ezt az IH-s adattárat – amely tehát nem is biztos, hogy eredeti – 1996-ban felülvizsgálták, és fenntartották a titkosságát. Ráadásul a miniszter arról is tájékoztatta Gulyást, hogy a 18 mágnesszalagon lévő adatállomány archiválása az átmásolással ért el lényegileg hasonló biztonsági szintet, mint amely a (az IH-s – a szerk.) winchester vonatkozásában már eleve fennállt”. Tehát: a kétes hitelességű adattár és az elvileg adatvesztés nélkül lemásolt 18 szalag „hasonló biztonsági szintet képvisel”. Mindenesetre legalább a merevlemez megvan, ami önmagában is előrelépés ahhoz képest, hogy a létezéséről a 2000-es évek elején lezajlott állambiztonsági irategyesítést felügyelő bizottságoknak még nem volt tudomásuk.

Egyelőre a civil kutatók legfeljebb annak örülhetnek, hogy az informatikusokat egyáltalán az adattárak (mármint az NBH-nál őrzöttek) közelébe engedték –, s hogy „valamit megmentettek”, de a lementett nyilvántartásokról fantáziálhatnak tovább...

Kenedi János kutató tavaly ugyan állítása szerint megállapodott a kormánnyal, hogy a papíralapú titkos dokumentumokhoz hasonlóan, mágnesszalagok leiratait is véleményezhetik, amint azok rendelkezésre állnak – ami egyébként is logikus lenne szerinte, mivel a jogszabályok nem tesznek különbséget a digitális és nyomtatott formátumú adatok között. Forgács Imre levele szerint viszont a minősítés felülvizsgálata a minősítő feladata, esetünkben a Nemzetbiztonsági Hivatalé, hiszen ők vannak minden információ birtokában...

A kormány – szavakban legalábbis – elkötelezett abban, hogy a nemzet biztonságára kockázatot nem jelentő adatokat a lehető legrövidebb idő alatt nyilvánosságra hozzák –de annak, aki ez alapján izgalmas listákra számít, valószínűleg csalódnia kell. Addigra aligha lesz új törvény, a hatályos jogszabályok alapján legfeljebb csak feketével sűrűn áthúzogatott papírosokat találhatnak a levéltárban a kutatók. Új törvény ebben a ciklusban már szinte biztosan nem lesz; a kormány is csak koncepciót készített el, amely alapján úgy tűnik, az alkotmány módosítása nélkül a kabinet nem lát lehetőséget az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatalára. Erről a parlamenti pártok még csak mostanában kezdenek tárgyalni, így kétséges, hogy a civil, liberális lobbi győzhet-e – az ő érvelésük szerint azért kell egy új nyilvánosságtörvény, hogy ne lehessen nemzetbiztonsági érdekek mögé bújva titkosítani további évtizedekre évtizedekkel ezelőtt keletkezett dokumentumokat. A kormány szerint viszont a (szinte) korlátlan nyilvánosság alkotmánymódosítás nélkül nem teremthető meg.

„Tizenhét éve várunk arra, hogy a törvényhozók engedélyezzék múltunk megismerését. Javasoljuk: ne várjunk tovább, kezdjünk neki mi magunk!” – elunta a várakozást a Nyílt Társadalom Archívum, az OSA , amely a napokban hirdette meg a párhuzamos archívum létrehozását. Ezt a ma elérhető egykori állambiztonsági iratok közös lelőhelyének szánják, és arra kérnek mindenkit, juttassa el hozzájuk a levéltártól megkapott iratait, hogy on-line kutathatóvá tehessék – legalább azt, ami megvan.

Ami lehet a szalagokon:

Operatív ellenőrzés alatt állók (célszemélyek) adattára (EGPR/G). Az adattárhoz két tekercs tartozik: egy „Törzs” és egy „Gyűjtő”. Mindkettő három példányban: egy alapanyag és két biztonsági másolat.

Ez a legnagyobb adatbázis (átmásolva 35 megabyte).

A hálózati nyilvántartás 56 ezer fős adattára (EGPR/H). Három példányban: egy alapanyag és két biztonsági másolat.

Előzetes nyomozások adattára (EGPR/J). Három példányban: egy

alapanyag és két biztonsági másolat.

Központi Kémelhárítási Adattár (EGPR/ K). Három példányban: egy alapanyag és két biztonsági másolat. Ez a legkisebb adatbázis.

Bizalmas nyomozások adattára (EGPR/U). Három példányban: egy alapanyag és két biztonsági másolat.

Hírszerzési adattár (EGPR/I).

Merevlemezen az Információs Hivatalnál. Minősítésük fenntartva: 2060. december 31-ig.

Keszeli Tamás, a szlovák állambiztonsági iratokat őrző levéltár vezetője és Kenedi János