Amikor ezt írom, akkor is, éppen csak szállingóz, de szállingóz, és azt veszem észre magamon, hogy nyugtalanul dobolok a lábammal, kicsit izzadok, a kezem remeg, ha négy óra is eltelik úgy, hogy éppen nem esik valami fehér.

Az ablak alatt egy 1:1-es méretarányú, kábé három köbméternyi össztérfogatú hósztegoszaurusz őrzi a házat, a garázskijárat-takarítás gyerekbarát mellékterméke.

Az őshüllőről jut eszembe, hogy a lakosság tapasztalataim szerint gyorsan és nagyszerűen alkalmazkodott a radikálisan megváltozott környezeti viszonyokhoz, leszámítva mondjuk azokat a minősített idiótákat, akik a tűzoltókat hívogatták, hogy húzzák ki az autójukat a garázsból (mi lehet az ilyenek fejé ben, tényleg?, erre építsél erős, független, öntudatos polgárok szabad akaratán alapuló demokráciát!), ja és a Bogár László-i értelemben vett multinacionális komprádor-karvalytőkét persze, mert az megint képtelen volt követni a világot: minap kint felejtettük a gyerek műanyag csúszkáját, belepte fél méter hó, azóta sem találjuk, elmentem hát két gigamarketba is, hogy vegyek másikat, de nem kaptam, mert mind a kettőben tavasz volt már, szánkó vagy ilyesmi egy darab se, a szezonális cikkeknél virágföld, vetőmag, kerti biszbaszok; itt is inkább az e-maileket figyelik, nem néznek ki az ablakon.

Mindenkire másképpen hat az ilyen vidám idő, mert a hó vidám, ehhez kétség nem fér, sőt szép is, az ország legrandább zugait is karácsonyi képeslappá alakítja tök ingyen; a lakosság legnagyobb részét a lehető legjobb értelemben infantilizálja, de belőlem például előhozza a mélyen bennem szunnyadó, fagyálló Hankiss Elemért, és útonútfélen társadalomtudományi megfigyelésekbe bonyolódom, amit már a Népszabadság jobb sorsra érdemes olvasói is megtapasztalhattak alig több mint egy hónapja.

A hó nagyszerű indikátoranyag, olyan folyamatokat is képes láthatóvá tenni, amelyeket egyébként csak igen bonyolult módszerekkel kutathatnánk.

Mi történik például, ha leesik félméternyi hó a Budapest melletti, egyébként jómódúnak mondott kisvárosban? Végiglapátolja a hétvégét a szorgos és tudatos polgár, söpör, tisztít, annak ellenére, hogy folyamatosan hullik a hó, versenyben áll az időjárással, és végül nyer, mert amikor eláll végre, kifogástalanul tiszta kocsibejáróból tud kirakétázni a másfél éves TDI Ford Focussal a tökig érő hóba, a közutat még nem takarították le ugyanis. A praktikus és élelmes vállalkozó szerzett másfél tonna sót, azt szórja szét mindenfele gyorsan.

A társasházaknál, lakóparkoknál nem történik semmi.

Szűz hó körös-körül, a járdán, a kocsibejárókon. Mintha lakatlanok lennének az épületek. Ennyit a kollektív tulajdoni formák működőképességéről. Az antiszociális köcsög a terepjárójával átfúrja magát, egy gramm havat nem rakna arrébb, ő így is tud közlekedni, sőt inkább kitolja az autójával a hófalat az út közepére, őt nem érdekli semmi. Antiszociális köcsög II. ugyan lapátol, mert muszáj kiásnia az autóját, de úgy ássa ki, hogy közben a másikét betemeti.

Na, ebből mindenki vonja le a megfelelő következtetéseket, és azokat megfontolva döntsön a néhány hét múlva következő választásokon, de talán még van idő alapítani gyorsan egy hópártot, és befutni az utolsó pillanatban 5,5 százalékra, az MDF elé.

Tél